Ötvös Tibor

Folytatódik a Commandos

A GamesCom még az utolsó napján is tartogatott igazi meglepetéseket. A Pyro Studios ugyanis bejelentette, miszerint folytatják a nagysikerű taktikai akciójátékukat, a Commandost.

A Pyro Studios sajtósa egy interjúban elárulta, hogy készül a méltán nagysikerű taktikai akciójátékuk következő része, a Commandos 4. Sajnos több részletet még nem árulhatott el, ám azzal azért megnyugtatott mindenkit, miszerint nem a Strike Force-féle akciódús FPS-vonalat viszik tovább, hanem a klasszikus taktikázást.



Szinte hihetetlen, de a Commandos első része, a Behind Enemy Lines több, mint tíz éve jelent meg. A '98-ban bemutatkozott játék szinte berobbant a játékvilágba és pazar grafikájával, könnyű kezelésével és kőkemény nehézségi szintjével milliós rajongótábort szerzett. Egy évre rá megkapta küldetéslemezét, majd 2001-ben megjelent a Men of Courage című második epizód, mely már 3D-s megoldásokat is tartalmazott.

A teljesen 3D-s rész, a Commandos 3: Destination Berlin 2003-ban debütált, majd utána következett a csúnyán leszereplő, és a franchisera kisebb szégyent hozó FPS, a Strike Force. A fejlesztők hamarosan végeznek a Planet 51 című játékuk munkálataival és utána rögtön nekifognak a Commandos 4-nek, melynek megjelenítése leginkább a második epizódhoz hasonlít majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sadist #12
    Az első résszel nem játszottam, de azt mondják iszonyú nehéz volt, főleg az irányítás miatt (nem volt ugyebár quick action, terület figyelés, stb., ami könnyített volna). A második rész legfőbb hibája az volt, hogy ugyanazt a dolgot több karakter is képes volt végrehajtani, pl. őr leütése, megkötözés, stb. Ha a kémmel szereztél egy SS vagy tábornoki egyenruhát, utána egyesével küldözgethetted a sarokba az ellenséget, és átvághattad a torkát, és onnantól rettent unalmas volt a játékmenet.
    A Desperadosban, ami szerintem máig etalon a taktikai játékok között, a karakterek kiegészítették egymást, és mindegyiküknek részt kellett vennie egy-egy missionben, hogy teljesíteni tudd.
    A harmadik részt meg valahol ott untam meg, ahol időre kellett a Green Berettel mészárolni a németeket. Egyszerűen elvesztette azt a kirakósjáték-szerű játékmenetét, ahol rá kellett jönnöd, hogy melyik karakter melyik képességét tudod legjobban kamatoztatni.
  • galocza #11
    rengeteget tököltem vele (részben a csúnya töltési idő miatt), és naon élveztem. ugyanakkor kétlem, hogy ma, kb 10 évvel később lenn törelmem ilyesmihez...
  • Indigo #10
    Nem az SG hibája, mindenhol lehozták a hírt a készülő 4. részről...
  • pixx #9
    Bizony kacsa, de az SG megint képben van :)
  • kissssss #8
    jah tényleg kacsa :-/
  • popey8 #7
    Életem egyik legjobb játéka volt az első, a kiegje és a második rész. Úgyhogy szomorúan olvastam a hírt a GS oldalán, h a hír kacsa.
  • Kindred Blades #6
    Na jó, de az irányítás még könnyű.

    Azon meg, hogy maguktól nem jönnek rá, ne lepődj meg, nézd csak meg Green Beret-et, nem az eszéért vették fel :)
  • torcipepe #5
    könnyű irányítás mi! úgy hogy a parasztok nem képesek használni a beállított elsődleges fegyvert támadáskor. már az első C&C-ben is előkapták a stukkert ha azt mondtam, hogy ott az enemy. ebben meg még azt is meg kell nekik mondani, hogy "Igen fiam, nem azért küldelek oda 23 német katona közé, hogy elsétálj előttük, hanem hogy rájuk lőj."
  • Sance231 #4
    Dehogynem. Sajnos a második résszel kiirtották a sorozatból a nehézséget, ezért én sem bírtam rávenni magamat a végigjátszásra, a 8. küldetésnél meguntam a mókát. A Commandos 3-ban egy picit jobb a helyzet, de igazából az sem lett egy nagy eresztés sajnos. A negyedik résznek sok csorbát kell majd kiköszörülnie.
  • koschwarz #3
    kíváncsi vagyok mások véleményére:

    nekem nagyon bejött az első rész és a kiegje, iszonyat nehezek voltak, a legnehezebb játékok, amikkel valaha is játszottam, és pont ezért voltak élvezetesek.

    ehhez képest a 2. részt félbehagytam, annyira könnyebbnek találtam, a 3. el sem kezdtem...a 2. részben legalábbis fel lehetett venni az ellenek fegyvereit (reális persze), de ez annyira könnyebbé tette a játékot, hogy untam. meg ha jól emlékszem, még az alarmnak is vége volt bizonyos idő elteltével.

    mának ez nem volt zavaró?