Ötvös Tibor

Nem a bizottságok cenzúrázták a South Park játékot!

Egyre szövevényesebb a Ubisoft, a cenzorok és a South Park: The Stick of Truth kapcsolata.

Számos alkalommal számoltunk be arról, hogy a világ legtöbb részén a Ubisoft és az Obsidian Entertainment alkotása, a South Park: The Stick of Truth jó pár jelenetet mellőzni kénytelen a különböző cenzúrabizottságok miatt. Legutóbb a horogkeresztek tűntek el, előtte pedig az anális mintavételekről mondták ki, hogy nem kellene. Ma azonban kiderült, hogy egyik "tiltás" sem a bizottságok lelkén szárad.

A VG247.com munkatársai ugyanis érdeklődve fordultak a saját Korhatár Besoroló Bizottságuk szóvivőjéhez, hogy ugyan magyarázzák már el, miért is nem jelenhetnek meg egy ilyen alkotásban a fenti jelenetek, mikor már amúgy is a 18-as karikát tették a dobozra. A válaszuk elég meglepő, ugyanakkor teljesen életszerű.



"A játékot mi vizsgáltuk és a 18 éven felülieknek besorolást adtuk neki" - áll a hivatalos közleményben. "Az Egyesült Királyság piacaira bekerülő alkotásokat egy 2010-es határozat alapján soroljuk be a 12, 16 vagy 18 éven felülieknek kategóriákba. Utóbbi csoportba azok kerülnek, melyek a nyugalom megzavarására alkalmas vagy káros jeleneteket tartalmaznak. Mivel azonban a South Park: The Stick of Truth nem tartalmaz ilyeneket, még a 18-as határ is a kelleténél keményebbnek számít. Ezzel együtt le akarjuk tisztázni, hogy mi soha nem cenzúrázunk egyetlen játékot sem."

"A PEGI nem rendelkezik felhatalmazással az ilyen cenzúrára és soha nem is volt ilyenre példa. Csak a fejlesztőkön múlik az, hogy megtesznek-e bizonyos változtatásokat a korhatár csökkentése érdekében. Jelen esetben is erről van szó, a mi tudomásunk szerint. A Ubisoft marketing okokból úgy döntött, hogy meglépi ezeket a változtatásokat és mivel nem ránk tartoznak ezek a dolgok, így további információval nem szolgálhatunk."

Érdekes a dolog, hiszen a Ubisoft végig a különböző Bizottságokra és törvényekre hivatkozva jelentette be ezeket a változásokat. A francia kiadó nem reagált a dologra. A South Park: The Stick of Truth március 7-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Archenemy #6
    "Ez mindig is így volt és nyilvánvaló."

    Neked igen, de ha olvasol ilyen Gamestar meg ilyesmit, egy csomó ember ott veri magát, hogy "mé' cenzúrázzák a rohatt bizoccságok, ezmá fasizmus", és rohadtul nem értik, hogy nem így történnek a dolgok.
  • Tetsuo #5
    Akkor is csak a cikkhez szólok hozzá! ;-)
    Értelemszerűen a Ubisoft dönt arról, hogy milyen kategóriába kerüljön a játék, ezért ő, saját maga cenzora, viszont a kritériumokat a bizottságok hozzák. Ez mindig is így volt és nyilvánvaló.
  • KopaszIsten #4
    Szerintem meg főleg keresztények.

    Megj.: Általában az alul iskolázott rasszisták szoktak zsidózni.
  • jackoneill90 #3
    vallják be ki cenzúráznak. a zsidók
  • cylonflatus #2
    Archenemy: Ne, légyszi legalább ide ne hozzuk már be a magyar közéletet, politikát. Köszi.
  • Archenemy #1
    Nahát ki hitte volna, a hírverés érdekében egyesek még álhíreket is generálnak, saját üldöztetésükről regélnek, illetve elnyomottnak mutatják be magukat. Ilyen biztos sehol soha máskor nem történt. Nem, a magyar közéletben sem.