Ötvös Tibor

Bejelentett EA folytatások

Az Electronic Arts már most bejelentette, hogy mely játékok folytatásaival rukkol elő az elkövetkezendő évben.

Először nézzük azokat, melyek eddig is nyilvánvalóak voltak. Szerencsére a kasszáknál is szépen teljesített az utóbbi idők egyik legjobb túlélő horrorja, az űrben játszódó Dead Space, így zöld utat kapott a beígért folytatás is. További kiegészítőkkel gyarapszik majd a Spore is.



Meglepő, hogy a bevételek tekintetében nagyon gyatrán teljesítő Mirror's Edge is megkapja a második esélyt, ám a nyilatkozat szerint "kicsit" átdolgozzák több pontján. A PC-s verzió még javíthat az eladási mutatókon, az januárban jelenik meg. A cég vezérigazgatója, John Riccitiello azt is hozzátette, hogy a több ponton is áttervezett Fifa '09 illetve Need for Speed Undercover sem hozta a várt teljesítményt, így ezekre a jövőben jobban odafigyelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LegionarR #22
    Az egy dolog hogy sokat adtak el az Undercover-ból... Ez nem azt jelenti hogy ilyen királyság a játék, hanem hogy ennyien bedőltek a marketingnek...
  • carlos05 #21
    Szerintem mondjuk kikéne adni 1 utolsó NFS-t ami tényleg meglenne csinálva és azzal kéne befejezni az egészet
  • wednes #20
    Szerintem így is túl sok Undercovert adtak el. Állandóan ott volt az eladási listák élén.
  • cateran #19
    A célközönség 99.99999999999999999999% a büdös életben nem hallott a te weboldaladról....
  • DjDano #18
    Akár hiszitek akár nem a célközönség 75%-nak nincsen nagyobb baja a Need for Speed sorozattal... Én is szerkesztek egy NFS oldalt és a szavazáson feltett kérdésre a következő eredmény született:

    Szerinted milyen lett az NFS Undercover?

    Nagyon király! 54,12%
    Jó, de semmi extra! 22,35%
    Szódával elmegy! 6,47%
    Sokkal többet vártam! 7,94%
    Pocsék! 9,12%

    400-an szavaztak kb
  • HöfEE #17
    A need for speed soha nem volt szimulátor, úgyhogy ilyesmit ne is várj, nem is kéne. (szeretem az autószimeket is, de az nfs az nfs)
  • HöfEE #16
    Így van!
  • lee56 #15
    ámen
  • Palinko #14
    szerintem az most közel sem nyújtaná azt az élményt amit gondolsz. szeritem a nfs nek most kéne kapni végre normális fizikát, lehet a live for speed (aki nem látta nézze meg!) el van túlozva, de valami hasonló verziót megnéznék szívesen need for speedből is, meg a kocsiknak még egyedibb jellemvonásai legyenek, inkább kevesebb de fizikailag jobban kidolgozott kocsi, de itt van, hogy a pistikéknek nem tetszene, mert csak 3 nyilat tudnak használni, de szerintem a többség főleg európában örülne
  • LegionarR #13
    Az NFS sorozatnak a gyökerekhez kellene visszatérni... (NFS 1-4, Hot Pursuit 2)