Berta Sándor

Amerikai elnökválasztás a PC-n

A játékfejlesztő cégek az új ötletek után való keresgélés során egyre többször merítenek a valódi élet dolgaiból, és úgylátszik a politika már betört a számítógépes játékok világába is, egy olyan játék képében amely egy választási harcról szól.

Úgy tűnik, ezúttal az ipar egy eddig kiaknázatlan területre, a politikai életbe tévedt, a jövőben tehát félő, hogy már nem a különböző idegen lényekre kell majd lövöldöznünk, vagy az ellenségeinket belepofoznunk a földbe, nyártól ugyanis érkezik az első politikai játék, amelyben az amerikai elnökválasztást irányíthatjuk majd. Mindez úgy lehetséges, hogy a világszerte ismert UbiSoft kiadó egy exkluzív megállapodás keretében megszerezte a "The Political Machine" nevű számítógépes játék kiadói jogait.


A játékban a felhasználók választhatnak, hogy George W. Bush vagy az ellenfele és kihívója, John Kerry választási kampányát menedzselik-e, esetleg egy saját jelöltet indítanak, vagy a korábbi amerikai elnökök, mint például Ronald Reagan és Franklin Roosevelt választási harcát irányítják. A játék során adományokat gyűjthetünk össze a választópolgároktól, választási beszédeket tarthatunk meg és akár megmérkőztethetjük egymással az elnökjelölteket is.

A játékosok választhatnak, hogy egy másik felhasználóval vagy a számítógéppel küzdenek-e meg a választási győzelemért. Feladataik közé tartozik a választási költségvetéssel való gazdálkodás éppen úgy, mint például a megfelelő stratégia kiválasztása és koordinálása vagy a politikai talk-showkban való részvétel. A jelöltek harcba szállnak a választók kegyeiért, például akkor is, amikor valamelyik szövetségi államban megvitatnak egy-egy fontos kérdést.


Brad Wardell, a játék egyik készítője szerint mindez persze ügyességet, elszántságot, nem egy esetben ravaszságot igényel a jelöltektől, hiszen a különböző társadalmi csoportokat és szövetségi államokat a maguk pártjára kell állítaniuk. Wardell úgy véli a közvélemény jelenleg két nagy táborra oszlik, ami csak jót tesz a játék népszerűségének és még érdekesebbé teszi a "The Political Machine"-t. A szakember ugyanakkor elmondta azt is, hogy a játékot már az előző elnökválasztás idején meg akarták jelentetni, ám akkor ők Al Gore győzelmére számítottak, így meghiúsult a piacra dobás.

Ugyan a játék maga nem képes arra, hogy előrejelezze a valódi elnökválasztás végeredményét, ám a készítők véleménye szerint George W. Bush komoly szavazatmennyiséggel ki fog kapni John Kerrytől. A The Political Machine a tervek szerint idén nyáron fog megjelenni, minden bizonnyal a demokraták júliusi nagygyűlése és a republikánusok augusztusi rendezvénye között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • N.E.O.!!! #11
    Jajj de jó! Végre egy fasza kis gyilkolászós FPS-TPS-RTS:) GWB vesztésre áll és felfogad egy-két bérgyilkost: mondjuk Hitmant, vagy Garretet.
    Ki kell nyírni JK-t. Multiban a szokásos(deathmatch, capture the flag :) ) mellett lesz PK is, vagyis President Killer mód is. A lényege: 4-6 embert a gép szétszór a fehérházban és egy bizonyos idő alatt minél több elnököt kell kinyírni, mivel mint a PK-ban (Painkiller) a semmiből fognak előbukkanni. Ha megöljük JK-t akkor mik leszünk természetesen az elnökök. Ilyenkor átvált a játék RTS-re, amiben lebombázhatjuk irakot. A játék grafikai megjelenéséről az FC, az SC, valamint a Spellforce alatt dolgozó motorok gondoskodnak.
  • Pluskast #10
    Én arra lennék kíváncsi, hogy a játék meddig tart. Lehet e a választások után is folytatni a game-t vagy ha megnyertem vége az egésznek?
  • Bandew #8
    Hazudni lehet majd benne?
  • tajfun #7
    "Feladataik közé tartozik a választási költségvetéssel való gazdálkodás éppen úgy, mint például a megfelelő stratégia kiválasztása és koordinálása vagy a politikai talk-showkban való részvétel."
    A magyar valtozatban ezeket ugy hivjak hogy: kenopenz, hatalommal visszaeles, hazudozas, privatizacio, lejaratas. :)
  • PREMIERE1 #6
    Meg egy csomó másik PC-e is.
  • Herkulles #5
    lol
  • Csatti #3
    Kicsit durván át kéne alakítani a magyar viszonyokhoz. Szinte semmiben sem hasonlít a nálunk alkalmazott választási módhoz.
  • Yfel #2
    Tényleg... kíváncsi lennék, hogy New York államban mekkora lenne a fidesz támogatottság :D Vagy miép :o)

    Y