Gyurkity Péter

Februárra csúszik a Steam Deck megjelenése

A nagyjából 2 hónapos késlekedést a készlethiánnyal magyarázzák.

A Steam érdekesnek ígérkező megoldása kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy a cég minden, a saját tárházában megtalálható játékot letesztel azon, hogy biztosítsa a minél jobb kompatibilitást – egyben pedig időben jelezze a felhasználóknak, hogy mely esetekben számíthatnak problémamentes futtatásra. A jelek szerint a készülék csúszni fog, mivel a globális készlethiány továbbra is kitart.

A cég a napokban tette közzé saját újabb bejegyzését, amelyben sajnálatukat fejezik ki a várható késlekedés miatt. Eredetileg ugyanis még decemberre vetítették előre a hivatalos megjelenést, viszont ez a most megjelent magyarázat szerint a globális készlethiány miatt semmiképpen nem fog összejönni, mivel a szükséges komponenseket egyszerűen nem tudják időben eljuttatni a gyártósorokhoz, vagyis a sorozatgyártás eredetileg tervezett beindítása nem sikerült. Emiatt nagyjából 2 hónapos csúszásra számítanak, vagyis a kézikonzol valamikor a jövő év elején jelenik majd meg a piacon, így azok, akik már korábban előrendelték azt, szintén nem számíthatnak az idei leszállításra és kézhezvételre.

Emlékeztetőül, a Steam Deck névre keresztelt minikonzol meglehetősen egyszerű, kisebb kialakításban jelenne meg a piacon, viszont a Zen 2 architektúrára épülő AMD-chip, az abba integrált RDNA 2 grafikus vezérlő, az összesen 16 GB LPDDR5-memória, valamint a 64, 256, illetve 512 GB-os belső tároló bőven elegendő erőt biztosít ahhoz, hogy akár az AAA-besorolású, prémium kategóriás játékokat is gond nélkül futtathassuk. A készülék microSD-bővítést is lehetővé tesz, viszont ennél talán fontosabb a várható kereskedelmi ár, valamint a kezdeti példányszám, hiszen ezek alapvető módon befolyásolják majd a piaci esélyeket.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy egészen februárig kell várnunk a kézhezvételre, már amennyiben addig nem kerül sor újabb csúszásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #2
    várom már ezt a cuccot. VGA kártyát kellene vennem de sajnáltam rá a lovét. Ez meg olcsóbb mint egy VGA kártya és lehet vele gamezni. (majd)
  • NEOreg3 #1
    valve time