Berta Sándor

Nehezen hasznosíthatók újra a táblák

A Fraunhofer Társaság munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a napjainkban kapható különböző tábla PC-k mennyire javíthatók, illetve hasznosíthatók újra.

A kutatók összesen 21 készüléket vizsgáltak meg, köztük volt az Apple iPad mini, a Samsung Galaxy Tab 2 és az Asus által gyártott Google Nexus 7 is. A vizsgálatokat a szervezet laboratóriumban végezték el. Külön kitértek az eszközök összeszerelési jellemzőire és hőkibocsátására. Kiderült, hogy mind a javíthatóság, mind az újrahasznosítás tekintetében komoly különbségek vannak az egyes modellek között.

A szakemberek első és legfontosabb megállapítása az volt, hogy minél minőségibb és robusztusabb egy tábla annál nehezebb szétszerelni, a bonyolult szerelés pedig nehezíti mind a javítást, mind az újrahasznosítást. Csavarok alkalmazásával például könnyű lenne ez a folyamat, ráadásul egyszerűvé válna bizonyos alkatrészek cseréje. Az újrahasznosításhoz ugyanakkor előnyösebb a műanyag fedlapok használata, mert ezek könnyebben feltörhetők. A ragasztott alkatrészek viszont mind a javítás, mind az újrahasznosítás szempontjából problémásak, cserébe különösen vékony készülékek építését teszik lehetővé. Szintén fontos megállapítás, hogy a táblákban számos értékes anyag található, például alumínium, nemesfémek és ezek kinyerése komoly érdek. Amennyiben a szerelés nehéz, akkor az anyagok kinyerése is bonyolult és időigényes, vagyis ezek az anyagok az ipar számára gyakorlatilag elvesznek.

A termékek újrahasznosításához szükség lenne arra, hogy az akkumulátort könnyen el lehessen távolítani, ez azonban általában nem lehetséges. A megvizsgált 21 tábla PC közül csupán egyetlen esetében volt lehetőség akkumulátorcserére. Vagyis a felhasználók lehetőségei erősen korlátozottak és ugyanígy alig van lehetőség a szerelésre is, anélkül, hogy a táblagép sérülne. További problémát jelent, hogy bizonyos esetekben az érintőpanel elválaszthatatlan az LCD-kijelzőtől. Amennyiben a külső üvegréteg eltörik, akkor a teljes képernyőt cserélni kell. Egyes készülékeknél ugyanakkor lehetőség van az érintőpanel cseréjére. Ezek az észrevételek azt bizonyítják, hogy bőven van még tennivaló azért, hogy a táblák könnyebben javíthatók és újrahasznosíthatók, ezáltal környezetbarátabbak legyenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #31
    Persze, a táblák mindenre jók (egy fenét), de csak komoly kompromisszumokkal (sebesség, méret, billentyűzet, egér, USB hiánya stb. stb. stb.). Hamarosan telefon is lesz bennük és akkor a sok majom tarthatja a füléhez a nagy tepsiket.

  • csimmasz #30
    Én kicsit aggódom miattad, nehogy infarktust kapj.

    A kézirásra megfelel a toll is ami a kapacitív kijelzőkhöz van, pl Samu notepad ban.

    A grafikai programot remélem nem gondolod komolyan, én a PS ot nem szivesen használnám androidos táblán, főleg, hogy a PC men is eszi a memóriát.

    Nem tudom milyen táblát próbáltál eddig de butaságokat beszélsz.

    Még a telefonomon is megtudok nézni minden képet, az ágyból távirányítóként használom a pc-m hez.
    Email, chat, voip, játék, filmnézés, zenehalgatás, internet,.
    Körülményes ugyan de párszor már kellett használnom a teamviewer-t rajta, dropbox, googledrive, navigáció, fortító program,Valutaváltó, időjárás és zonaidő kijelzés, a több országban levő telephelyeinkhez,tv műsor, telbo külföldi vonalas hívásokhoz,VLC és xbmc távirányító, netrádió office program.

    Nagyvonalakban ezekre használom nap mint nap, de valóban semmire sem jó szarok amihez semmi értelmes program nincs.

    Azt írd le légyszives mi az ami neked hiányzik táblára.
  • Szefmester #29
    IDÉZŐJEL TE ISTENBARMA!!!!

    Olvass is ne csak írj bazdmeg!
  • ugh #28
    Rajzolni pont nem lehet ezeken a szarokon.
    A rajzolashoz nyomaserzekeles kell anelkul max. gyereknek idetlenekedni jo, de arra meg kicsit draga es van kornyezetkimelobb ugy hivjak papir.
    Nekem elhiheted grafikus vagyok.
    A poen az egeszben az hogy semmi normlis grafikai program nincs rajuk (android).
    Sot ha visszagondolok semmi ertelmes program nincs ra.
    Egy tetves fotot editalni nem lehetett mert otvar, lofasz gagyi az osszes.
    Egy dolog amire jok ez pedig a internet.
    De akkor mar erdemesebb venni egy komolyabb telot es akkor nem kell kis ratyitaskaval rohanglani amibe a tabletke belefer.
  • Ender Wiggin #27
    "Egy orvos simán meg tud vanni egyet közbeszerzés nélkül is"

    Aha. Mikor ügyelnie kell, hogy maradjon pénze a rezsicsökkentés után a hó végére is...Meg aztán szerinted az normális, hogy megveszi azért, hogy a szaros kórházban használja?

    Lehet, hogy sokan nincsenek képben a táblák árával, de a többiek meg semmi mással.
  • Ender Wiggin #26
    Csak azt felejted el, hogy mindez egy nagy szart sem ér töltés nélkül. márpedig ezeket tölteni kell, és az idő elteltével egyre sűrűbben. cipelni kell, a kartont meg nem, mert az nem az orvos dolga. és mivel a karton nem fogják kikerülni soha, hiszen az a legbiztosabb, ami papíron is archiválva van...
    A pulzust kézzel és a karórával mérik, nem kell hozzá 140 ezer forintos szar. Még, ha ekg-t írtál volna, de ahhoz meg kell sok egyéb is, ami megint csak papírral működik.
    És milyen központba küld mit? Az egészségügyben nincs "központ". A rendszerek egy része DOS, más része Win 2000 vagy Win98, vagy Win7 és ezen adatok kezeléséhez nincs is szoftver.
    Bizonyos elemi dolgokban a low tech a legjobb. Az anamnézis is felvehetné akkor az orvos skype-on nem? Persze akkor meg ki a fene kopogtatná a beteget? Egyszóval nem, a táblák nem jelentenek forradalmat az orostudományban, sőt.
  • ugh #25
    Bocs a #23as nem neked ment hanem a #16os ra.
    Szorri
  • ugh #24
    Igen az emberek 90% a agymosott izom es agysorvadasos idiota.
    Es a bill gates fele nepesseg tizedelessel egyet is ertenek ha tudnam, hogy ok mennek a levesbe.
    Csak ok abban gondolkodnak hogy az ilyen balfaszokat tartjak meg mert nem gondolkodnak, begetnek es mennek villanypasztor alltal kijelolt uton.
    Es ok akik hasznosak nekik mert fogyasztanak gondolkodas nelkul.
  • ugh #23
    "Ma mar jobb tabletek is kaphatoak olyan 20 ezer koruli aron"
    :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
    Szerintem ma ne igyal mar tobbet mert hulyesegeket beszelsz.
    Meg az 50ezres tabletek is hulladekok.
  • ugh #22
    Nem nagyon lehet mert a sok buzernyak sir ha egy tabla nem 5 mm vastag hanem mondjuk 1 cent.
    Mert eltorik a kis keze.
    #4 :
    Ja csak kozben azoknak a cegeknek a nagyresze akik ezt a sok szemetet csinaljak meg a reszvenyesei kozt ott vannak azok a szarevo senkihazik akik meg sirnak a szendioxid kibocsajtas miatt, meg, hogy sok szemet keletkezik.
    Na ja ez igy, van de ki miatt ?
    #5 :
    Igy van ezzel tok egyetertek.
    Szamitogepem meg sosem ment tonkre (pedig volt mar egy par es hasznalom is oket ezerrel.
    Tablat egyet vettem el is szalt fel even belul pedig a kategoriajaban kb az volt mint az asszony atom570-es netbookja.