Gyurkity Péter

Az Xbox Live sikerét ünnepli a Microsoft

Az Xbox konzol online szolgáltatásának immár több mint kétmillió tagja van, ami kétszeres növekedést jelent egy év alatt.

A Microsoft közleményben jelentette be az Xbox Live népszerűségének jelentős növekedését, kiemelve, hogy a szolgáltatás immár kétmillió konzoltulajdonost köt össze. Ez a jelentős növekedés azt jelenti, hogy az elmúlt évben minden 30 másodpercben új tag csatlakozott - nem csoda, hogy a szoftvercég büszke az eredményre, és a szolgáltatás népszerűségének töretlen emelkedését várja. "A kétmillió fős tábor létrehozása ilyen rövid idő alatt jól mutatja az Xbox Live közösség kiterjedését és aktivitását" - reagált az adatokra Robbie Bach, a Microsoft Home and Entertainment Division alelnöke,hangsúlyozva, hogy ebben igen nagy szerepe van a konzolos játékok által kínált páratlan tartalomnak.



A vállalat tehát igencsak elégedett az első generációs Xbox konzol online szolgáltatásával, miközben már gőzerővel dolgozik az utód megjelenésén. A közleményben megnevezték az Xbox 360-ra megjelenő első játékokat is, ezek a következők: Perfect Dark: Zero és a Project Gotham Racing 3 (Microsoft Game Studios), Madden NFL 06 (Electronic Arts), Dead or Alive 4 (Tecmo Inc) és a Call of Duty 2 (Activision). Az elődön készülő, és az Xbox Live szolgáltatást támogató játékok közül pedig a Tony Hawk's American Wasteland (Activision), a Star Wars Battlefront II (LucasArts), valamint a Battlefield 2: Modern Combat (Electronic Arts) közeli megjelenését említették meg a közleményben. A vállalat egyben leszögezte, hogy az Xbox Live fiókkal rendelkező felhasználóknak nem jelent majd problémát a következő generációra történő átállás, mivel a szolgáltatás mindkét konzolra egyaránt érvényes.

Továbbra is kérdés azonban, hogy mikor kerül a boltokba az Xbox 360, és pontosan mennyibe is fog kerülni azon fanatikusok számára, akik egy percet sem várnak majd az árak csökkenésére. Erről ugyanis még nem esett szó és egyelőre csak találgathatunk. Egyes információk szerint a konzol Japánban, az Egyesült Államokban és Európában egyaránt november 4-én debütál, de a vállalat eleddig csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy az ünnepekre már mindenhol a boltokban lesz az Xbox 360.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lenny #20
    Erről beszélek: Szerintem meg X-en vannak jobb játékok. De mindegyiken vannak baszott jók.
  • Lenny #19
    Nekem nincs Live!-om...
    XBC rulez
  • JayDee #18
    Többen vannak a PS2 online-osok?
    Szegény PS2 userek olyan kevés jó gamét kapnak, hogy kínjukban a hálón keresnek elfoglaltságot a netes gamékkal. :D
  • Dzson #17
    A PS2 onlinesok jóval többen vannak, ezt a májkrémsoft és lelkes agymosott követői elfelejtik. :))))

    Hege, vegyél amit akarsz, de sokkal többféle és jobb játék van PS2-n. X-et akkor vegyél, ha van felesleges 50ezer forintod. :)

    Lenny, miért fájna az igazág? Inkább röhögök rajta, hogy ezt előnynek állítják be a ms-nél, ti meg fizettek a netért szarul. :))
  • Lenny #16
    Privát üzi ment!
  • Hege15 #15
    Sajnálom emberkék
    eddig eléggé szidtam a májkroszoft-ot
    de szerintem ha a linux lenne a csucson akkor azt basztatnátok
    és szerintem igenis fasza az xbox
    most gondolkodok hogy vegyek konzolt
    és ha igen milyet ?
    mert azt nem kell felújjitani stb.
    könnyebb rá játékot szerezni és nem kell ez az account szar
    stb
    szal mit vegyek ?
    és mennyibe is kerülnek?
  • Lenny #14
    Ja, és az hogy "jó" erősen relatív dolog. Az, hogy neked nem tetszi valami atttól még lehet jó.
    Pl. én nem szeretem az operát, de attól az még jó és igényes zene.
  • Lenny #13
    Irigy kutttyaaa! Fáj az igazság mi te pöts?
  • Lenny #12
    Kevesebben vannak.
  • Skareb #11
    Hy!

    X-en is mehet a startlapjatekok.hu....