Gyurkity Péter

A videójátékok megszépíthetik az időskort

Kifejezetten az idősebb korosztályok számára alkalmas számítógépes játékok kifejlesztését célozza egy amerikai projekt, amely immár két éve kutatja a területet.

A Texasi Egyetem Seneludens névre keresztelte kutatási projektjét, amely két latin szóból ered. A senescence az időskorra, a ludens pedig a játékos emberre utal, ami a kutatók szerint egyáltalán nem ellentmondás, sőt az idősek életét is bearanyozhatja néhány kifejezetten a számukra készült játékprogram. A kezdeményezés nem példa nélküli, hiszen több cég és szervezet is alkalmazza különböző terápiás kezelésekre a játékokat, ám céljait tekintve eddig ez a legáltalánosabb program.

A cél az Egyesült Államokban "Baby Boom" néven emlegetett korszak képviselőinek megfelelő kiszolgálása, hiszen az elöregedés, az idősebb korosztályok növekvő súlya a tengerentúlon is problémát jelent. Mihai Nadin, az egyetem professzora 13 millió dolláros, hosszú távú program keretében szeretné megalkotni az erre alkalmas számítógépes játékokat, különös tekintettel a "páciensek" kreativitásának és fizikai állapotának megőrzésére.

"Ez nem elsősorban piaci lehetőség, hanem társadalmi felelősség. A játékok segítségével az idős emberek is mentálisan aktívak, fittek maradhatnak, nagyobb kedvet kapva a kapcsolattartáshoz, a közösségi élethez" - magyarázta Nadin.

A program keretében immár két éve kutatják a területet, adatokat gyűjtenek számos részletről, így a légzésről, a szívműködésről, a szemmozgásról, a nyálelválasztásról és a test aktivitásáról. Úgy vélik, ezek alapján olyan játékokat fejleszthetnek ki, amelyek különböző virtuális sportlehetőségeket nyújtanak az időseknek, olykor speciális felszereléssel - kesztyű, sisak, stb. - használatával. A példáért nem kell messzire menni, hiszen az USA-ban már eddig is folytak hasonló kutatások. Egyesek például a gondolkodást serkentő játékokkal igyekeznek kezelni az Alzheimer kórban szenvedő betegeket, Japánban pedig mintegy 120 kórházban alkalmaznak videójátékokat a fizikai terápia keretében.

A szigetország egyébként pionírnak számít, hiszen itt a teljes népességre vetítve már a 20 százalékot is meghaladta a 65 éven felüliek aránya. Nem véletlen, hogy a Nintendo is érdekelt a területen, néhány szoftverük több milliós példnáyszámban kelt el világszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #16
    A jatek soha nem valtozik,csak a megvalositasahoz hasznalt technikai szint.Kb ennyi a velemenyem...
    Mindenki azon jatszik,ami elerheto szamara.Es nem eletkor fuggo. Igaz,fiatalabb korban sokkal nagyobb ra az igeny :D
  • revizor #15
    Ja. És pl. az életkor előrehaladásával egyes esetekben még nő is a játékosság hajlama a megfigyelt egyedeknél.
  • Ma2ska #14
    Az a baj hogy van egy ilyen hülye sztereotipia hogy videojátékkal csak gyerekek játszhatnak, pedig ez egy nagy marhaság mert a játékosság képessége egész életében benne van az emberben, végülis teljesen mindegy hogy az öreg a kocsmában kártyázik sakkozik, vagy videojátékot játszik, keresztrejtvényt fejt. Csak a társadalmi normák alapján nálunk sokan elfojtják ezt egy idő után , jön a megfelelési kényszer, mint komoly ember már hogy jön ahhoz hogy játsszon, "mit szólnak". Ettöl aztán sivárabb lesz az élet is, mert amellett a korának megfelelő tevékenységet nyugodtan üzhetné, csak mondjuk két óra Balázs show bámulás helyett valami interaktivabb és hasznosabb szórakozást találna.
  • skydrake #13
    Nekem a nagyim vagy a Quake-el játszik vagy a VisualChat -en csetel. :-)
  • noss #12
    ez k.jó 5let!
  • revizor #11
    aranyos a téma... Lehetne mondjuk olyan játékot kreálni, hogy az idősek otthonából indulva, pl. virágokat kellene gyűjteni (színük szerint csoportosítva) v. pl. dédnagyapám borospincéjében fejteni, stb.
  • Luise #10
    egyik ismerösöm is 5-6 éve nyugdijas, de a polcán ott a Project IGI sorozat! :D
  • Ma2ska #9
    Valami multi fps ben alázna téged akkor nem röhögnél.
  • Alfa Of NS #8
    Hat, egy biztos: 80 evesen vagy egy szoke no keblen szeretnek kimulni vagy egy raid kozben
  • Morden23 #7
    Néddmá ilyen laptopom van :)