Ötvös Tibor

Rajzfilmes grafikát hoz a Little Devil Inside

Bemutatkozott a Little Devil Inside, egy rajzfilmes grafikát alkalmazó 3D-s RPG.

Az akció-RPG-k világába újat hozni már nem nagyon lehet... vagy legalábbis nagyon meg kell erőltetnie magát az embernek, hogy olyat tegyen le az asztalra, amit eddig egy korábbi alkotásban sem próbáltak még. A Little Devil Inside éppen ezért nem is próbálkozik azzal, hogy újnak hirdesse magát, helyette inkább a kellemes kikapcsolódást és a szórakoztatást tűzi a zászlajára.

Éppen ezért a grafikától sem kell például világmegváltó megoldásokat várni, helyette felvállaltan a minimalista megvalósítást helyezték előtérbe az alkotók. Ez persze nem jelenti, hogy csúnya lenne a projekt, sőt kimondottan jól áll neki. A szereplők és a karakterek édesek (még a sárkány is), a környezet is kellően változatos lesz (sivatag, városok, erdők és hegyvidékek) szóval a külsővel nincs gond.



A Little Devil Inside játékmenete sem hoz fordulatot a műfajba. Karakterünkkel elindulunk a történetben, mely szerteágazik és a számos mellékküldetés mellett simán fel is fedezhetjük az egész világot, amit a játék kínál. Persze bármennyire is édes az egész kemény harcokat kell majd vívnunk a túlélésért.

A harcrendszer az X-COM sorozatra hasonlít majd, melyet azonban bármikor átválthatunk valós idejűvé. Sajnos azt még nem árulták el a készítők, hogy csapatban kalandozunk majd vagy sem, de ha tippelnünk kellene, akkor arra tennénk a voksot, hogy kapunk társakat is. Mindenesetre a Little Devil Inside nagyon ígéretesnek tűnik és reményeink szerint kellemes kikapcsolódást nyújt a végleges változat is. A program ugyanis a Steam Greenlight berkeiben már megtekinthető és szavazni is lehet rá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sárkánylovag #2
    Jópofa nagyon :)
    Egy eredeti stílus. Mondjuk ez amit látunk nagyon nem tudom hogy fog XCOM rendszerben működni, de elég nehéz a látottakat összehozni logikailag azzal.
  • Sir Cryalot #1
    -olyan mintha a filmecskék egy fiókban heverő cuki-muki animációs film megrekedt fázisait mutogatnák, ebben mi a játék?

    Ez az üresnek ható ígéret? (+ namedropping ) Amit kvázi hozzácsaptak a filmecskékhez? :D
    "A harcrendszer az X-COM sorozatra hasonlít majd, melyet azonban bármikor átválthatunk valós idejűvé. "

    Ha eltűnnek a kickstarteres pénzzel akkor lesz feltáró jellegű cikk is róla az sg-n?
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2015.04.12. 16:05:07