SG.hu·

Planetside, az első MMOS

Mint már említettem a Planetside az első shooter lesz a manapság egyre többet használt "MMO" kategóriában. És ezúttal ne valami hangzatos címszó alá bújtatott kliséparádéra gondoljatok, a fejlesztő, a Sony Online védőszárnyai alatt működő Verant Interactive ugyanis valamicskét ért az onlinevilág-témához. (Az a szó, hogy "EverQuest" mond valakinek valamit?) Nézzük, mit is lehet kihozni abból, ha a MMO és a shooter kifejezést egymás mellé tesszük:

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Planetside világában három birodalom csatázik szakadatlanul egymással a területekért. A játékosoknak természetesen választaniuk kell majd a három oldal közül, amelyek az ilyenkor szokásos módon saját stílussal (filozófia, kinézet) rendelkeznek. A végtelen csatamezőkön pergő tűzpárbajokban, erődök ostromában vehetünk majd részt, amit nem csak a saját lábunkon, hanem különböző földi vagy akár légi járműveket vezetve is megtehetünk majd. Persze a nagy zűrzavarban stabil fogódzkodókra is szükség van: a tervekben eddig személyenként egy saját, fejleszthető lakhely, és különböző személyes, illetve egyéb holmik birtoklása szerepel, de a listát még nem véglegesítették. Annyit lehet még tudni, hogy - az eddigi MMO világokhoz hasonlóan - a karakterünk fejlődése is biztos pont lesz a PlanetSide-ban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A játék legszembetűnőbb vonása természetesen a kinézete: állítólag a fantasztikusan gazdag látványvilág élőben még szebbnek hat, mint a képeken – ez persze azért annyira nem meglepő, mivel a legtöbb játékkal ez a helyzet. Szó, mi szó, a Planetside teljes mértékben megfelel a kor követelményeinek, csodálatosan néz ki. A karakterek rengeteg poligonból állnak, ami a részletességükből azonnal észrevehető. A modelleken használt színek, és mintázatok tökéletes sci-fi hangulatukkal külön megérnek egy misét. Most persze mindenki felszisszen, hogy "Na persze, ehhez is atomerőmű kellene az én vasam helyett!", de a beszámolók szerint a gépigény a - azért persze még mindig nyugati szemmel mért - tűréshatáron belül lesz majd, legalábbis az E3-as bemutatózás alatt állítólag még csak nem is akadt a játék.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A PlanetSide-ban a logikát - élethűségről ugye ilyen világban nem beszélhetünk - szem előtt tartva mozgás közben sokkal nehezebb lesz a célzás, mint egy helyben állva. Így nem fordulhat elő velünk az a csúnyaság, hogy az ellenfél sprint közben szaltózva mesterlövészpuskával a szemünk közé lő. A bemutatón a szerencsések egy kis autókázásban is részt vehettek. A kis kék buggyba szállva nem kezd el töltögetni a játék, zökkenőmentes az átmenet a programelemek között. A terep egészségesen egyenetlen ahhoz, hogy ne unatkozzunk, sőt ebben a burjánzó növényzet (pl. fák) is a segítségünkre van. A kocsinkat egy-egy rosszul sikerült manőverrel ennek megfelelően törhetjük is, kis szerencsével akár teljesen is.

A PlanetSide irányítása az átlagnak megfelelő: alapbeállításon WASD-vel mászkálunk, az egérrel mozgatjuk a látóteret, míg a számok a különböző fegyvereket hívják elő - már ha épp nálunk van az adott típusból, ehhez ugyanis előbb szerezni kell valahonnan, például a "holtaktól" vagy a bázisokon. A kezdő darab, ha nem is a hagyományos értelemben vett pisztoly, de láthatóan közeli rokonságban áll vele. A hírek rajta kívül egy automatafegyverről és egy mesterlövészpuskáról szólnak. Ez utóbbival könnyen kezelhető a zoomolás, ám ugyanilyen könnyen el is halálozhatunk, ha nem figyelünk közben.

A PlanetSide fejlesztése összességében gőzerővel halad, a készítők határozottak, úgy tűnik, pontosan tudják azt, amire mi még csak kíváncsiak vagyunk: hogy mi fog kisülni ebből a játékból. A megjelenési dátum mindenesetre még messze (2002 második negyedév), így nagy konklúzióra még nem vállalkoznék, várjunk és meglátjuk. Az eddig látottak alapján nyugodtan bizakodhatunk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Lifeforce2005. 07. 28.. 17:26||#19
Hogy a régi és az esetleges új játékosok is ürülhessenek, csináltunk egy olyan lehetõséget, hogy ismét megkaphatod a full verziót, + 1 hónapnyi játékot, teljesen ingyen.

Itt regisztrálj egy accountot, és az .oldalunkon küldethetsz magadnak egy EREDETI CDkulcsot!
Az oldalunkról letöltheted a netes telepítõt, ami a mai verziót telepíti a gépedre.

FIGYELMEZTETÉST:

1., Egy e-mail címre, csak 1 CDkulcsot küldethetsz.
2., Ha már van accountod, és a 7 vagy 10 napos triálban résztvettél vele, akkor folytathatod az a karakteredet.
3., Mivel gyári CDkulcsot kapszt, ezért egy accountra csak egy ilyen kulcsot regisztrálhatsz, és arra a karakteredre nem regisztrálhatsz többet triált. (Amúgy sem lehetne).
4., Eredeti játék mivolta miatt, a teljes adataidat meg kell adnod, és az 1hónapnyi játékot, csak a bankkártyád adatainak megadásával játszhatod le.
Mivel Magyarországon még nem nagyon elterjedt dolog a bankkártyás fizetés neten keresztül, ezért beírhatsz fals bankkártya adatot:
Bankkártya: Mastercard
Bankkártyaszám: 5420 8337 0534 6315
Lejárat: 07év 05hónap

Ezt késöbb megváltoztathatod ha tetszik a játék, a már régi játékosok szívesen segítenek átutalni neked a havidíjat.
© Lifeforce2005. 07. 28.. 17:19||#18
Bizony...
Sõt azóta játszunk vele, kissebb nagyobb kihagyásokkal.
És egy kis segítség akit még érdekel ez a game.
Sok fejlesztésen esett át azóta a game.
Új világok, fegyverek, jármûvek, robotok, történetek, pontrendszer és fejlõdés...stb
Sokkal több és nagyobb csaták vannak mint kezdetekkor.
© irkab1rka2005. 07. 22.. 20:17||#17
Eltelt pár év, befutott a World of Warcraft és öröm látni, hogy itt anno csak 16 hozzászólás volt. 2005-ben a WOW és egyebek hatalmas siker (a kiadónak) és dögunalom azoknak, akik nem bírják a monotonitást 😊

Él még valaki az itt hozzászólok közül? 😊)
© Hmuda2001. 08. 08.. 21:40||#16
Ja és mielõtt valaki megvádol, hogy hazudok:

http://carnage.bungie.org/haloforum/halo.forum.pl?read=57415

Itt olvasható ez:
Unfortunately it's not possible for us to code support for internet play without more info than we have now. So Xbox Halo won't magically work over the internet when MS gets their networking stuff up. I don't think a patch will happen either.

A separate product is a possibility, but as things stand right now there is no definite plan for such a product. The team gets to decide what they work on next, but they won't make that decision until Halo is done.

I should make clear that I'm talking specifically about the Xbox version of Halo here.

-Matt
© Hmuda2001. 08. 08.. 20:33||#15
Rosszhíreim vannak a HALO-val kapcsolatban. A köcsög Bungie-sok elhatározták, hogy nem lesz a játékban Multiplayer. Persze nem indokolták a dolgot, de asszem egyértelmû, hogy a kibaszott konzolra tervezés miatt van. Ha a fasz microsoft nem szarakodott volna, hogy elõszõr arra szar dobozukra készûljön el akkor hamarosan több százan is nyomathattuk volna a HALO-t a neten, egy szerveren.

Egyszóval Bungie és Microsoft SUX!!!
© Hmuda2001. 08. 08.. 20:29||#14
Massive Multiplayer Online
© AnarchoiD2001. 06. 18.. 02:47||#8
ranezek es TRIBES TRIBES 2 jut eszembe... 😉

ennyire nehez lehet ujat kitalalni, eredetit ? 😊
© Lacc2001. 06. 17.. 22:46||#7
Most minek kellett ideírni az irányítást? Kutyát nem érdekli egy elõzetesben. Ha!
© Rincewind2001. 06. 17.. 21:09||#6
Valahogy a Star Wars Galaxiest jobban várom 😊)
© IMYke2.0.0.02001. 06. 17.. 20:56||#5
Vajon miért érzek Deja vu-t?
A HALO is ilyen lesz ugyebár... 😊