Két minikonzol van érkezőben

Az egyik módosított változatként bukkant fel, a másik viszont tovább csúszik.

A napokban számoltunk be arról, hogy a Steam saját megoldása jövő februárra csúszik, a cég ugyanis nem volt képes időben beindítani a sorozatgyártást. Most két másik hasonló fejlesztésről futottak be hírek, ezek szintén meglehetősen vegyes képet mutatnak.

A One-Netbook saját rövid bejegyzésében azt árulta el az érdeklődőknek, hogy érkezőben van a módosított, immár AMD-chippel szerelt változat, amelyet hamarosan kipróbálhatunk. A cég továbbra is a startup kategóriában szerepel, viszont ők már piacra dobtak egy ilyen készüléket, amely eredetileg Intel-chippel jelent meg. Ez utóbbi némi betekintést ad az új változat specifikációjába, bár erről a cég továbbra is hallgat. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a OneXplayer AMD Edition szintén egy 8,4 hüvelykes kijelzőt, a 2560 x 1440 pixel felbontást, 16 GB memóriát, valamint ugyanazon burkolatot kínálja majd nekünk, az AMD által leszállított processzor pedig valószínűleg marad hasonló szinten, legalábbis a teljesítmény terén. A debütálás november 15-én esedékes, meglátjuk, ez mekkora visszhangot vált majd ki.

A terület egy másik szereplője, a Panic, eközben arról adott hírt, hogy házon belül fejlesztett megoldásuk tovább csúszik, mivel komoly gondok akadtak bizonyos komponensekkel. A cég kütyüje, amely a Playdate nevet kapta meg, eredetileg még 2019-ben mutatkozott be az interneten, ez 2020 során rajtolt volna el, majd pedig az előrendelés dátumát voltak kénytelenek idén júliusig elhalasztani. A kiszállítás az év végén indult volna el, ez azonban már biztosan nem jön össze, így marad a 2022-es (vagy egy még későbbi) megjelenés, mint egyetlen lehetséges alternatíva. Ezt az kényszerítette ki, hogy gondok voltak az akkumulátorokkal, egyes példányok el sem indultak a hibás komponensek miatt, miközben az ARM Cortex M7 típusú chipeket a maláj gyártósor még két évig nem tudja leszállítani, így egy másik példányra kellett gyorsan átváltaniuk.

Az előrendelés során eddig 20 ezer példányra érkezett érdeklődés, az ár 179 dollár, ami picit magasnak tűnik, hiszen egy nem túl erős minikonzolról van szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!