Ötvös Tibor

Afro Samurai 2: Revenge of Kuma Volume 1 kritika

Sajnos az Afro Samurai 2: Revenge of Kuma Volume 1 nem fejlődött szinte semmit az előző írásunk óta, így a végleges változat elvérzett.

Pedig szurkoltam neki, de ez nem jött össze. Ennyivel talán le is lehetne rendezni az Afro Samurai 2: Revenge of Kuma Volume 1 kritikát, de természetesen ennél azért bővebben is ki kell fejteni, hogy pontosan mi is a probléma a héten megjelent alkotással. Ha gyorsan, egy mondatban kellene összefoglalnom akkor azt mondanám, hogy a "júniusban látott változat hibái mind visszaköszöntek a végleges változatban és ráadásként kaptunk pár újabbat is".

De kezdjük az elején. Az eredetileg egy játékra tervezett, ám végül három epizódra osztott Afro Samurai 2: Revenge of Kuma hőse nem más mint Kuma, akit első játékban akkor hagytuk magára, mikor éppen haláltusáját vívta. Mint kiderül azonban, a karakter nem halt meg és természetesen bosszúra szomjasan vág neki a nagy kalandnak. Felveszi teljes arcát eltakaró medve-álarcát, bepöccent a szájába egy cigit és már indulhat is a harc.



A Volume 1 mindössze 2 órás játékidőt kínál, ám ebből a nettó, valóban Kuma irányításával töltött idő nagyjából 1 óra. Ráadásul ezen idő alatt is elég önismétlő küldetéseket kapunk. A Volume 1-ban 7-8 fejezetben kell elmenni egyik helyről a másikra, közben harcolni és végignézni a nem túl izgalmasan és pontosan kivitelezett, elég hosszú átvezető jeleneteket. A nagyobb baj azonban, hogy technikailag - finoman szólva - csődöt mond a játék.

Elméletileg a harcok lennének a központi elemei a programnak, ám itt inkább a szerencsén mint a tudáson múlik a győzelem. Kuma továbbra is késve reagál a mozdulatainkra, a kamera a legtöbbször nem a legjobb szögben áll és súlytalanok a csapásaink. Ráadásul a különböző harcrendszerek bevezetése is darabossá tette a küzdelmet. Meg kell figyelni, milyen ellenfeleket kaptunk, váltani a stílusban és utána harcolni, majd a következőnél megint megfigyelni, váltani és...

Nem is nagyon érdemes több szót pazarolni rá, de azért pár megjegyzés még. Veszíteni csak a kamera-és harcrendszer bénasága miatt fogunk, hiszen ellenfeleink nagyon bénák. A hangok katasztrofálisak, a dialógusokat alig lehet érteni. Végül pedig érthetetlen, hogy miért nem inkább egy animével lepték meg az Afro Samurai rajongókat, amiben elmesélték volna a történetet és nem szenvedne senki egy elég "negyedkésznek" (még félkésznek sem mondanám) címmel. Ezek után kérdés, hogy kit érdekel majd a Volume 2...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!