Berta Sándor

A PlayBookon nem lesz Blackberry 10?

Eldőlt, hogy a Blackberry 10 operációs rendszer nem jelenik meg a PlayBook táblagépekre. A hivatalos indoklás az, hogy a szoftver nem futna megfelelően a készüléken.

A Blackberry 2012 május eleje óta azt ígérte a PlayBook tábla PC-k tulajdonosainak, hogy a Blackberry 10 operációs rendszert előbb vagy utóbb elérhetővé teszi a számukra is. Thorsten Heins, a konszern vezérigazgatója most elismerte, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy a szoftvert megfelelően működésre bírják a táblán. Erről számolt be a The Verge, az Engadget és a Crackberry is.

A döntésben közrejátszhat az is, hogy a termék nem igazán terjedt el. Az eszköz a tavaly októberi adatok alapján hatalmas bukás. A kanadai társaság ugyanis a 2012-es esztendő harmadik negyedévében összesen 130 000 PlayBookot értékesített. Mindez nagyon kis mennyiség, különösen akkor, ha ehhez hozzávesszük, hogy az Apple egyetlen nap (!) alatt adott el ennyi iPad készüléket. Ugyanakkor tavaly novemberben és decemberben Nagy-Britanniában többet adtak el a PlayBookból, mint az iPad 4-ből.

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a PlayBookból a piacra dobásakor számos fontos funkció hiányzott, ezek közül kiemelkedett az e-mail küldési funkció. Ugyan időközben egy szoftverfrissítéssel sikerült ezt a hiányosságot orvosolni, azonban a PlayBook már nem tudott erőre kapni. Szintén komoly gond, hogy a RIM App World nem kínál annyi programot a felhasználóknak, mint akár az Apple, akár a Google szoftverboltja.

A kialakult helyzeten egyébként az sem javít, hogy Thorsten Heins májusban úgy nyilatkozott: a táblagépek korszaka hamarosan leáldozhat. Szerinte öt év múlva már nem lesz szükség arra, hogy valakinek tábla PC-je legyen, ezek a készülékek ugyanis nem jó üzleti modellek. A cég a Blackberry 10 operációs rendszert január végén mutatta be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csapee #4
    Blackberry telefonhoz volt kotve az e-mail kliens. A webes feluleten lehetett, de az nem ugyanaz.
  • AgentKis #3
    Meg webböngésző sem volt?
  • csimmasz #2
    Ezt a mondstot nem is értem, hogy nem lehetett vele emailt küldeni.
    Most ez azt jelenti, hogy egyaltalan nem volt se előre telepített se letölthető email kliens, mert akkor nem artana szélnek ereszteni a csapat nagyrészét.
    Nem is csodálom, hogy bukas ha alapvető feladatokat nek tud ellátni.
    Mintha egy tv kijönne mondjuk távirányító nélkül, ki venné meg még ha olcsóbb is lenne mint egy sima páran mint a playbookot
  • kvp #1
    "Szerinte öt év múlva már nem lesz szükség arra, hogy valakinek tábla PC-je legyen, ezek a készülékek ugyanis nem jó üzleti modellek."

    Az, hogy nekik nem jo uzleti modell, meg nem jelenti azt, hogy az apple vagy a samsung nem keres a tablet-eken vagyonokat. Az embereknek ugyanis kell a tablet, csak eppen nem az ovek, aminek szoftveres, hardveres, marketing es egyeb okai vannak.