Gyurkity Péter

Szivárognak az iPhone-páros részletei

Egymás után bukkannak fel az interneten a várhatóan ősszel bemutatkozó párossal kapcsolatos újabb beszámolók és képek. Néhány hardveres részlet is kiszivárgott.

Érdemes talán azzal a már sokak által ismert újdonsággal kezdenünk, hogy a szokásoktól eltérően idén nem egyetlen új, hanem rögtön két változat is bemutatkozik az iPhone családon belül. Ezek egyike minden bizonnyal a jelenlegi generáció frissítése lesz, a másik azonban egy olcsóbb példány, reagálva a riválisok sikereire.


A most megjelent képen jól látható, hogy az eredeti iPhone 5-höz képest a közvetlen utód nagyobb kijelzőt kapott, amely egyben nagyobb pixelsűrűséget és felbontást támogat. A pontos méret ezúttal 4,2 hüvelyk, míg az utóbbi jellemzők sorrendben 465 ppi, illetve 1704 x 960 pixel. A készülék burkolata nem növekszik, ez megtartja jelenlegi formáját, így a kijelző foglal majd el nagyobb helyet az előlapon. Az iPhone 5S listáján emellett 2 GB RAM, dual LED flash, továbbá egy nagyobb akkumulátor található még.


Ami az olcsóbb változatot illeti, a legnagyobb eltérés itt - legalábbis az eddig megjelent információk szerint - a külső borítás lesz, amely ezúttal egy olcsóbb műanyag példány. A főbb hardveres jellemzőkben remélhetőleg nem lesz nagy eltérés az iPhone 5-höz képest, ám az Apple nyilván azt reméli, hogy az olcsóbb okostelefonnal némileg ellensúlyozhatja a főbb riválisok által a fejlődő régiókban aratott sikereket.


Kínai források szerint ezen olcsóbb telefon neve iPhone 5C lesz, ami logikusnak tűnik, ám a hivatalos megerősítésre valószínűleg egészen szeptemberig várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • apatiattila #28
    a media markt webshopján keresztül vásároltam meg iphonomat. nekem nagyon bejön, jó kis telefon. igaz hogy egy vagyonba került de megérte. stabilan működik és szuper gyors. nemrég hozták ki, még el se kellett mennem érte. :)
  • Magiszter #27
    Kér hogy az iPhone 4 az 3,5"-os, i5 pedig 4"-os :)
    Ezt a logikát követve az iPhone 10 az 10"-os és akkor majd 20 év múlva már monitorral telefonálunk
  • noland #26
    Ennek semmi köze a vizipisztoly-műanyaghoz, ez szappantartó műanyag, kérlek.
    Úgy kellene lennie, hogy az iPhone 4 - négy colos, az 5 az öt, 6 meg hat colos kijelzővel jön, stb...logikkus. Vagy ugyanez a kamera felbontásra..
  • zola2000 #25
    " Vízipisztoly-műanyagból akkor se vennék iPhone-t ha 20 ezerért adnák"

    azok akik eddig drága telefont vettek azok nem, azok akik olcsó droidot vettek ők váltanának.
  • bakvarnyu #24
    Remélem idén is készülnek majd ilyen interjúk http://www.youtube.com/watch?v=BMsLArefSOw
  • Kahlest #23
    Már ne is haragudj de listaáron az IPhone5 még most is vmi 250 ropi a Tnél ha csak hűséget vállalsz semmi mást. 250ért vazze legyen is jó.
    De az a helyzet hogy semmivel sem jobb (sőt) mint a samsung csúcs telefonjai.
    A Galaxy S4 (de már a 3is) minőségre, vasra és szofverügyileg (4.1 4.2) is magasan veri az iOS-t + iPhone-t. Ott nincs röccenés apa. Nem az 50 ezres androidos mobilokat kéne egy negyedmillás készülékhez hasonlítani. Attól mert vmi drága még nem feltétlen a legjobb. Aláírom hogy nagyon jók az apple cuccok, volt nekem is, de ne misztifikáljuk túl, azért mert a sznob Zamerikaiak vödörszámra veszik...igenis az a helyzet hogy a tanítvány jócskán felülnőtte a mestert már régen. És ahogy a zászló áll azt mondanám hogy hamarabb fog az iOS süllyesztőbe kerülni mint az android. Sokkal komolyabb fejlesztések kerülnek bele, sokkal gyorsabban. A világ szinte összes jelentősebb hardwer és szofti gyártója tagja az androidos szövetségnek. Mielött még vki azt mondja hogy megjött az android fan, inkább azt mondanám hogy realista vagyok, ezek egyelőre a tények. AMikor kijött az első apple a telóval 2007-ben énis tátottam a szájam. Tegyük hozzá hogy nem ő találta fel ezt az egészet de oly ügyesen összeollózott mindent gyak. az összes addig megjelent teló tablet érintős laptopos szarakodásból, és ahogy ezt tálalta az mesteri. csakhogy ül a trónon ami már nem az övé és negyedmillás készülékekkel olyan szolgáltatást és vasat akar nekem eladni amit majd fele ennyiért megkapok a konkurensektől...
  • Magiszter #22
    Vízipisztoly-műanyagból akkor se vennék iPhone-t ha 20 ezerért adnák kártyás csomagban. Ugyanez érvényes a "gyenge kamerával" kitételre is. Ha már egy i4 kamerát megkapná, meg valami erősebb borítást akkor elgondolkodnék egy 60-70 ezres árszabásnál a vásárláson.

    5"-os iPhone szerintem esélytelen. Max azt tudom elképzelni mint a képen, hogy ugyanabba a házba egy nagyobb kijelzőt préselnek.

    Amúgy nem úgy volt hogy IGZO kijelzővel jönnek majd az iPhone-ok? Az elég kemény lépés lenne: +90% akksi idő dupla felbontással.

    Esetleg belépnek a Mpx háborúba egy 10+ Mpx-es vagy optikai stabilizátoros, optikai zoom-os kamerával.

    A gyorsabb vas a userek 90%-át nem érdeklené, hisz az iOS most is röccenés mentesen fut.

    Szóval szerintem ha megint domborítani akarnak akkor a következők egyike lehet majd a nagy durranás:
    - Jobb kamera
    - Jobb akkumulátoros élettartam
    - Ua.-ba a házba nagyobb kijelző

    Nem pedig egy 5"-os iShovel (bár az iPhone 5S-ben az S lehet a Shovel-re utalás :D)
  • zola2000 #21
    Szerintem meg majd 5 colos lesz az iphone, jön a 4 collos iphone mini, és olcsó iphonenak ott lesz a tavalyi modell kicsit gyengébb műanyagból, gyenge kamerával ilyen (appokat nem érintő) butításokkal kiadva

    Legalábbis én így csinálnám.
  • Ferrer #20
    *naptár
  • Ferrer #19
    Cipelgetni??? A telefont beleteszem a zsebembe, a tabletet meg a táskába, mintha egy napló lenne (mellesleg ki is váltotta :)