SG.hu·

Szétosztja prémiumát a dolgozók között a Lenovo vezére

Yang Yuanqing, a Lenovo vezérigazgatója úgy véli, hogy felelősséggel tartozik a munkatársainak, ezért a tavalyi esztendő után most immár második alkalommal osztja szét közöttük saját prémiuma jelentős részét.

A kínai gyártó az elmúlt hónapokban növelni tudta a PC-piaci részesedését és a tavalyi üzleti évben 34 milliárd dolláros bevételre tett szert. E nagyszerű eredmény miatt az üzletembernek a 8,94 millió dolláros éves fizetése mellé 4,23 millió dolláros jutalom is jár. Ő úgy gondolta, hogy ez az összes beosztott és vezető közös érdeme, ezért az összegből a tervek alapján 3,25 millió dollárt oszt majd szét a társaság 10 000 alkalmazottja között. A személyenkénti 325 dollár majdnem megegyezik a foglalkoztatottak egy havi bérével.

Yang Yuanqing tavaly is hasonló gesztust tett a munkásoknak. Kirk Yang, a Barclays hongkongi ügyvezető igazgatója szerint egy kínai cég vezetőjeként ez meglehetősen szokatlan lépés a Lenovo vezérigazgatójától. Gina Qaio, a vállalat személyzeti vezetője ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy inkább arról van szó, hogy Yang Yuanqing személyes felelősséget érez a dolgozókért, meg akarja nekik mutatni, hogy milyen eredménye lehet a fáradozásaiknak. Ráadásul miután az alkalmazottak 85 százaléka gyári munkás, ezért a számukra ez a jutalom még nagyobb jelentőséggel bír.

A Lenovo első embere így akarja ösztönözni az embereket arra, hogy az óriáscég megőrizze a vezető pozícióját a PC-piacon. Mindez természetesen sokkal egyszerűbben működik akkor, ha a beosztottak lojálisak és az érdekeiket gondolkodás nélkül alárendelik a vállalat érdekeinek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zola20002013. 09. 06.. 15:14||#7
De azért durva, hogy csak a vezetõ prémiuma annyi, mint az összes munkás egy havi fizetése.
© MuchACHO792013. 09. 06.. 08:16||#6
Á, hülye ez a fõnök. Az én ex fõnököm sokkal jobb fej. Össze hozunk neki egy BMW X6ost, felújitotta a házát medencével meg mindennel amit el lehet képzelni. Vett egy balatoni vizparti 6 hálószobás nyaralót és velünk csináltatta meg az összes létezõ munkát a nyilászáró cserétõl, a pompás kert kivitelezésén keresztül az antikolt kovácsolt vas kapuig. Közben végig igérgette, hogy ha nem lesz több kiadása mindenki fizetésemelést kap és mindenki akkor megy oda a nyaralóba egy egy hosszú hétvégére amikor csak akar. A fizetés kevesebb lett azóta a nyaralót meg nem adja oda senkinek mert állítólag valami cimborája (aki nem a cégnél dolgozik és semmit nem tett érte) összehányta a nappali szõnyeget.
+1
© nlght2013. 09. 05.. 20:18||#5
és a világ másik felén, az usában meg akkor is 100 milliókat kaptak bankárok, managerek amikor világválság volt (ami ráadásul a felsõ vezetõk döntései miatt következett be és senki sem ült miatta egy napot sem, hála Obamának)

hatalmas respect ennek az embernek bárcsak több hasonló lenne!
© Cefet2013. 09. 05.. 10:37||#4
Respect!
Teljesen mindegy, hogy milyen mértékben osztja szét.
Hasonló beosztású hazai vezetõnek ez eszébe sem jutna...
© Zoliz2013. 09. 05.. 09:52||#3
A kinaiak kommunisták, tehát egyenlõ részben szoktak osztogatni, nem úgy mint nálunk.
© zola20002013. 09. 05.. 09:44||#2
miért vagy ebben olyan biztos?
© Szefmester2013. 09. 05.. 09:34||#1
Lehet hogy szétosztja, de hogy nem egyenlõ mértékben az is biztos.