SG.hu·

Bejelentették a Jagged Alliance 3. részét

A Game Factory Interactive hivatalosan bejelentette, hogy készül a Jagged Alliance 3D, amelyet az orosz MiSTland fejleszt. A első és második részt még a Sirtech csapat készítette, reméljük a változások nem lesznek negatív hatással a sorozatra.

A Jagged Alliance sorozat első része 1994 szeptemberében jelent és számos elismerést vívott ki. A második rész 5 évvel az első után, 1999-ben került a boltokba. Ez azon ritka eseménynek mondható amikor a folytatás felülmúlja elődjét. Nem lenne elég ez az egész oldal, ha fel szeretném sorolni, hogy milyen díjakat söpört be.

Már ebben az időszakban elkezdődött a trilógiává bővítés, de nem ment minden simán. 2002 júniusában a Sirtech megállapodást írt alá a Strategy Firsttel, aminek értelmében a stratégiai játékok kiadásával foglalkozó cég fogja intézni az összes ügyet a Jagged Alliance sorozattal kapcsolatban. Ezzel indult a változás szele - az utolsó Jagged Alliance 2 kiegészítő a Wildfire volt, ami 2004-ben jelent meg szépen csöndben. Még ebben az évben adta hírül a Strategy First, hogy a Jagged Alliance 3. részét a Game Factory Interactive-vel karöltve adják majd ki és az utóbbi stúdió fejlesztőcsapata, a MiSTland fogja mindezt végigvinni. Innentől kezdve néma csönd honolt a projekt körül egészen tegnap estig, amikoris a bejelentés megtörtént.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A harmadik rész a hírek szerint már nem körökre osztott stratégiai játék lesz, amit gondolom minden rajongó szívből sajnál. A helyszín ezúttal Nyugat-Afrikába helyeződik át, ahol az aktuális kormány csúnya és nukleáris fegyverekkel védi a területét. Ide csöppenünk mi, hogy rendet rakjunk. Persze próbálkozhatunk a szabályok betartásával, de valószínűleg harc nélkül nem fog menni. A helyzet rendezésére kb. 20 misszió alatt lesz lehetőségünk. A küldetések során egy maximum 6 tagú csapat felett rendelkezhetünk és osztogathatjuk nekik a parancsokat. A missziók között a csapat tagjai adhatnak/vehetnek fegyvereket, töltényeket és egyéb kiegészítőket.

A saját fejlesztésű motor fa és fű megjelenítést is tud, kihasználja a Pentium processzorok HyperThreading, azaz többszálúsítási adottságait, és nem mellékesen az összes DirectX9 effektet is csípőből tudja majd. A játék alatt, több mint 50 karakterrel futhatunk össze, de akár egyediket is alkothatunk a generátor segítségével. A kampányok során a hegyekben, a dzsungelekben, vízparton vagy épületekben fogunk kóborolni. Az épületekben több mint 100 berendezési tárgyba botolhatunk bele. A környezet interaktív és rombolható is lesz.

A fejlesztők a többjátékos részre is megpróbálnak megfelelő hangsúlyt fektetni, de erről még nem közöltek ki semmit. A játék - nem hivatalos információk szerint - csak 2006-ban fog valamikor megjelenni, de az E3-kor remélhetőleg több kép, esetleg videó jelenik majd meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Carmageddon2012. 02. 18.. 22:33||#13
azóta sincsen semmi
© nemcsakfeel2005. 04. 18.. 09:57||#12
Biztos jó lesz!! <#wilting>
A 2 nagyon bejövõs volt, télleg taktikázni kellet mondjuk egy raktár elfoglalásánál, ki merre .. stb.
És nexusnak nagyon igaza van, az emberek managelése teszi azt h annyira kötõdsz hozzájuk. Ha csak sorozatban veszed az embereket, fogyó eszközök, akkor nem tudod úgy beleélni magad. És ez a 3D sítés meg fõleg zavaró lesz.. 😞
© M@TriX2005. 04. 15.. 13:27||#11
az utolsó mondat talán erre is igaz lesz...
© NEXUS62005. 04. 15.. 12:48||#10
Ráadásul a dolgokba belegondolva, a játékcégek managerei el vannak tévedve!
Ez a stilus (X-COM/JA) rengeteg olyan elemet tartalmaz, ami csak szerepjátékokra jellemzõ:
1. marhára kidolgozott háttér történet (pl a JA2-ben is rengeteg alküldetés van, pl fogd el a terroristákat)
2. a karakterek tulajdonságainak és eszközeinek managelése, ami fokozott kötõdést alakít ki hozzájuk. Még emlékszem, amikor elöször játszottam az UFO-val, a kis Uta Mayerre milyen büszke voltam, hogy kiemelte a 2 képernyõ távolságra hesszelõ szektoidot az ablakból! Meltdown mami beszólásairól nem is beszélve a JA2-bõl.
Egy valós idejû akció játékban ilyenre egész egyszerûen nincs idõ, nem tudod eldönteni, hogy a kis vézna csákót küldd elõre had fejlõdjön, mert örülsz ha annyira átlátod a helyzetet, hogy a saját seggedet fedezzed!

Amúgy milyen gáz lenne, ha a Final Fantasy sorozatból valós idejû akció játékot csinálnának, bukta lenne a köbön!!!!!!
© Commandante2005. 04. 15.. 10:48||#9
Egyet kell értenem NEXUS6-ta. Szégyen-gyalázat, hogy az a satnya 3D-s faxság az UFO nevét viseli. Ha a JA-t csal fele annyira cseszerintik el, mint az UFO-t, akkor már régen rossz. <#mf3>
© NEXUS62005. 04. 14.. 11:35||#8
Valami van a levegõben, épp most "szereztem meg" BT-ról a JA2-t (természetesen eredeti példánnyal is rendelkezem, de valamelyik haverom már több éve lenyúlta😉))

Egyik szemem sír a másik meg röhög, egy hanyag mozdulattal az új fejlesztõk kicsapták belõle a lényeget!
Mi az hogy 20 misszió?
A JA tudtommal nem akció, hanem stratégiai játék volt, ha bénáztál visszamentél a másik terepre, amíg nem tudtad megcsinálni, de az is a játék része volt, itt meg "restart mission?" felírat lesz, vagy mifene?

"A küldetések során egy maximum 6 tagú csapat felett rendelkezhetünk és osztogathatjuk nekik a parancsokat. "

Hány csapat + milicia tevékenységét is lehetett irányítani az elõzõ részekben?

"...és nem mellékesen az összes DirectX9 effektet is csípõbõl tudja majd."
Aha a fû az télleg buja, de ez a megjelenítés nekem elég gagyinak tûnik.

De kibaszottul utálom ezt az egész eljárást, amit már a legutóbbi UFO résszel is csináltak!!!!!
PÉNZ-PÉNZ-PÉNZ.
Lehet hogy nem lesz rossz játék, de könyörgöm ezek után miért ez lesz a címe????

Bárcsak ne lenne igazam!
© Admiral2005. 04. 14.. 10:45||#7
Imádtam régen a Jagged Alliance 1-et, egyik kedvenc játékom volt.

A JA2 - WildFire is nagyon jó volt, de nekem iszonyat bugos volt 😞(
© Admiral2005. 04. 14.. 10:42||#6
Idézet a cikkbõl:
"kihasználja a Pentium processzorok HyperTrading, azaz többszálúsítási adottságait"

HyperTrading (hiper-kereskedelem) 😄D
Az talán inkább Hyper-Threading :]]
© HuHa2005. 04. 13.. 19:21||#5
Én látok fantáziát és lehetõséget a 3D-ben, meglátjuk mi lesz, a pálmafás kép nekem tetszik. Realtimeot max úgy, mint Baldur's gate vagy Neverwinter esetén, egy határozott space és pause. Bár Fallout tactics esetében egész kezelhetõ volt a RT, hozzáteszem csak akkor, amikor Power armour és házbontásra is alkalmas fegyverek voltak már😊))
© Bucser2005. 04. 13.. 17:38||#4
azzal semmi baj, hogy 3D-s mert pl az Incubation is 3d-s körökre osztott stratégia volt. Engem az zavara igazán, ha teljesen real time lenne.. én pont a pontokkal és statokkal való szöszmötölést szerettem.... Meg persze azt, hogy baromio nehéz volt<#eplus2><#eljen><#idiota>