SG.hu·

Bemutatkozott a Sniper: Ghost Warrior

A mesterlövész az FPS-ek talán legnépszerűbb választható karaktere és épp ezért nem meglepő, hogy számos külön programot kap eme osztály. Sajnos az eddigiek között csak elvétve akadt valóban jó játék, ám a most bemutatott, a City Interactive által fejlesztett Sniper: Ghost Warrior nagyon ígéretesnek tűnik.

A sztori elég sablonos és csak azért van, hogy nagyjából képben legyünk, mit is keresünk a pályákon. A Ghost Warriorban a világ vezetői egy nem létező dél-amerikai országba küldik a játékost, hogy az ottani véreskezű és zsarnok diktátort likvidálja. A Sniper cím azonban elég megtévesztő, hiszen a történetben két karakter van, ám csak az egyikük mesterlövész.

A másik jobban élvezi a hangos robajokat és az automata fegyvereket. A két karaktert felváltva irányíthatjuk és ezzel a húzással a Sniper: Ghost Warrior végül lefedi az FPS-ek teljes rajongótáborát. A bemutatott verzióban jól működött ez a váltás, hiszen az eddigi játékokkal épp az volt a baj, hogy a csak mesterlövészeket használó programok nem voltak elég változatosak és hamar unalomba fulladtak.



Ezzel ellentétben itt egy-két pálya után felkaphatjuk a fegyvereinket és a hagyományos FPS-ek legszebb pillanatait élhetjük át. A bemutatóban egy hatalmas olajfúró tornyon tehettünk rendet az "átlagos" katonánkkal, aki azonban képes volt fedezékbe is bújni, ha nagyon eldurvultak a dolgok. Erre szükségünk is lesz, hiszen egy pontos lövés és nekünk végünk.

A mesterlövésszel azonban teljesen egyedi élményt nyújt a Sniper: Ghost Warrior. Először is a HUD számos érdekes és hasznos információt nyújt számunkra. A kép alján találhat a láthatóság-mérő, mely azt mutatja, mennyire olvadtunk bele környezetünkbe. Ha ez teljesen feltöltődik, akkor érdemes felkészülni a nagyobb harcokra, hiszen ekkor az ellenfelek már tudják, hogy ott vagyunk és minden gyanús dologra azonnal tüzet nyitnak.

Ha benézünk a mesterlövészpuska látcsövébe új diagramok jelennek meg. A jobb felső sarokban látható kijelző a szívdobogásunkat mutatja, melyet minden mozgásunk befolyásol. Egy komolyabb futás után például ne nagyon akarjuk hasra vágni magunkat és egyből tüzelni, mert a kezünk remegése nehezíti vagy inkább ellehetetleníti a pontos célzást.



Már pedig pontosan célozni komoly kihívás lesz, hiszen nem elég egyenesen ráirányítani a célpontra a célkeresztet. Figyelembe kell venni a távolságot, a szél erősségét, a lövedék röppályáját és a többi, az életben is jelentkező körülményt. Szerencsére a készítők gondoltak a kezdőkre is és a Beginner's Mode bekapcsolásával a program megmutatja, hova is csapódik be a lövedék.

A Ghost Warriorban lesz továbbá egy időlassító mód is, mely nagy segítségünkre lesz az ellenfelek megölésénél. Ezzel egyébként kicsit átverhetjük a feljebb említett futás utáni lihegést, hiszen a lassítás bekapcsolásával lihegésünk és remegésünk lassabb lesz. Ha sikeresen befogtuk a célt és eldördült a fegyverünk, a kamera "bullet time" módba kapcsol és végigköveti a golyó útját a puska csövétől az ellenfél testéig.

A fejlesztők szakítottak az öngyógyuló mechanizmussal és a Sniper: Ghost Warriorban ismét a korábban megszokott EÜ-pakkok felhasználásával gyógyulhatunk. A játék már most nagyon ígéretesnek tűnik és szerencsére a City Interactive még idén kiadja a programot – természetesen PC-re is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© imipapa12010. 07. 12.. 16:19||#10
Winrarba letölteni??? érdekes... inkább ahonnan leszedted, ott kéne a jelszavazást megtudni nyilván...
© fejes982010. 06. 20.. 19:59||#9
hali

winrar-ba töltöttem le a Sniper Ghost Warriort de nem tudom a winrar-hoz a jelszót😞
valaki tud segíteni az irjon a :[email protected]
elõre is köszönöm
© Lowosan2010. 03. 30.. 11:17||#8
Mondjál még mesterlövészes játékot, hadd próbáljam ki mindet <#vigyor2>
© xido2010. 03. 30.. 00:26||#7
City Interactive...na attól jót nem várok
ellenben a Sniper Elite..na az jó volt😊
© Gery132010. 03. 29.. 17:02||#6
a: Sniper - Art of Victory folytatásának tünik
© Hegi902010. 03. 28.. 15:22||#5
ajaj snajper?
© Szemjuel2010. 03. 28.. 11:18||#4
jaaaj nah.. ez csak egy fizetett hirdetés 😄
egyébként is volt már mesterlövészes játék, ami kb ugyan ezt tudta! még a neve se egyedi xD
© Gascan2010. 03. 28.. 09:32||#3
City Interactivetol eddig meg nem lattam AAA jatekot..
© gombabácsi2010. 03. 27.. 21:16||#2
"A mesterlövésszel azonban teljesen egyedi élményt nyújt a Sniper: Ghost Warrior. Elõször is a HUD számos érdekes és hasznos információt nyújt számunkra. A kép alján találhat a láthatóság-mérõ, mely azt mutatja, mennyire olvadtunk bele környezetünkbe. Ha ez teljesen feltöltõdik, akkor érdemes felkészülni a nagyobb harcokra, hiszen ekkor az ellenfelek már tudják, hogy ott vagyunk és minden gyanús dologra azonnal tüzet nyitnak."

Hát ez aztán nagyon egyedi...
A célzás meg légzés dolog is volt már más játékban...
© Hans von Luck2010. 03. 27.. 12:05||#1
Jöhet <#eljen>