SG.hu·

Minden Ubisoft játék megkapja az új védelmet

Nem is olyan régen mi is beszámoltunk a Ubisoft új másolásvédelmi rendszerének gyengeségeiről, ám a kiadó már akkor védelmébe vette az új rendszerét.

Ma pedig hivatalosan is bejelentette, hogy az idén megjelenő fontosabb címeik PC_s változatának mindegyike ezen új rendszert használja majd. Az Assassin's Creed 2 és a The Settlers 7: Paths to a Kingdom mellett az április 16-án megjelenő Splinter Cell: Conviction is szerepelt a felsoroltak között és ugyanígy lesz a Silent Hunter 5: Battle of the Atlantic, Prince of Persia: The Forgotten Sands és az új Ghost Recon játékkal is.


"Nehéz megmondani, de igen, a mostani naptól fogva egészen halálunkig minden Ubisoft játék tartalmazza majd az új másolásvédelmi rendszerünket" - áll a kiadó hivatalos közleményében. Ez szinte rögtön kiverte a biztosítékot a rajongóknál, akik máris elkezdték bojkottálni a francia kiadó programjait. Ráadásul mivel ez csak a PC-s tábort érinti, így a konzolos változatok továbbra is a régi rendszer szerint jelennek meg, ami újabb rosszallást váltott ki a számítógépes játékosokból.

A Ubisoft döntése azonban végleges.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bertino2010. 03. 03.. 13:05||#74
szerinte nincs és akkor úgy is van!! 😄DDDDDDdd
© debut122010. 03. 02.. 22:09||#73
Miért, a konzolon szerinted nincs warez?
© Balumann2010. 03. 02.. 00:54||#72
Na, mesélj.
© Skynet2010. 03. 02.. 00:52||#71
" konzolon is ugyan úgy van warez"

Szokásos duma,szokásos fail.😊
© Balumann2010. 03. 01.. 16:11||#70
Annyi baromságot írsz, hogy az hihetetlen. Fejlesztenek egy játékot, ha az nem valami játszhatatlan szar, akkor megéri kiadniuk pc-re is, ami bár kicsit költségesebb meló, annyival nem, hogy egyáltalán ne adják ki. Ráadásul ez pont azért van, mert a konzolnépszerûsítési kampány miatt (konzol excluzívok, késleltetések, ki nem adott játékok) többen áttértek konzolra azok közül is, akik szívesebben maradtak volna pc mellett, sõt legtöbben azt is fejlesztik tovább mellette, csak aztán konzolra veszik meg.

Aztán, kiadnak egy játékot, megveszik jó sokan a hype meg jó elõzetes miatt. Kikerül warezra, rengetegen letöltik. Ezek közül nagyon sokan kipróbálják, játszanak vele, HA JÓ (!) ezek közül is nagyon sokan megveszik (persze hátránya, hogy ha nem jó akkor meg nem veszik meg, EZ ELLEN harcolnak a másolásvédelemmel nagyobb arányban!!!). Sokan akkor veszik meg ha lejjebb megy az ára, vagy kijavítanak a játékban dolgokat. Addig elkezdenek multizni, amivel jóesetben még többen megszeretik a játékot, és megveszik ezt, vagy akár a következõ részt (tapasztalat).
És van egy réteg, aki nem fog venni játékot akkor sem, ha kifejlesztik a feltörhetetlen másolásvédelmet, mert számukra nincs olyan ár/érték arány (ami szubjektív, függ a kereslettõl, igényektõl, stílustól, stb.), hogy megvegyék.

Ha jó játékok lesznek, akkor sokat eladnak, ha nem akkor nem. Amennyit nyernek a jó védelemmel, annyit is vesztenek kb., mert sokan nem fogják megvenni, mivel nem tudják kipróbálni, vagy mert netfüggõ, nem lesz benne lan se valószínû, vagy szintén nagyon sokan vannak, akik egyáltalán akkor hallanak hírt játékokról, ha felkerül warezra 😄

És hogy warez ellen harcolnak-e, konzolon is ugyan úgy van warez, az újabb flashel már netezni is lehet nyugodtan nem eredetivel, és arra is töltenek rendesen (kapásból tudok jópár embert, aki azért vett boxot, még külföldit is ismerek, játék onlineról).
© Balumann2010. 03. 01.. 15:52||#69
Én is ugyan ezt írtam, vagyis így értettem :I
© Pretorian2010. 03. 01.. 15:04||#68
Hát barátom, rég olvastam ekkora butaságot. Mivel a PC-s hardverpiacot a játékipar tartja életben, és a hardver jóval nagyobb biznisz, mint a konzolos játékok piaca, ezért nyilván sosem lesz olyan, hogy a fejlesztõk ne fejlesszenek PC-re. Az AMD és az nVidia pedig sosem fog "leállni", miért is tennék? Ha nem lennének tisztában a piac állapotával, már rég leálltak volna. Nem láthatsz bele az üzletpolitikájukba. Az a nagy büdös helyzet, hogy hiába warezolnak sokan, még mindig megéri PC-re fejleszteni valamiért. Hogy pontosan miért, azt nem tudhatod. Ahogy én sem, és más sem.
© Narxis2010. 03. 01.. 14:54||#67
<#hawaii>
© manoczi2010. 03. 01.. 14:42||#66
Teljes mértékben egyet értek blessyou hozzászólásával! Nem aról van itt szó, hogy ki a "konzolos" vagy a "pécés" meg a cég fog csõdbe menni... nem. A legtöbben azért nem vesznek játékot, mert ahogy az elõttem szóló is fogalmazott "irreálisan magasak az árak". 10,12 Ft-ot az átlagember nem tud csak úgy zsebbõl kikapni, hogy na majd még marad másra is ez még igazán belefér! De ez nem a játékosok és nem is a fejlesztõk hibája, ami a tengerentúlon reális ár, az nálunk soha nemvolt és ha így haladunk valószínûleg nem is lesz az... <#levele>
© blessyou2010. 03. 01.. 14:37||#65
Mégis mire építve nyilatkozod ezt? Tán felmérést végeztél?
Én nem fogok 8000-nél többet költeni egy játékra. de amikor megjelent a PoP trilógia 4000-ért, akkor megvettem, mert szeretem, pedig le tudtam volna tölteni. Amikor megjelent a Battle for Middle-earth 2 4000-ért, megvettem. Egy csomó játékkal vagyok így. Minek venném meg 12000-ért, ha két év múlva megveszem harmad vagy negyedannyiért? Irreálisan magasnak tartom a játékok árait, és nem vagyok olyan jól anyagilag, hogy kockáztassak négyszámjegyû árat.