Gyurkity Péter

Megoldotta a játékfüggőséget Kína

Egy friss jelentés alapján sikerült visszaszorítani a játékidőt és a költéseket.

A Kínában életbe léptetett kormányzati intézkedések több alkalommal szerepeltek már híreinkben, legutóbb például arról írtunk, hogy további korlátozásokat vezettek be a játékosok, pontosabban a függőség megfékezése érdekében. Egy friss jelentés teljes sikerről számolt be, bár az kérdéses, hogy ez pontosan miként fest a valóságban.

A napokban a China Daily számolt be a nemrég elkészült jelentés főbb következtetéseiről, kiemelve, hogy mind a számítógépes játékokra fordított időt, mind pedig a költéseket, azok méreteit és arányait is sikerült visszaszorítani. Megtudjuk ebből, hogy míg tavaly gyakorlatilag a fiatalok kétharmada fordított hetente 3 óránál kevesebbet erre a tevékenységre, idén ez az arány már meghaladta a 75 százalékot, ezzel pedig a függőség kérdése tulajdonképpen megoldottnak tekinthető. Legalább ilyen fontos részlet, hogy a gyerekek 30 százaléka mérsékelte a játékokra fordított anyagi kiadásait, a szülők bankszámláinak engedély nélküli megcsapolása pedig a tavalyi 28 százalék feletti szintről egészen 15 százalékra jött le.

A fentiek kapcsán mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a kormányzat által korábban bevezetett korlátozások a gyerekek 90 százalékát érintik, számukra univerzális módon írják elő a játékra fordítható idő mértékét. Ezt ugyan korábban különféle trükkökkel meg tudták kerülni, viszont az arcfelismerő megoldások bevezetésével a hatásfok alaposan visszaesett, bár azt nem mindig sikerül megelőzni, hogy a játékfüggőséggel küzdő fiatalok a kiszabott játékidő lejárta után ne töltsenek további órákat hasonló tevékenységekkel. Ez utóbbiak között jelenik meg a rövid videók megtekintése, amivel szintén hosszú órákat tudnak elvesztegetni, vagyis a probléma (nyilván) nem teljesen megoldott.

A közdelem folytatódik, végleges megoldást valószínűleg soha nem találunk majd, ezen leginkább a meglévő eszközök megsemmisítése, esetleg az internetelérés korlátozása segítene csak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #9
    Igaz, de a jelenleg létező elfajzott kapitalizmus nem tudom melyik szélsősége amiben éppen élünk se túl gyere be, mert ahogy látjuk a központi bankok úgy nyomtatják a pénzt világszerte mintha nem lenne holnap, és csak most kezdték el ép ésszel átlátni hogy ez kurvára nem működik, mert bedől a világgazdaság.
    A világ vagyona pedig gyanús módon a top 1% kezében koncentrálódik, egyre nagyobb mértékben.

    Illetve volt az a közgazdász professzor által írt jelentés még 2008-ban, amikor az ipse kiszámolta hogy már akkor is 7:1 arányban létezett a Földön az Összes Adósság : Összes Vagyon. Az egész a bankok "pénzteremtése" és a kamatos kamat miatt van. Tehát már akkor is összeomlásra volt ítélve az egész gazdaság. A rossz hír, hogy én biztos vagyok benne hogy a 7:1 arány azóta csak rosszabb lett az elmúlt 15 évben.
  • nlght #8
    nem olvastam végig a cikket, mert az egész jelentést a kínai állami párt adta ki, akik annyira hitelesek, mint a német márkát áruló cigók a keletinél... szóval felesleges vitázni amikor az egész cikk alapja erősen kérdőjeles
  • Sir Cryalot #7
    " Ez a mostani legfiatalabb magyar generacional barmifele kormanyzati beavatkozas nelkul is osszejott."

    Fortnite meg minecraft meg LOL meg genshin

    kalapszar van évezredfordulóhoz képest, plusz még mindig CSÉznek, ami magában is beszarás,de legalább a blizzard megsemmisült :D
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.11.28. 10:50:22
  • kvp #6
    Az a kovetkeztetes, hogy a kommunista gondolkodas nem jo nem elfogadhato a kinai kommunista part szamara, mert azzal a letuket es a halmukat vennek tulhaladottnak. Mivel nem a rendszervaltas a celujk, ezert a feladatuk jelen esetben a sajat hatalmuk biztositasa, amire szamukra barmilyen modszer elfogadhato.

    A kinai vezetes jellemzoen at szokott esni a lo tuloldalara, lasd a 2. oteves terv (a nagy ugras) altal okozott katasztrofalis ehinseget. Ettol meg nem veszettek el a hatalmukat, mas uton probalkoztak tovabb. Most valamivel ovatosabban (nekik ez az ovatos) probalkoznak a lakossagot visszaterelni abba az iranyba, hogy a tervek szerinti mertekben dolgozzon es szaporodjon. A munkara kenyszerites regebben meg egesz jol ment (aki nem akart ehenhalni, az dolgozott), ahogy a szaporodas korlatozasa is. Most egyre nagyobb a lakossagnak azon idos resze akik nem kepesek dolgozni es egyre nagyobb a fiataloknak azon resze akik nem is akarnak szaporodni.

    Mindkettore letezik mukodo minta es jelen esetben mindketto nyugatrol johet. Az egyik az idosek kozpontilag iranyitott megsemmisitese, lasd new york-i idosotthonok covid korhazza alakitasa es a kanadai MAiD program (melynek kozvetlen elodje a nemet eugenikai program, tomegesse valasa utan kesobbi neven a holokauszt). Ennek elso tesztjeit lathatjuk az ujgur lakossag eseteben kinaban. (a nyugati vilag pedig kezdi mindenutt atvenni a kanadai peldat)

    Hasonlo modon kezelhetik kinaiak a lakossaghianyt is, ugyanis mostanra sikerult a stabilnak tekintheto 2.1-szeres reprodukcios ratarol a tervezett 1-szeresre szoritani a lakossag szaporodasat, azaz a jelek szerint igabol jelentosen a 1 ala, tehat a szulokepes koruakra eso gyerekszam mar nem 50%, hanem jelentosen 50% alatt van. Ez a lakossag nagyon gyors (3-6 generacion at bekovetkezo) osszeomlasat vetiti elore (es ebben mar a 3. generacional jarnak). A megoldas itt is a kozponti dontes lehet, a kotelezo gyerekvallalas. Ez nem csak az abortusztilalmat jelenti, ami a modern kultuaval es informatikaval atszott tarsadalmakban mar reges reg keves, hanem a szo szerint kotelezo gyerekszulest. Itt jon be az egyke szabaly altal eloidezett a problema, hogy mara Kinaban jelentosen tobb ferfi van, mint no. Ezen max. egy nagyobb, nem nuklearis haboruval tudnak rovid tavon valtoztatni. (pl. itt jonne jol Tajvan megszerzese)

    Hogy jon a fenti a videojatekokhoz es az online videokhoz? Ugy, hogy a fiatal kinai lakossag egyre nagyobb resze nem iszik, nem dohanyzik, nem el nemi eletet es egyre kisebb mertekben hajlando dolgozni. Ez az ismert eger utopia kiserlet legutolso fazisahoz nagyon kozeli allapot es a covid lezarasok ehhez vittek kozelebb a nyugati tarsadalmakat is. Ilyen helyzetekben mar csak embertelen modszerekkel mentheto meg egy populacio (tarsadalom) es nem biztos, hogy ezek tartos megoldast jelentenek.

    ps: A vilag vezeto nagytokesi mar latszolag elfogadtak ezt a helyzetet es az emberiseg (munkasosztaly) utani Foldre keszulnek, legalabbis a nyugati vilag eseten. Erdekes, hogy a jelenlegi amerikai elnok szerint az amerikai allam legnagyobb ellensegei jelenleg azok az amerikai allampolgarok, akik nem akarnak onkent kihalni. A legtobb fiatalokat tomorito globalista szervezet ugyancsak az onkentes kihalas kulturajat probalja nepszerusiteni, ami a mostani fiatal genercionak mar akar sikeres is lehet. Erdekes, hogy a kinai allam pont az ellenkezo iranyban probalna terelni a nepesedest, nekik valamiert szukseguk van alattvalokra a hatalmuk megtarasahoz.
  • ddt500 #5
    A covidot is megoldották....
  • Nos #4
    Eleg sok ideologia halad a korral, minositeni egyiket sem akarom. De ha azt gondolod, hogy "Egyszerűen senki se veszi észre, hogy a kommunista gondolkodás már nem jó ebbe a modern világba" akkor lehet megis tud ervenyesulni. Hogy jo ez, vagy jo volt e valaha az egy masik lapra tartozik.
  • zola2000 #3
    "szó szerint semmi se korlátoz, melynek ellenére minden rendben van"

    Én ezt nem mondanám.
  • Zsombor99 #2
    Olyan érzésem van, mint ha át akarnának esni a ló túloldalára, csak nem veszik észre. A világ többi részén (kivéve észak korea) szó szerint semmi se korlátoz, melynek ellenére minden rendben van. Egyszerűen senki se veszi észre, hogy a kommunista gondolkodás már nem jó ebbe a modern világba ‒ 2000 előtt még messze nem volt ilyen fejlett technológia, tehát működhetett a kommunista gondolkodás, de jogosultságát veszti ebben a modern világban. Szerintem lehetséges, hogy van valami egyéb megoldás a "totális korlátozás" helyett, csak sajnos hallani se akarnak róla...
  • kvp #1
    Szoval a videojatekok helyett inkabb videokat neznek? Ez a mostani legfiatalabb magyar generacional barmifele kormanyzati beavatkozas nelkul is osszejott.

    A kinai kommunista part lassan be kell, hogy tiltsa az internet szorakoztato celra torteno hasznalatat (lasd eszak korea), mert amig ezt nem teszik meg, addig a fiatalok mindig talalni fognak valamit ami nem tanulas vagy munka.