Gyurkity Péter

Az Activision felvásárlása ellen van az EU

Az illetékesek szerint romlanak a verseny feltételei, a vizsgálat azonban még nem ért véget.

A Microsoft eredetileg még az év legelején jelentette be az Activision felvásárlására vonatkozó szándékát, akkor már megismerhettük a legfontosabb számokat. Tekintettel azonban a tranzakció méretére és annak várható hatásaira, a helyzet egyáltalán nem egyszerű, most az európai bizottság jelezte, hogy tartanak a negatív következményektől.

Az ügy kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy a Sony kifejezetten ellenzi a nagy kiadó felvásárlását, ami nyilván saját helyzetükből, a redmondi céggel folytatott versenyfutásból következik. Eközben a brit illetékes hatóság is vizsgálódik, most azonban egy újabb hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy az európai bizottság illetékesei is hasonló munkát végeznek, amelynek részeként igyekeznek megállapítani a várható következményeket. Az anyagban ugyan csak az előzetes, eddig meghozott megállapításokról számolnak be, ezek azonban egyáltalán nem kedvezőek a Microsoft számára, így már következtethetünk a végleges változat hangvételére.

Az európai illetékesek kiemelik, hogy az Activision felvásárlása révén a Microsoft kiemelt pozícióba kerülhet a játékok és a konzolok területén, amely káros hatással lesz a versenyre. Könnyen lehet, hogy módosítani fogják az olyan népszerű játékok felhasználási feltételeit, mint a Call of Duty, ezzel pedig a rivális platformokat használók sokkal nehezebben (vagy egyáltalán nem) férnek majd hozzá ezen fejlesztésekhez. Az előfizetések kategóriájában még komolyabb következményekkel számolhatunk, amennyiben ugyanis a cég korlátozza a hozzáférést egyes szolgáltatásokhoz, a vásárlóknak jóval magasabb árakkal és komoly megkötésekkel kellene megbarátkozniuk, miközben a Windows operációs rendszer egyeduralma is tovább erősödne.

A bizottságnak további 90 napja van hátra a vizsgálat lezárásához, a döntést március 23-án hozzák majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!