Xbox-frissítés teszi vonzóbbá a Surface Duo-t

A Microsoft új szoftverével ugyanis az egyik kijelző vezérlővé alakítható át.

A redmondi cég a konzolok területén is komoly terveket dédelget, ezzel kapcsolatban már mi is beszámoltunk arról, hogy közelebb hozzák a PC-t az Xboxhoz. Most az Xbox Game Pass frissítése tesz elérhetővé egy újabb funkciót a Surface Duo készülékeken, amelynek révén ez utóbbi tulajdonképpen minikonzollá varázsolható.

A napokban egy rövid bejegyzésben olvashattunk arról, hogy a Game Pass alkalmazás bétaváltozatának telepítésével a Surface Duo tulajdonosai járnak igazán jól, amíg ugyanis a korábbiakban csak az egyik kijelzőt használhattuk játékokhoz (illetve az azon látható tartalmakat húzhattuk át a másik panelre), addig a friss verzió révén több játék esetében vezérlőként alkalmazhatjuk a másodlagos érintőképernyőt, ezzel pedig egy némileg a Nintendo DS, illetve a Gameboy Advance SP kialakítására emlékeztető kütyüt kapunk, felül magával a játékkal, alul pedig az ahhoz szükséges vezérlővel – ez utóbbi persze továbbra is kiváltható egy-egy Bluetooth-kiegészítővel, ez azonban az eredetileg telefonként piacra dobott Duo esetében nem mindig kényelmes vagy éppen kézenfekvő.

Ahogy említettük, az új funkciót nem mindegyik meglévő játék támogatja, a hivatalos oldalon felsorolt címek száma azonban meghaladja a 60-at, ez a lista pedig a jövőben nyilván bővülni fog. A Surface Duo persze elsősorban nagy kijelzőivel lehet vonzó a játékok iránt érdeklődőknek, a két 5,6 hüvelykes panel ugyanis kihajtva egy jóval nagyobb, 8,1 hüvelykes érintőképernyővé alakítható át, a teljesítményt pedig a Snapdragon 855 chip biztosítja, ami továbbra is igencsak kellemesnek számít. Az új funkcióhoz persze magát a készüléket is frissíteni kell majd, ez valószínűleg a következő havi csomagban bukkan fel, amit a hivatalos támogatói oldalon tesznek majd közzé.

A Microsoft eközben az Xbox média-funkcióit bővíti, a cég közleménye alapján az Apple TV a Dolby Vision támogatásával egészül ki az új konzolokon, míg a Spotify app a video-podcastokat teszi elérhetővé ugyanezen készülékeken.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!