SG.hu·

A Ubi Soft megveszi a Codemasterst?

A brit MCV magazin szerint a francia játékfejlesztő cég máris előrehaladott tárgyalásokat folytat a angol Codemasters stúdió megvételéről.

Mindez azonban nem biztos, hogy annyira örömmel tölti el a felhasználók szívét, már csak azért sem, mert a Codemasters a tárgyalásokat megerősítő nyilatkozatában kijelentette azt is, hogy elhalasztja több várva várt játéka megjelenését. A brit céget 1986-ban alapította David és Richard Darling és napjainkban már közel 400 alkalmazottat foglalkoztat. Bár a cég kétségkívül sikeres, ám mégis további tőkére van szüksége ahhoz, hogy a számítógépes játékpiac meghatározó szereplője maradhasson. Korábban a vállalat vezetői már megpróbáltak befektetőket találni, ám a 30 és 45 millió euró közötti invesztálásokról szóló megbeszélések kudarcba fulladtak.

Az MCV úgy véli, a Ubi Soft - amely már évek óta a Codemasters csodálójának számít - lehetne a tökéletes befektető a brit stúdió számára. A francia cég ugyanis hosszú távra is biztosítani tudná a fejlesztésekhez szükséges forrásokat, ugyanakkor a Codemasters által készített játékokkal színesebbé válhatna a Ubi Soft kínálata is. A Ubi Soft egyébként korábban az Eidosra is szemet vetett, ám amikor meghallotta az Electronic Arts (EA) vételi ajánlatát - ami az MCV értesülései szerint 300 millió dollár volt - gyorsan kihátrált az üzletből. Így az Eidos tulajdonjogáért a THQ és az EA harcol tovább.

A Codematers termékei közül már szinte biztosra vehető, hogy csúszik a Operation Flashpoint 2 nevű PC-s játék, ami várhatóan csak 2006 tavaszán fog megjelenni. Hasonló sors vár az Operation Flashpoint xboxos változatára, amely az idei ősz helyett csak 2005 nyarán kerül majd a boltok polcaira. Végül az orosz Studio IC által a Codemasters számára fejlesztett valós idejű stratégiai játék, a Wartime Command: Battle for Euurope 1939-1945 megjelenését is elhalasztották egy évvel, idén nyárról 2005 nyarára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fügõõ2006. 10. 19.. 21:13||#18
hi
fiuk lányok:nagyon fontos lenne ha valaki megtudná nekem adni most a Colin Mcrea Rally 2005 kódjait vagy legalább megírná hog yhol keressem!Sürgõs
© golf012005. 02. 14.. 20:30||#17
helloka keresem a silent hill 3 végigjátszást,és a magyaritását.Kösszike golf01
[email protected]
© NEOreg32004. 12. 27.. 13:13||#16
a 2-be villódzott a talaj, de márel is felejtettem azt a játékot<#levele>
© pepe0032004. 12. 27.. 11:08||#15
Melyikkel játszottál? A P. Igi 2-vel? Az télleg nem jó, de sajna a P. IGI 1 az GF!-el a világért nem menne rendesen, pedig régen az agyamat szétjátszottam vele. Ha a p.igi 1, rõl van szó, akkor azért villózik a textúra, mert a videókártyád túl jó hozzá.
© Atyus2004. 08. 30.. 17:31||#14
A cmr1 után egyértewlmûen a cmr4 következik !
Eleget nyomúltam a jogtiszta cmr1-emmel, s a 4-el is, hogy ezt mondhassam !
© muerte22004. 08. 13.. 09:06||#13
Szerintem a Colin4 negyon is jó. Elvárásoknak megfelelõ grafika, zsér irányítás, élvezetes játékmenet.
Attól fggetlenül, hogy valakihez késõn, vagy nem jut el egy szoftver az még lehet negyon is jó, egyébként csak meg kell nézni az eladásokat.
Ilyen alapon mondhatja valaki, hogy a DAY OF THE TENTACLE szar mert mai szemmel ronda, stb. Csak hogy a maga idejében igen sok eladási listát vezetett hónapokig, nem véletlenül. Na és ha régi? Attól még a cég érdemei közé tartozik
© 123462004. 08. 13.. 00:45||#12
cmr régen jó volt. ez a 3-4 volt egy égés. trd1 is égés, 2 már sokkal jobb. 1nsane még most is jó gém. ebben legalább van fizika (na persze nem is a codemasters fejlesztette, csak kiadta). a dizzyrõl meg lehet, hogy azért maradtál le, mert fiatal vagy😊
© HUmanEmber41st2004. 08. 12.. 21:20||#11
Ha már itt tartunk (játékmúzeum)
a Total Annihilation 2 rõl nemtud valaki valamit???
© N.E.O.!!!2004. 08. 12.. 19:28||#10
project igi?
Ilyen szar grafikájú játékot, ráadásul villódzik a föld nemtom mért. Most yugi-ohzok, és az már 1 napja fenn van a gépemen, az igi, meg 2 órát volt😛, persze csak azért mert tesóm is látni akarta.

colin mcrea? említésre sem méltó

toca race driver? nem volt alkalmam kipróbálni

1nsane? hát ha talán pár évvel ezelõtt szerzem meg, de mai szemmel...

dizzy? nem ismerem

Ja és van még wing barátomnál látott utolérhetetlen rts a perimeter
© Ligend2004. 08. 12.. 14:20||#9
Toca Race Driver 1-2, Insane... :-)

Egyebkent ott a pont a Dizzy sorozat emliteseert.