Gyurkity Péter

Késik a Lumia 1520 debütálása

A Nokia külső források szerint október végére halasztotta a bejelentést, amelyet egy Windows RT-s tábla követhet. A telefonról eközben képek szivárogtak ki.

Több alkalommal olvashattunk már az eredetileg Bandit kódnéven, majd pedig a Lumia 1520-ként emlegetett phablet várható bejelentéséről. Erre az eredeti információk szerint szeptember 26-án került volna sor, ám nagyon úgy tűnik, hogy a fontos esemény egy hónapot csúszik.

Indokként a piaci megjelenés hozzávetőleges dátumát, illetve egy másik, jelenleg még készülőben lévő megoldást hoznak fel. A Lumia 1520 a jól értesültek szerint ugyanis Észak-Amerikában és Európában novemberben jelenne meg, a Nokia pedig nem akar másfél hónapot hagyni a bejelentés és a rajt között, mások viszont azt emelik ki, hogy a gyártó (telefonos részlegének közelgő felvásárlása előtt) állítólag egy saját, Windows RT alatt futó táblával is készül, amely a halasztás révén a phablettel egy időben bukkanhatna fel a boltok polcain.

Szinte egyszerre jelent meg egy másik hír, amelyben viszont már néhány képet is szemügyre vehetünk az új telefonról. A forrás szerint a kínai szabályozó hatóság egyik munkatársa szivárogtatta ki a felvételeket, jelenleg ugyanis ők tesztelik a megoldást, mielőtt az (nem sokkal az európai és amerikai rajtot követően) hivatalosan is megjelenne az országban. A képeken nem látunk semmi olyat, ami az előzetes hardveres részleteket cáfolná, az viszont jól látható, hogy az 1080p felbontás támogatásával két további oszlop válik elérhetővé a kezdőképernyőn a legkisebb méretű csempék számára.

A Lumia 1520 állítólag egy négymagos Snapdragon 800 chipre és egy 6 hüvelykes kijelzőre támaszkodik majd, amit 2 GB RAM, 32 GB-os belső tároló, valamint egy 20 megapixeles hátoldali kamera egészítene ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #1
    4 hüvelyk felett már nem telefon, hanem 3G-s tablet szerintem (közismert nevén tepsifon).