Ötvös Tibor

Az első Call of Duty: Advanced Warfare infók

Megjelentek a neten az első hivatalos Call of Duty: Advanced Warfare információk.

Elméletileg csak vasárnap kellett volna, hogy hivatalosan is bemutatkozzon az idei Call of Duty kiadás, ám ahogy azt már megszokhattuk az élet közbeszólt. Tegnap délelőtt már kikerült egy nem hivatalos trailer, majd ma hivatalosan is leleplezte az Activision és megtekinthettük az előzetesét, pár órája pedig a borítók mellett az első információk is kikerültek.

Az Advanced Warfare a korábban már bejelentett három éves ciklus első darabja. A sort a Sledgehammer Games nyitja meg és legközelebb 2017-ben jelentkeznek majd Call of Duty címmel. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy a Modern Warfare 4 készül illetve azt is hallani lehetett, hogy visszatér a világháborús hadszíntérre a franchise, de ezekből végül nem lett semmi. Az Adanced Warfare a közeljövőben játszódik.

Ebben a korban már nem országok vívják egymással a harcaikat, hanem a különböző cégek. Minden fontosabb iparmágnás rendelkezik saját magánsereggel (Private Military Corporation - PMC), akik nem tartják be a korábbi modern hadviselés íratlan szabályait. A legnagyobb és legmagasabbra törő ilyen sereg az Atlas Corporation birtokában van, akit a Kevin Spacey által megszemélyesített Jonathan Irons irányít.

Klikk ide! Klikk ide!

Ennek megfelelően az elérhető eszközeink is jóval modernebbek lesznek, mint az eddigiek. Megjelenik például az exoskeleton, mellyel használói emberfeletti képességekre tehetnek szert (jóval nagyobbat tudunk ugrani például) illetve a különböző futurisztikus álcázott járművek is. Mivel ez lesz az első PS4-re és Xbox One-ra készülő Call of Duty, mely az előző generációra nem jelenik meg, így elméletileg hatalmas grafikai váltásra számíthatunk.

Természetesen a Sledgehammer Games munkatársai is folyamatosan ezt hangoztatják illetve azt, hogy itt már valóban érezhető lesz a fejlődés a Ghost-hoz képest. Erről még azért nem alakítanánk ki véleményt, hiszen ezt a szöveget nem először halljuk és eddig egyedül az Infinity Ward (az eredeti felállás) tartotta a szavát a Modern Warfare 1-2 kapcsán.

Mindenesetre a csapatnak fel kell kötnie a gatyáját, hiszen eddig minden egyes Call of Duty megjelenés beírta magát a játékvilág történelemkönyveibe. A Ghost-tal már érezhető volt a változás, hiszen már nem döntött rekordokat és talán az Advanced Warfare-ra is ez a sors vár. Mindenesetre mi bízunk abban, hogy előbb-utóbb érdemi változást hoznak a sorozatba... kérdés persze, hogy ez mikor történik meg. A Call of Duty: Advanced Warfare november 4-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Okisz #6
    ÉS szerinted mindenki úgy csinálja mint Te? Éveket ül egy mára már csak 4-5óra játékidővel rendelkező gamen? Komolyan mondom minek van olyannak netje, pláne még regel és ír is ide, mikor 10ig nem tud elszámolni...
  • frensys3666 #5
    Mi a francnak ez?!?! Évről évre kiadnak egy újjat, még a 2 évvel ezelőtti is csak addíg jutott el nálam idő hiányában, hogy 3 pályát vittem rajta végig, azt jó napot, a tavalyit akartam most feltenni, erre már itt a követező...felesleges
  • Ender Wiggin #4
    az elmúlt évek egyetlen pozitívuma játékfronton, hogy végre egyre több fejlesztő a szinkron színész fizimiskájára alakítja a karaktert. ennek lehet jelentősége a megfilmesítésnél. amikor az arc egy modellé vagy csak egy generikus fantázia szülötte alaké, akkor a könyebben választanak katasztrofálisan színészt az élőszereplős filmhez (Max Payne - Marky Mark, Altair - fasskalap, - Lara - Jolie, hogy csak a legszarabb választásokat említsem). Ha viszont egy színész adja az arcot, akkor kissé kínosabb másra osztani a szerepet, amennyiben filmre kerül a sor...
  • StoneCold7 #3
    Nekem úgy tűnik, szarabb lesz az idei CoD, mint valaha, pedig elég jól versenyeznek nálam a 6 óta, hogy melyik szarabb a másiknál, mert mindegyik annyira fos.
  • IMYke2.0.0.0 #2
    Hát, elég szomorú, ha nem veszed / vetted észre azonnal, hogy a kép, amit látsz, az mesterséges... elsőre azonnal látszik.

    Kontraszt:
  • hgaben90 #1
    A videojátékok kimásztak az "uncanny valley"-ből. Az első gondolatom nem "jé, ez a karakter olyan, mint Kevin Spacey" volt, hanem "Miért vágták be Kevin Spacey fényképét egy Call of Dutys cikkhez?"