SG.hu·

Már kiütköznek a Steam Deck korlátai

Már kiütköznek a Steam Deck korlátai
A Valve megoldása hamarosan túl lassú lesz, bár egyelőre még tartja magát.

A Deck kapcsán az elmúlt hónapokban egyértelművé vált, hogy nem lesz gyorsabb a második változat, a fejlesztők ugyanis a nagyobb erő helyett egyéb területekre helyeznék a hangsúlyt. Ez nem feltétlenül jó döntés, a napokban ugyanis már napvilágot látott egy újabb összefoglaló, amelyben a hardveres korlátokat ecsetelik, a jelek szerint joggal.

A hosszabb íráshoz ezúttal is részletes videó társul, amelyet alább beágyazva mi is megtekinthetünk. Ebből gyorsan kiderül, hogy a Deck korosodó hardvere már nem minden esetben birkózik meg a számításigényes játékokkal, bár az eredmény nem teljesen lesújtó. Mégis jól látszik azonban, hogy a négymagos Zen 2 chip, valamint az RDNA 2 architektúrára épülő grafikus vezérlő már igencsak megizzad egyes címek alatt, esetenként pedig a kényelmes 30 fps elérése is gondot jelent ezen komponensek számára. Megemlítik, hogy a Plague Tale: Requiem alatt megfelelő futási sebességet tapasztaltak, mivel azonban a valódi felbontás itt 720p, a megjelenítés minősége nem tökéletes.


A The Callisto Protocol már közepes és alacsony beállítások mellett is inkább 20 fps körül futott, a Gotham Knights pedig alacsony kinézetnél is 30 fps alatt maradt, ami már jelezte a problémákat. A Need for Speed Unbound ezzel ellentétben közepes grafikánál is 30 fps körüli eredményt mutatott, míg a The Witcher 3 Complete Edition részben közepes és magas beállítások esetén is megmaradt ezen a szinten, ami már biztató. A 2016-ban piacra dobott Uncharted 4 esetében már nem láttak különösebb gondot, ami azt jelzi, hogy a CPU ereje ennél a címnél többé-kevésbé elégségesnek bizonyult.

Azt egyelőre megjósolni sem lehet, hogy a Deck mikor válik majd teljesen elavulttá, a fenti számok azonban azt jelzik, hogy erre nem kell majd sokat várni. Ezt nyilván a Valve is tudja, így kíváncsian várjuk, hogy pontosan mivel újítják majd meg a vonalat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2023. 02. 07.. 18:56||#15
Nem vészes. Mobiltelefont és autót is vesznek kinézetre vagy más, nem praktikus okból...
© zola20002023. 02. 07.. 18:47||#15
Annak egy kicsit drága hogy valaki poénból vegye meg mint a sokadik cucca, a 256gigás deck 549euró, azt 220ezer forintnak számolom.

Az Xbox series S 104ezer forint és az 512gigás, a switch lite az 89ezer forint és még mindig belefér akcióban pár játék is hogy elérjük konzolokkal a 256gigás deck árát.
© Tetsuo2023. 02. 07.. 17:14||#13
Nerdeknek egy újabb gadget. A PC-s handheldek mindig erről szóltak, legalábbis nekem.
© zola20002023. 02. 07.. 16:42||#13
Három világ, mivel handheld, és a pc játékok fejlesztésekor nem nagyon gondolnak arra hogy handheld módban is futhat a játék, ezért switch játékokkal ellentétben sokszor olvashatatlanul kicsi a betűméret decken.
© Tetsuo2023. 02. 07.. 11:44||#12
"A steamdeck pedig ügyesen ötvözi a két világ minden hátrányát azok előnyei nélkül."
Nekem is hasonló a véleményem.
© asgh2023. 02. 06.. 13:22||#11
A PC játék piacra épülő konzol eleve fából vaskarika.

A PC gaming lényege, hogy az upgradelhető hardverre mindig a csúcskategória képességeit maximálisan kihasználó tartalmat fejlesztenek. Így a PC gamer számára a hardver upgrade nem lehetőség, hanem kötelező. Ha megáll egy szinten, akkor a frissebb tartalomkínálatról is le kell mondania.

A konzol ezzel szemben egy hosszú távra szánt hardver _szabvány_, aminél a tartalom minőségén csak optimalizációval lehet javítani. Ez olcsó és kiszámítható keretrendszert biztosít mind a játékosoknak, mind a fejlesztőknek, cserébe a grafikai (és nem játékélmény!) kompromisszumokért.

A steamdeck pedig ügyesen ötvözi a két világ minden hátrányát azok előnyei nélkül: gyorsan elavuló, limitált képességű hardver optimalizálatlan tartalommal.
Az egyetlen esélye a túlélésre, ha az eladások elérik a kritikus tömeget és onnnatól a kiadóknak megéri külön steamdeckre optimalizált verziókat kiadni játékokból. Ez nem teljesen esélytelen, hiszen Switch-re is megérte nekik AAA címeket portolni sokkal több szenvedéssel, de csak miután a Switch több tízmilliós eladásokat produkált.
Ha viszont megjelennek a külön steamdeck portok, akkor az már nem egy handheld PC hardver lesz, hanem egy önálló konzol platform.
© Vanek úr2023. 02. 05.. 22:44||#10
Csak egy apróságra hívnám fel a figyelmed: a Geforce Now nem egy platform. Gyakorlatilag az csak egy hardveres bérbeadás, amolyan cloud-os játékszolgáltatás. Vagyis arra nem tudsz venni játékot sem, hiszen a többi PC-s boltban megvett játékaidat tudod rajta játszani (Steam, Epic, Uplay, ...). Így onnan 'kikerülni' is csak úgy lehet, ha a játék készítői bizonyos jogokat megtagadnak a GN-t üzemeltető NVIDIA-tól. Vagyis azt továbbra is játszhatod az eredeti helyen megvett boltban (ha azt is meg nem tagadják a készítők), csak a GN-on keresztül nem érheted el, így a kártalanításnak tőlük sincs értelme.
© Vanek úr2023. 02. 05.. 22:36||#9
"Nincs gyengülő vas, csak optimalizálatlan játékok."
Szóval szerinted egy C64-re is meg lehet írni a COD-ot ugyanolyan minőségben, mint most, mert csak a játék optimalizálásával van gond. Bocsi, de azért ezen hadd nevetgéljek egy kicsit... 😊
© zola20002023. 01. 27.. 11:18||#8
Jó, de a decket sokan azért vették mert switchre nem nagyon jelennek meg AA játékok, a stadia meg bezárt, geforce nowra meg hiába vesz meg valaki egy játékot kikerül a kínálatból akkor mégcsak nem is kártalanítják a vásárlókat stadiával ellentétben, mert elvileg megvan a pc verzió.

PS vitára is remek indie játékok és visual novelek jelentek meg egészen 2021ig, sokan mégis elégedetlenkedtek mert nem azért vették a handheldet.
© Andrevv2023. 01. 26.. 15:29||#7
Van egy saját bölcs mondásom: Nincs gyengülő vas, csak optimalizálatlan játékok. Szerencsere a jobb játékokat nem a nagy cégek gyártják, hanem néhány fejlesztő a "garázsban", na azokból sokkal több jelenik meg, úgyhogy a Deck sose fog elavulni egyhamar.