Gyurkity Péter

A konzolokra jön az Anno 1800

A modern generáción is felbukkan a játék, amely ezután az Amazon felhőjében is megjelenik.

A Ubisoft kapcsán nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy online játékokat állít le a kiadó, most azonban újabb fejleményről adhatunk hírt, ezúttal a szintén jól ismert Blue Byte jóvoltából. Utóbbi cég a meglévő sorozat konzolos változatán dolgozik, de az Amazon felhőjét is meghódítanák.

Az Anno 1800 hivatalos oldalán jelezték a napokban, hogy a játék konzolos tesztelése már zajlik, ennek révén pedig a cím idővel mind az Xbox Series X|S, mind pedig a PlayStation 5 készülékeken elérhetővé válik majd. Érdekes módon minden különösebb fanfár nélkül tették elérhetővé az oldalt, így a lépés viszonylag mérsékelt visszhangot kapott, viszont mindenképpen fontos fejlemény, hogy a népszerű játék elérhetősége a konzolos, illetve az Amazon Luna platformra szánt változattal bővülne ki. Az Anno 1800 Console Edition a fejlesztői csapat egy részének átirányítása révén alakulgat, miközben dolgoznak a PC-s verzió kiegészítésén is, hogy az eddiginél több tartalommal töltsék meg az eredeti játékot.

A csapat nem most először próbálkozik meg a konzolos szegmensbe való betöréssel, annak idején ugyanis valami hasonlót hajtottak végre az Anno 1700, valamint A New World esetében is, sorrendben 2007-ben, illetve 2009-ben, elsősorban a Nintendo DS és Wii típusokat célozva meg. A fő széria azonban most először bukkanhat fel a konzolok területén, amely amúgy nem túl gazdag az építkezős játékokban, így a remények szerint bőven akadnak itt kihasználatlan lehetőségek. A teszt következő fázisa novemberben indul, azonban még hosszú hónapokra vagyunk az első konkrét eredmények megismerésétől.

A megfelelő hardverrel és szoftverrel rendelkező érdeklődők a hivatalos oldalon regisztrálhatnak, további információk azonban csak jövőre várhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!