Spencer

E3: WarCraft III októberben

A WarCraft III fejlesztése elég jól halad ahhoz, hogy a kiadó az ígéreteknek megfelelően meg tudja jelentetni még idén télen a programot, amit oly nagy türelmetlenséggel vár már minden rajongó évek óta.


Újdonságok:
A Blizzard szoftverében, amint azt mindenki tudja, a hősök igen fontos szerepet játszanak. Sajnos eddig a hősöket mindenki bázisa közepén tartotta, nehogy megsérüljenek, hiszen egy-egy küldetés végigjátszásában kritikus szerepük volt. Az új részben ezen változtatnak a készítők, mivel lehetőség lesz feltámasztani a halott hősöket, így végre bátran vihetjük őket csatába. Ez azért jó, mert a hősök mindegyike tud egy pár spéci támadást, varázslatot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Egyelőre négy különféle hős van a programban, minden faj számára egy, négy kihasználható képességgel. Ezen még változtathatnak a programozók, de a játékmenetet tekintve egyelőre úgy tűnik, hogy így van meg az egyensúly. A négyes szám különösen nagy jelentőségű a programban, mert a 4 faj 4 hősének 4 "zsebe" van, ahová speciális tárgyakat helyezhetünk el. Ahogy a hősök egyre magasabb szinteket érnek el, úgy fejlődnek képességeik. Néhányukat nem is lehet addig kihasználni, amíg a hős el nem ér egy bizonyos fejlettségi szintet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Mit értünk "képességek" alatt? Például, van egy varázslat, melynek segítségével egy kis zászlócska helyezhető el a földön, mely körül bizonyos távolságig minden láthatatlanná válik. Egy másik varázslattal a halott szörnyek támaszthatók fel. Az újjáélesztett lények nem maradnak örökre életképesek, viszont lehetőség van az ellenség egységeit is felébreszteni, és ezáltal a mi oldalunkra állítani. Nagyon jól jöhet a csatában az ellenség egyik erős egysége a mi oldalunkon, még akkor is, ha csak rövid időre tudnak segíteni nekünk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Habár a program a kiadáshoz még mindig nagyon kezdetleges állapotban van, úgy tűnik nagyon szórakoztató lesz, ha egyszer elkészül. Ugyan az eredeti ötlettől a készítőknek sikerült alaposan elkalandozniuk, a hősök bevezetése sokkal érdekesebbé teszi a játékot. A tervezők még mindig vitatkoznak azon, hogy a hősök mi által fejlődjenek. Kérdéses, hogy a tapasztalati pontokat figyelembe vegyék-e, vagy sem. Nos, így vagy úgy, a WarCraft rajongók biztosan örülni fognak a játéknak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az E3-on bemutatott új képek mellett, kiadtak egy új videót is, amit természetesen letölthettek tőlünk az alábbi linkről:

Warcraft 3 E32001 movie: Letöltés (29 MB)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rigley #46
    bocs nem ide szantam !
  • Rigley #45
    Egy kicsit probalgattam, hogy 'sok' fenyforrassal, hogyan lehet Global Illumination-szeru hatast elerni.:





  • CAD #40
    Nos akkor hajrá:

    "az npc-k esete: nagy örömmel tölt el, hogy így teletömték vele a játékot, a diablo 2-ben is sokat segített, ahogy a rengeteg új item, varázslat meg hasonlók " - az egyik minőségi masik meg mennyisegi valtozas... azert ne keverjuk. Az hogy neked nemtetszet az egy dolog, de elmondom, hogy D2t szamtalan rekordot megdondott eladasban... War3 meg ketszer enyit fog.

    "csak reformok, nem forradalom" - en nem tepem tovabb a szam, ha neked az akkor az... attol meg megveszik vagy 4 millio peldanyban a jatekot, es rekordot fog donteni.

    "úgy beszélsz, mintha a blizzard beépített embere lennél" - en szerintem a tenyek ismeretebe, csak velemenyt formaltam... es bar lennek blizzard insitder.

    "És ismét le kell hűtselek, nem most láttam másodszor war3-as screenshotokat," - ok harmadszor. Egybknt a karacsinyi dolgokat kikerem magamnak, attol meg, hogy ismerem a jatekot az alapjan azt hiszem ez nem derul ki...

    "mesteri szintre, hogy meg tudod különböztetni az egyes színfoltokat." - neked szinfolt, nekem egyseg.

    "Amerika meg le van sz&rva, lehet, hogy olyan gépeik vannak, amik kielégítik a hardware igényeket, de van értelme 3d-s figurákkal bíbelődni, ha ez az eredmény? " - orulok, hogy leszarod amerikat, en sem szeretem, de ezt azt hiszem a [email protected] nak cimezd. - es szerintem van erteleme 3d-s grafikaval bibelodni, mert haladni kell a korral...

    "A sim city-s megjegyzésed már puszta marogatás volt, tartalom nélkül, ezt ki is hagynám" - komolyan mondtam, itt nem egy varost kell megepiteni, hanem harcolni (Blizazrd egyik fo celkituzese, hogy kozpont epitessel csak az ido 25% a mennyen el az eddig 75% helyett!).

    "A péntek esti warcraft 3-at azt hiszem, kivételesen kihagyom," - rendben, en nem kenyszeritelek.

    "Amiket az elején írtál, azok alapján olyannak képzellek el, mint pl. egy korn fanatikot, aki bevágta az összes tag életrajzát, és arra veri a nyálát" - elmondom, hogy kb fel eve nem lattam egy jatekot sem, es most sincs a gepemen egy sem (es nem hardware problemak miatt - egyszeruen nincs idom ra) - egyetlen egy gamet varok ami nem mas mint war3. Ezzel foglalkozok kb januar ota, es azt hiszem erteheto a reakciom hisz ha valaki beszambazik ide, lefikazza mindenfele alaptalan hulyeseggekkel, akkor ez nem maradhat szo nellkul a reszemrol, barmennyire is bunkonak tuntem...

    "feszülten várom a válaszod!" kb most sikerult addig eljutnom, hogy megnyissak egy ie-t. Sorry,

    ==================
    CAD - WarCraft3.hu
  • RangeR #34
    Kit érdekel a starcraft2,mikor van warcraft3
  • RangeR #33
    okosok
  • CAD #24
    Uristen! - itt olyakat mondanak egesek, hogy en attol elszallok.

    Kezdem sorban:
    "war 3 nem forradalom, csak apró reformok war 2-re aggatva" - igazad van, vegulis az NPC-k hatalmas szama, a 3D-s motor, az uj fajok, a nappal az ejszaka, a hosok ahogy tudnak fejlodni illetve targyakat adhatunk, a szovetsegbe tomorulesen beluli anyag, penz és EGYSEG kereskedelem, az uj multiplayeres reszek, az eddig nem latott otletessegu egysegek, a magaval ragado tortenet, a csodaszep moviek, az RPG elemek... igazad van, apro kis reformok (igaz en ezt es jopar szazezer ember, ezt ugy eli at, hogy total fordult egyet a vilag!!). (Es ezek kb csak azok, amelyek hirtelen eszembe juttotak, de van am 1-2 meglepetes a varazslatok kozott is!)

    "azt állítom még én is kitalálhattam volna a szegényes fantáziámmal" - azonnal jelentkezz Blizzardhoz! - ilyen fantáziéval komolyan mondom, ott a helyed!

    "szép új grafika...hát, nem tudom...nem is lehet igazán kivenni, hogy mi micsoda" - hat izé... szerintem most lattal masodszorra War3as screenshotot - enyibol nem alapitod meg mi micsoda... en mar lazan kiveszem hogy mi hol melyik egyseg (nem nagykepusegbol mondom) - szoval nem az on keszulekebe van a hiba!

    "a 3d grafika még nincs azon a szinten, és nincs is mindenkinek otthon erőgépe" - USA-ba van -es az az elsodleges felvevo piac.

    "Mellesleg én örülnék az arányos épületeknek...mekkora lenne, ha te magad építhetnél meg egy várat, eltervezve, hol mennyi és milyen bástya, gyilokjáró, istálló, stb... " - asszem akkor jatszal a SimCityvel - ez itt nem az a film!

    "és miért nem nagyobb sokkal a térkép, hogy több várost is legyen értelme építeni, védeni kelljen a falukat, stb..." - honnan tudod mekkora lesz a terkep? - te mar jatszottal vele (egybknt elmondom, hogy bizony lesznek eleg hatalmas terkepek is, amin rohogve elfer 8 csapat egyenkent akar tobb bazissal is!

    "áhh, semmi új nincs ebben, ahhoz képest, hogy mennyit várunk rá, ez lósz@r, már bocs!" - szerintem nezz el pentek este a www.warcraft3.hu -ra! - majd meglatjuk hogy mivel toltottunk meg 25 db cikket - mert a semmivel assziszem nem lehet megtolteni.

    Javaslom nezzunk eloszor korul ama jatek korul amelyet szetfikazunk...

    ==================
    CAD - WarCraft3.hu
  • CAD #18
    Namost, lehet fikazasnak tunik, de nagyon szurja a szemem .)) - szoval a 4 fajbol 4 hos 4 "zseb"-bol anyi igaz, hogy 4 (jatszhato) faj, 5 hos es 4 tarolohely + ami rajtunk van (egybknt az 5 hos, az spekulacio a hos classok alapjan!)

    Nemhivatalos infok szerint egybknt a karacsonyi szezonra varhato a jatek...

    A Grafikara raterve... en egyaltalan nem tartom csunyanak, soot. Egybknt egy jatek grafikajat teljesen mashogy ertekeli az ember egy kepen ill. egy mozgo elo gameben.

    A kamera nem lesz mozgathat, habar ez volt az elso koncepcio. A kameramozgasok csak az ingame moviknal lesznek megengedve. A zoom is ugy lesz megoldva, hogy lesz 3 elore belaitott kamera nezet, es ezek kozul lehet valogatni (StarCraft tipusu; "hatulso" - es meg egy egyenlore ismeretlen). Egybknt a StarCraftba aranyosak voltak az emberek illetve epuletek es hajok... mert szerintem nem. En nem orulnek egy fel palyat beterito varkastelnyak... ti igen? - en nem.

    g5 ma 20:20 | Válasz erre | #14

    "Habár a program a kiadáshoz még mindig nagyon kezdetleges állapotban van" Brühühü. De akkor mit csináltak 3 évig??? -> tavaly kezdtek az egeszet ujra...

    Ja es SC2 rolanyit, hogy egyenlore meg csak nem is tervezik, szoval be kell erni WarCraft3al! :)

    ==================
    CAD - WarCraft3.hu