Dojcsák Dániel
Neverwinter Nights 2
Kiadó: Atari
Fejlesztő: Obsidian
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 2,4 GHz, 512 MB RAM, 7 Gbyte szabad hely, 128 Mbyte-os DirectX 9.0c-t támogató videokártya
Ajánlott: 3+ GHz-es Intel Pentium IV, 1-2 GB RAM, Nvidia 7800+
Hasonló játékok: Gothic 3, Elder Scrolls: Oblivion
Kategória: szerepjáték
Kalandorlelkű amatőr játékosok és álmatlansággal küzdő veterán kockadobálók is élvezni fogják az Obliviont és a Gothic 3-at is lerajtoló szerepjátékot, ami a műfaj talán legjobban várt darabja idén. Az 50-100 órányi várható játékidő jó RPG-hez mérten inkább csak köridőnek számít, az igazi rajongóknak évekig megunhatatlan lesz.
Neverwinter városának és környékének ezúttal fura túlvilági gyíkszörnyekkel és élőhalottakkal gyűlik meg a baja, akik ezüst szilánkokat keresnek eszeveszett módon és ki gondolná, titkos vezetőjükkel együtt egy igen komoly rituálén törik a fejüket. A Forgotten Realms-re jellemző módon a mi történetünk egy kis faluban kezdődik, ahol egy elf vadász fogadott fiaként tanuljuk a hősi mesterséget, mondhatni teljes nyugalomban. Egészen addig, míg gyíkarc barátaink be nem állítanak egy csendes éjszakán felforgatni kicsit a település nyugalmát.
Tanoncból hirtelen kulcsfigurává léphetünk elő, eleget tanultunk ugyanis, fogadott apánk pedig már annyira megszokta unalmas kis életét, hogy nem szeretne személyesen utánajárni a titkoknak. Ránk bízza a legfontosabb tudnivalókat és az éjszaka közepén szélnek ereszt minket a nagyváros felé.
Visszatérve a fantáziából magához a játékhoz, már a karakterünk kiválasztása is tekinthető első küldetésnek, főként azok számára, akik nem ceruzával és 20 oldalú dobókockával a kezükben születtek. A játék a Dungeons and Dragons 3.5-ös verziója szerinti szabályrendszer szerint működik, a fajok, kasztok, képességek mind-mind a licenc szerint működnek, ebbe éppen ezért nem is mennék nagyon bele. A fajok között megtaláljuk a törpöt, elfet, gnómot, félszerzeteket, fél-elfeket, fél-orkokat, embereket és földönkívüli démonok leszármazottait.
Ezután 12 kasztból választhatunk foglalkozást magunknak, plusz érdemes kiszemelni egyet az induláskor még nem kiválasztott presztízs kasztok közül is, amire gyúrhatunk a későbbiekben. A faj/kaszt mellett érdemben befolyásolja majd a történetünket a hovatartozásunk (jó/rossz, törvényes/káosz), továbbá az előtörténetünk és választott istenségünk. Ha valaki nem akarja szándékosan megszívatni magát, akkor érdemes a kasztot kiválasztani először és ahhoz állítani a többi változót. Nem biztos, hogy egy ork varázsló vagy egy gnóm barbár a legésszerűbb választás, de persze ez az a hely, ahol semmi sincs kizárva.
Érdekes, hogy a történet közben fajunkra és társainkra vonatkozó megjegyzésekkel szúrkálnak az NPC-k, legalábbis Drizzt Do'Urden emlékére indított drow karakteremet gyakran piszkálták bőrszíne és származása miatt, sőt a csapat összetételén is sokan meglepődtek többször, (drow, törpe, démon, elf) amin mondjuk annyira nem csodálkozom. A történet majdhogynem lineáris, legalábbis annyira nem tudunk eltérni a központi cselekményszáltól, bár sokszor magunk dönthetünk, hogy milyen úton jutunk el a következő kulcspontig. Ezek a döntések többnyire összefüggenek azzal, hogy jók vagy gonoszak vagyunk-e, törvénytisztelőek vagy épp kaotikusak.
A beszélgetések és a küldetések során előfordulhat, hogy bizonyos döntéseink megváltoztatják a világnézetünket, jobbak vagy gonoszabbak leszünk. Ha utóbbi felé vonzódunk, akkor ne habozzunk soha ártatlanok és gyengék kivégzésével és a bajbajutottakon se segítsünk, hanem szálljunk be mi is terrorizálni őket. Kezdő szerepjátékosoknak érdemes saját valós mentalitásuknak megfelelő karaktert választani, azzal könnyebb azonosulni és nem kell mindig megerőszakolni magunkat a dialógusok közben. Ha nagyon megcsúszunk, akkor előfordulhat, hogy a választott kasztunkat nem fejleszthetjük többé, mert nem felel meg a karakter a követelményeknek.
Természetesen nyitott a lehetőség a multiclass előtt, de néhány jól bejáratott kombináción kívül nem biztos, hogy megéri kavarni. Először is statok szintjén bünteti a több kasztot a rendszer, ráadásul 2-3 kasztot húzva sosem leszünk profik semmiben. Sokkal jobb megoldás a társakat megválogatni. Igazi játékostársak híján az egyjátékos módban alkalmanként barátokra lelhetünk, akik szívesen csatlakoznak a társasághoz és a játékos legnagyobb örömére néha egymással veszekszenek. A felszedhető karakterek jelleme jól kidolgozott alapos munka, nagyon sok beszédhanggal és szinte minden kombinációra kiterjedő interakciókkal. Egészen addig nem is nagyon kell gondolkodni rajtuk, míg nincs háromnál több társjelölt, de később elgondolkodtató tud lenni egy csere.
Ugyan nem bármikor, de új szereplő feltűnésekor és a kocsmai látogatásokkor lehetséges módosítani a névsoron. A mesterséges intelligencia viszont sokszor hülyeségeket képes csinálni, főleg akkor lehet kellemetlen, ha gyógyító vagy varázsló karakterről van szó, őket érdemes rövid pórázon tartani. Lehetőség van beállítani, hogy mit csinálhassanak maguktól a karakterek, de minél kevesebbet bízunk rájuk, annál jobban járunk, persze ezzel együtt számítani kell arra, hogy minden harci helyzetben többször meg kell állítani az időt és kiosztani a parancsokat.
A támogató karaktertársakat természetesen ugyanúgy irányíthatjuk, mint saját karakterünket, teljes értékű tagjai a csapatnak, kivéve néhány küldetés közben az ötödiknek beszálló segítőket, akik maguk intézik dolgaikat. Nem is érdemes nagyon szólóban megpróbálni boldogulni, mert minden kasztnak megvannak a gyengéi, ráadásul karakterünk nem lehet felkészülve minden feladatra. A szintlépésekkor gondolva a kezdőkre a játéktól kérhetünk ajánlott fejlődési tippeket, legtöbbször a kaszt általános jellemzőihez mérten oszt ilyenkor pontokat, varázslatokat és képességeket a program. Ezt sokszor érdemes megfogadni, de némi fenntartással kell kezelni, ha már képesek vagyunk hosszabb távon gondolkodni és el akarunk szakadni a klisés karakterektől. A nagyon szétaprózott ezermester karakterfejlődés hátrányai csak később mutatkoznak meg, mikor nem bírunk majd normális erejű képességeket felvenni és a komolyabb csaták kínkeserves újratöltések sorozatává fajulnak.
Legkönnyebben a fizikai sebzésre alapozó kasztokkal lehet boldogulni, bár náluk nagyban függ minden a használt tárgyaktól, míg a varázsló kasztok mellé mindenképp kell tank karakter is. A jobb kommunikációs készséggel megáldott karakterek gyakran kidumálhatják magukat helyzetekből, elkerülve a harcot, amiért természetesen szintén jár a tapasztalati pont, tehát nem kell feltétlenül lemészárolnunk mindenkit.
Az NPC-kel való kokettálás is nagyban függ attól, hogy karakterünk milyen képességekkel bír. A diplomácia, hazugság, blöff, bölcsesség leegyszerűsíthetnek sok helyzetet. A dialógusok során ha rendelkezik valamelyik karakter ezek közül valamelyik képességgel, akkor a válaszok közé kerül, de messze nem biztos, hogy siker koronázza a próbálkozást. Alapesetben a válaszok valamiféle udvariassági skálán mozognak, sokszor ugyanaz a következő lépés 3-4 válasz közül bármelyikre, de nem mindegy, hogy segítőkészek, érdeklődőek vagy éppen tahó bunkó módjára viselkedtünk.
Az önző válaszok például sokszor érhetnek további jutalmakat küldetések után, de a megítélésünknek nem tesz valami jót. A fő küldetések mellett minden esetben érdemes figyelmet szentelni a mellékszálaknak is, mert ha gyorsan végigszaladunk nélkülük, akkor karaktereink túl gyengén vágnak neki komoly kihívásoknak, míg saját tapasztalatom szerint ha minden lehetőséget kimerítünk, akkor a legritkább esetben kell megfutamodnunk. Nem konkrétan a jutalmakért éri meg küldetéseket csinálni, hanem egyrészt az XP-ért, másrészt a játékélményért. A legviccesebb esetek mindig mellékágon történtek, nem éri meg kihagyni azokat.
Pénznek sem nagyon leszünk szűkén, hiszen nem megterhelő minden eldobott fegyvert, páncélt vagy egyéb tárgyat begyűjteni a hulláktól és eladogatni azokat a legközelebbi árusnak. A kereskedők itt is kifogyhatnak a pénzből, de általában pár tízezer arany van mindegyiknél. Visszatérve a küldetésekhez, meg kell említeni, hogy kellemes csalódás volt a küldetésrendszer. A WoW-val ellentétben szerencsére nem világít sárga felkiáltójel a küldetést adó feje felett és sokszor a szövegkörnyezetből derül csak ki, hogy mit kell csinálni, sőt alkalmanként azt is ki kell nyomozni a környéken, hogy hová szól az adott küldi.
Beszédbe elegyedve a karakterekkel, a 4.-5. kérdés-felelet környékén is bukkanhat fel küldetés, bár tény, hogy ha már megvan a célszemély, akkor szinte lehetetlen elkerülni, hogy kidobja a küldetést. Többnyire elküld valamilyen tárgyat megszerezni, ellenfelet likvidálni, területet biztosítani, de akad escort küldetés is pár és puzzle-szerű is. A hasonló kaliberű játékok mellett teljesen korrekt kínálata van, sok óra után sem válik unalmassá.
Az új Neverwinterben szinte mindennel elégedett lehet a játékos, kivéve egy igen fontos dolgot, a kamera kezelést. Nagyon háromdés akart lenni, nagyon praktikus és látványos, ennek viszont az lett az eredménye, hogy érdemes lenne egy kis serpát felfogadnia mindenkinek, hogy egy külön kezelőszervvel rendben tartsa a nézeteket. Négy kameramód közül választhatunk, amit menet közben egy gombnyomással (*) azonnal válthatunk, de nagyon furán képes forogni a kamera és többször előfordult, hogy teljesen elvesztettem a fonalat, nem tudtam már azt sem, hogy merre van az egyenesen előre. Szabad téren egyébként a Driving Camera, zárt téren pedig a Top Down mód bizonyult a legjobbnak.
A szabad nézet maximum screenshot pózoláshoz képzelhető el, a Chasing pedig elég fura egy találmány. Ehhez kapcsolódik az a csalódás is, hogy a játék igazából nem 3D, hanem úgynevezett 2.5D, azaz a terep alapjában véve 3D, de a karakterek a gyűrt síkban mozognak, tehát még ugrani sem lehet, ami sokáig fel sem tűnt, de így levitáció és lebegés varázslatok is buknak. Kicsit szomorú, mikor béna kis lejtőkön, farönkökön vagy ágyakon nem tudunk keresztülmenni, de ez ilyen konszolidált játék ezek szerint. Ebből a szempontból a Gothic 3 előrébb volt, hiszen ha vért pisilve is, de fel lehetett kapaszkodni a nem függőleges hegyoldalakon is.
Aki ezeken az apróságon képes túltenni magát, az viszont valóban konzerválhatja magát 1-2 évre. Bár az alap kampányon végigmenve párszor meg lehet talán unni a sztorit, de a játékkal együtt megjelent a teljes modulszerkesztő, amivel teljes kampányokat lehet létrehozni és fognak is valószínűleg, amit a netes közösség el is terjeszt hipp-hopp. Bár ezzel még várni kell egy cseppet, sőt, aki nem izgága premierista, az nyugodtan kivárhat néhány patchet, mert sajnos bugok is előfordulnak benne. Szerencsére nem túl komolyak, de grafikai is, dialógusbeliek is és a környezettel kapcsolatos hibák is előfordulnak, bár egyik sem kritikus, így a játékélményt komolyan nem befolyásolja. Grafika: A környezet és a karakterek nagyon szépek, az effektek teljesen rendben vannak, bár a béna kamerakezelés képes elrontani a jó összképet. Főleg úgy, hogy a legtöbb esetben teljesen kizoomolva használjuk a világot, így az apró részletekre nem mindig lehet odafigyelni. A fegyverek és egyéb tárgyak általában kategóriánként saját textúrával rendelkeznek, ami boldoggá teheti az egyébként nem túl gyakori pillanatot, mikor felszereléseket cserélünk. Összességében az Oblivion megjelenése jobban megragadott, de itt sem lehet rosszakat mondani. Az egyetlen probléma talán az igen harapós hardver igény. Közepesebb konfiguráción is el-el fut, de a teljes gyönyör élvezetéhez tuning gép kell, ami nem feltétlenül egyeztethető össze a szerepjátékosokról alkotott általános képpel.
Játszhatóság: 50 óra feletti játékidőt ígér egy nekifutásra, ami önmagában már elegendő, figyelembe véve a 3-4 órás FPS-ek trendjeit. Aki nem vágyik többre, mint egy jó történetre a Forgotten Realms világából, de nem érdeklik annyira a számmisztikához közelítő RPG szabályok, azok is jól szórakozhatnak. Aki nagyon bele akar menni a részletekbe, annak is terem babér, de aki felületesen közelít, annak sem kell megijednie. A legjobban talán ez az univerzalitás fogott meg benne, hiszen így lehetővé vált egy igazi RPG játék számára, hogy nagy siker legyen belőle. Kíváncsian várom majd a kiegészítő modulokat, amik végtelenítik a rajongók számára a játékot. Amíg nincs magyarítás, addig az angolul nem beszélőknek nem ajánlom, mert nagyon sok helyzetet képtelenség megoldani a szöveg helyes értése nélkül.
Kezelőfelület: A felhasználói interfész éppen a jó kategóriába került. Nem annyira testreszabható, nem annyira praktikus, de még nem éri el a zavaró kategóriát. Ismét a kamerát említeném, ami nagyon idegesítő lehet egy idő után, de a kicsit esetlen ablakok is okozhatnak némi fejvakargatást. Nem lehet csak egérrel vagy csak billentyűzettel kezelni, ami a hack-and-slash játékoktól komplexebb felépítésre vall. A dialógusoknál dicsérendő, hogy az előző sor átvándorol a felső fekete csíkba, így ha véletlenül nyomta valaki tovább, vagy lemaradt egy fontos szóról, akkor még pótolhat, viszont a küldetés lista kicsit sem részletes és nagyon sokszor nem ír fontos, nem elhanyagolható részleteket, amiket egyébként már NPC-ktől hallhattunk.
AI, nehézség: A nehézséget valójában az befolyásolja, hogy mennyire megfelelő karaktereket válogatunk össze, mennyire hatékony sajátot generálunk és hogyan fejlesztjük azt. A szintlépések nem érződnek annyira az ellenfelekkel szemben, kivéve talán egy-egy durvább varázslat vagy tárgy megszerzésekor. A gépi intelligencia az ellenfelek szintjén változó. Gyanús, hogy scriptelt magatartásról van szó sok esetben, de képes meglepetéseket okozni néhány ellenfél. A küldetések teljesítése nem szükségel komolyabb agyi tevékenységet, ha valaki végighallgatja az NPC-k mondókáit. Nehézségnek azt titulálnám, hogy minden pillanatban oda kell figyelni, hogy a karakter melyik irányba halad, milyen esélyei vannak, milyen fejlődési vonalat választ.
Hang, zene: Van. A muzsikák kellemes játékzenék, melyeket nem lehet egykönnyen megunni, sőt gyakran dúdolgattam mostanában az egyik betétet magamban. A beszédhangok néhol kiemelkedően jók, de talán kicsit szűk a választék. Minden karakter választhat magához illő hangot, de az NPC-k egy része mégsem mindig tökéletes A hangeffektek viszont nem hagytak bennem mély nyomot, hiszen szinte alig van jellemző darab.
Összegzés: Egy teljesen univerzális, régi vágású RGP-t tartok a kezemben. Kezdők és haladók is egyaránt élvezhetik. A történet színes, letérhetünk a kijelölt útról, csak nem érdemes. Lehet variálni minden mennyiségben. Sajnos a levesbe mindig keveredik egy kis légypiszok, amit ez esetben kameramozgásnak és buglistának hívunk. Az élményt csökkenti talán, hogy nem teljesértékű a szabadság, a relatív linearitás lekorlátoz, bár lehet, hogy ennek is illene örülni az akció sorozatok mellett. Annak ellenére, hogy nem kap maximális pontot, szinte bárkinek ajánlom, sőt akit csak kicsit is vonz a téma, annak érdemes belekóstolnia a szerepjátékosok világába.