Ötvös Tibor

Ősszel jön a Sid Meier's Civilization V

A Sid Meier nevével fémjelzett Civilization 1991-ben robbant be a játékok piacára és a mai napig hatalmas rajongótáborral bír.

A sorozat eddig négy részt ért meg (plusz legutóbb egy konzolos epizódot Revolution címmel) és a mai napon a 2K games hivatalosan is bejelentette az ötödik Civilizationt, melyet ezúttal is a Firaxis Games készít. Sid Meier természetesen ezúttal is kiveszi a részét a tervezésből és a képeken látszik, hogy pár, régóta esedékes újítást be is vezetnek.

Klikk ide! Klikk ide!
Az első hivatalos képek

Az első és legjelentősebb változás a grafikát éri, melyet jócskán kicsinosítottak a negyedik rész óta eltelt időben. A játéktér felosztását is megváltoztatták. Ezúttal hatszögekre van osztva a térkép, mely elméletileg "realisztikusabb játékmenetet és stratégiai lehetőségeket rejt magában".

Jelen állás szerint 18 nemzet közül választhatjuk ki a nekünk megfelelőt, melynek vezetőjeként (aki a sorozat történetében először teljesen animálva lesz és nemzetének nyelvén szólal majd meg) az emberiség hajnalától egészen az űr felfedezéséig kell egyengetnünk népünk útját és fejlődését.

A Sid Meier's Civilization V csak PC-re jelenik meg, méghozzá idén ősszel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #17
    Akkor nem érzed át, hogy menyivel jobb a hexa, mint a négyzetes alapú térkép.
  • polarka #16
  • Molnibalage #15
    Játszottál már valaha a Panzer General szériával?
  • polarka #14
    Látom te sem, mivel egy alapvető, tényszerű állításból ilyen következtetésekre jutsz.
    Szólj, ha az előbbi állításomon kívül más stratégiai vonzata is van a változtatásnak. Köszi.
    Ok, h ettől 1 hangyafasznyit "realisztikusabb a játékmenet", de ez említésre méltó vmi miatt ("realisztikusabb stratégiai lehetőség")? Ez volna a lényeg. Ezért is nem értem miben lesz ez jobb? Kevesebb mezőről lehet támadni, ennyit vettem észre, egyéb?
  • Molnibalage #13
    Látom még mindig nem érted...
  • polarka #12
    nagyszerű, akkor most már nem négyzet, hanem hatszög alakú a mozgástér
  • Molnibalage #11
    Csak éppen átlósan a távolság szimulálása fals, mert az átló hossza az gyök kettőszöröse az egyenes mozgásnak.
  • polarka #10
    "Ezúttal hatszögekre van osztva a térkép, mely elméletileg "realisztikusabb játékmenetet és stratégiai lehetőségeket rejt magában"."

    Nem tom, így 6 szomszédos mező van, míg eddig 8 volt.
  • polarka #9
    Nem tom, én a gépre hagytam, h megvívja a csatákat, több egységem is veszett oda. Na és? A veszteséget újraképzem. Izmos gazdaságot gyorsan össze lehetett hozni, aztán már csak társasjáték volt az egész, mint a civ. Viszont meg volt a lehetőség, hogyha kedvem volt, akkor lejátszhattam én is a csatát. Az volt a vicces, h kb. mindig 1 faltörő kossal ostromoltam minden falat, amivel soha nem tudnám betörni, de a gép által lejátszott csatában ez mind1 volt, csak a túlerő volt a lényeg:)

    Egyébként persze nem volna olyan jól modellezett, de legalább már lenne vmi. Ilyen kőkorszakitól a jövőbe stratégiákat meg már csináltak néhányat ageof/starcraft stílusban. Min. olyan csatateret simán összedobhatnak. Nem lenne tökéletes, de több, mintha semmi sem lenne.

    Az RTW-ben is el volt rontva a dolog, vicces amikor diplomatával megyek háborúzni. Felvásárolok minden ellenséges sereget. Meg idegesítő TW-ban, h aki a szomszédom az biztosan egyből háborúzni akar. Épp befejeztem a környék meghódítását, erre még két ellenségre teszek szert. És valójában 0 kihívás, mert tudom, h mindet legyakom, csak idő kérdése. Végülis minden gép elleni játékban ez a rossz. Kiismerhető a gép gyengesége aztán meg unalmas lesz a játék, sztem. Emberek meg mindig máshogy viselkednek.
  • Molnibalage #8
    A TW jellegű csata azért nem tanácsos, mert így is oltári hosszú játékok lehetségesek. Az is külön probléma, hogy eltérő korokhoz hogyan gyártasz azonos RTS motort? Ha két nép között nagy a difi, akkor hogyan hidalod át? Hogyan lenne alkalmas RTS motor egy kőkorszaki csata és egy modernt kombinált tüzérségi, légi és haditengerészeti csata modellezésére? Elvi lehetőség el tudom képzelni, csak akkor nem 30 dollárért vennéd a játékot, hanem 3000 ezerért és nem ma jönne ki, hanem X év múlva.

    Valamért azt érzem, hogy sokan egyáltalán nem gondolják a modellezési problémákat. Még tökéletesen azonos korszakba tartozó egység tisztességes szimulálása sem ment sem az RTW sem az MTW2 esetén sem véleményem szerint és alapvető funkciók hiányzotak az egységek irányításánál és azok irányításának modellezésénél.


    Diplomácia. Az RTW legalább olyan szinten jó volt, hogy pénzen kilóra meg lehetett venni egyes seregeket vagy zsoldosokból viszonylag gyorsan össze lehetett rántani sereget, egy ideig...

    Ezt a CiV IV-ben nem lehet. Hiába van BTS és RoM mivel a diplomácia alapja a sereg nagysága, lószart sem én. Továbbra sincs semmi a kardon túl...