Gyurkity Péter

Közösségi oldalakkal bővül az Xbox 360

Egészen pontosan az Xbox Live platform kibővítéséről van szó, ez pedig a tervek szerint már novemberben valóra válhat - kérdés, hogy a felhasználók hogyan fogadják a lebutított változatokat.

A napokban a Cnet munkatársa tette rá a kezét egy korai verzióra, amely azonban betekintést nyújtott számára minden tervezett részletbe. A rövid, ám fontos megjegyzésekkel kibővített tesztből kiderül, hogy az Xbox Live olyan ismert közösségi alkalmazásokkal bővül majd, mint a Facebook, a Twitter, valamint a Last.fm - illetve ezek egyszerűbb változataival, az eltérő vezérlésre való tekintettel.



A legnagyobb gondot egyértelműen a hagyományos egér és billentyűzet hiánya jelenti, hiszen az alkalmazások, portálok eredeti változatai kivétel nélkül ezen perifériákra helyezik a hangsúlyt. Legalább ilyen fontos, hogy az Xbox 360 továbbra sem élvezheti egy beépített böngésző előnyeit, ez pedig a különböző portálokon közölt érdekes hivatkozások esetében vet fel újabb kérdőjeleket. Az Xbox Live frissített változatát csak a bétatesztre történő jelentkezés után tudjuk kipróbálni, ám az írásban már most figyelmeztetnek arra, hogy számos beépített korlátra kell számítanunk, amelyek rontják a felhasználói élményt.

A Twitter esetében az utoljára közölt 50 bejegyzést követhetjük figyelemmel, ezekre pedig reagálhatunk is az egyébként tetszetős külsejű alkalmazás segítségével, amely nem köti magát az Xbox Live felhasználói fiókhoz, így akár több eltérő azonosítóval is használhatjuk azt. Nagy hiányosság, hogy a bejegyzésekben közölt hivatkozásokat nem tudjuk követni. A Facebook valamivel teljesebbnek tűnt, ám a hangsúlyt itt a fotók megtekintésére helyezték a fejlesztők, mi magunk nem tudunk saját anyagokat feltölteni a közösségi platformra. Jelenleg legfeljebb 100 ismerősünk lehet, ez a szám azonban később változhat. A Last.fm esetében az egyik legnagyobb korlátozás, hogy nem tudjuk a háttérben futtatni, vagyis játék közben nincs lehetőségünk a streamek igénybe vételére, ezen funkció beépítését egyelőre csak remélni lehet.

Egyes értesülések szerint az Xbox Live új verziója november 17-én érkezik meg az Egyesült Királyságba, bár a Microsoft részéről nyilatkozó igazgató pontos időpontot nem volt hajlandó megnevezni, igaz a hónap a jelek szerint stimmel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #16
    hát persze. Pistike kap egy ikszbokszot karácsonyra, és akkor visszaadja, merthogy ez fúj, sokadik generációs, és nem kell neki.
  • cateran #15
    Most hogy mondod,tenyleg ugyanakkora elmeny lehet 1 sokadik generacios ES hetkoznapi konzol szemben az egyik elso megfizetheto "gamer" szamitogeppel szemben..kb olyan mint az 1. sorozatgyartott auto tulajdonosanak lenni (akkor) vs venni 1 akarmilyen olcso autot ma...ugyanaz az erzes lehet...
    Masreszt akkoriban -mint gyerek- ha hadonaszni akartam (vagy akarmilyen fizikai mozgast vegezni)kimentem a haverokkal bujocskazni,focizni,fogocskazni,7 fazni,stb...
  • chronos75 #14
    nekem plus4-em volt és van még a mai napig
  • Throme #13
    Nem hiszem, hogy sokan használni fogják ezeket a pc-s szolgáltatásokat (böngésző, közösségi oldalak...) konzolon.
    Nekem X360-am van, de eszembe nem jutna netezni rajta. Erre tökéletes a 1000x halkabb és kényelmesebben használható laptop. Konzol maradjon a "kaptafánál" és legyen játék gép.
    Még csak nem is nézek filmet vagy hallgatok zenét a konzolon. Egyrészt gyenge pontja az optikai meghajtó (X360) - 1x már küldtem emiatt szervizbe -, másrészt elég hangos. Ha csak nem csutkára tekert erősítővel megy a film/zene :)

    C=64 hmm a régi szép idők... :)
  • chronos75 #12
    1 db böngészőt tegyenek bele ezzel a virtuális billentyűzettel elnetezgetek.. a többi marhaság, simán el lehetne érni mindent egy normális böngészővel. last.fm nem megy a háttérben? lol. xvid-hez .srt támogatás kéne még meg .mkv lejátszás (jól van, felébredtem..)
  • Fórumharcos #11
    Milyen kontrolra gondolsz,ami a ps home't megöli?
  • Csak77 #10
    Megnyugtatásul, a mostani gyerekeknek(pontosan akkora mint nekünk a c64) is hatalmas élmény a xbox360, vagy ps3... egy esetleges wii játszadozás(egy gyereknek) meg fényévekre van a c64-es kazettázásoktól.
  • valentine2 #9
    Akkor már konzolon is lehet Farmville-t játszani! :DSzélessáv
  • cateran #8
    Hehh,csak hogy kotozkodjek:D (amugy nagyjabol egyetertek a kommentjeiddel)
    A PC mint olyan Personal Computer-t jelent..igy a home computerek is PC-k..az IBM alapu PC (vagy ismertebben IBM PC),mar mas kategoria:) (a C64-es idok -kulonos tekintettel a CoV-ra es CoVboyra- mindig is konnyeket csalnak a szemembe:D Jo nosztalgiazni:D)

    Masreszt azert erzek nemi kulonbseget akozott,hogy: CD alapu lesz ra jatek,akkor legyen kepes lejatszani mindenfele CD-t (vagy ugyanez dvd-vel PS2-nel,vagy BD a PS3-nal) es akozott,hogy pakoljunk bele minden szir-szar marhasagot,amivel pc utanerzest kelthetunk..
  • NEXUS6 #7
    Mondjuk nekem PS volt az első konzolom. Már ott is kezdtek megjelenni az extra funkciók, CD lejátszás, újsághoz adott interaktív CD melléklet lejátszása, miegymás. A PS2-höz adott DVD-n volt valami Basic szerű program, amivel egyszerűbb progikat is össze lehetett hozni.

    Személy szerint nincs gondom ezekkel a dolgokkal, de adott környezetben a cégnek meg kell találni az arany középutat, és nem igazán éri meg olyan funkciókat drága pénzért belerakni, amit senki nem használ.

    A konzolok most tényleg ott tartanak, amit annak idején a homecomputer (nem PC, ami eredetileg inkább kisebb/nagyobb vállalati felhasználásra lett kitalálva) kategória jelentett (C64/Amiga).