Gyurkity Péter

Warhammer 40k-játék jön mobilra

Taktikai változattal bővül a család jövőre, az Android- és az iOS-platformon.

A Warhammer 40k-franchise kapcsán az elmúlt években számos eltérő fejleményről beszámoltunk, 2019-ben például már egy TV-sorozat elkészítése is felmerült. Most egy újabb játék van érkezőben, mégpedig a két népszerű mobilos platformon, egy kisebb fejlesztő jóvoltából.

A svéd illetőségű Snowprint jelentette be a napokban, hogy már gőzerővel dolgoznak a Warhammer 40,000: Tacticus részletein, amely nevének megfelelően a taktikai elemeket hangsúlyozza majd ki, ennek megjelenése pedig a fenti két platformon várható. Ebből már rögtön kitaláljuk, hogy a 2015-ben, több stúdiótól érkező veteránok által alapított cég egy viszonylag egyszerű megoldáson munkálkodik, amely megfelelő módon illeszkedik majd a hordozható kütyük által kínált lehetőségekhez, bár az érkezőben lévő játékon belül helyet kapnak a PVE-kampányok, a PVP-csaták, valamint a szorosabb kooperációt igénylő összecsapások is - ez utóbbiak nyilván a nagyobb, erősebb ellenfelek ellen zajlanak majd.


A franchise további kiszélesítése, ennek lehetősége annak eredménye, hogy a brit Games Workshop az alacsony licencdíjak bevezetésével gyakorlatilag mindenki számára megnyitotta a kaput. A most készülő cím sztorija a rajongói körökben jól ismert író, Matt Forbeck, jóvoltából alakul, ennek keretében több frakció ruháját ölthetjük majd magunkra, pontosabban saját seregeinkre, hiszen a listán olyan nevek bukkannak fel, mint az Ultramarines, a Necrons, az Adepta Sororitas, valamint a Black Legion, de ezek mellett további szereplők is megjelennek majd a játékban.

A fejlesztésről egyelőre egy short teaser jelent meg az interneten, ez fent beágyazva megtekinthető, a hivatalos megjelenés jövőre, vagyis 2022 során esedékes. A hivatalos oldalon egyelőre érdeklődésünket jelezhetjük a készítők felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!