MTI

Kína magyarázatot vár Prism ügyben

Az ország megerősítve érzi, hogy ők a kibertámadások egyik legnagyobb áldozata. Hongkongban azt találgatják, vajon mik lehetnek a célpontok, a közvélemény befogadná Snowdent.

"Pekingnek egyelőre nincs olyan információja, amelyet megosztana a közvéleménnyel azzal kapcsolatban, hogy érkezett-e kiadatási kérelem vagy bármiféle más felkérés Washingtonból Edward Snowden, az amerikai titkos adatgyűjtés kiszivárogtatója ügyében" - közölte a kínai külügyi szóvivő. Hua Csun-jing elmondta: nyugtázták a Snowden nyilatkozatairól szóló jelentéseket, amelyek új információkat tartalmaztak az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kiterjedt hazai és nemzetközi megfigyeléseiről. "Mint azt többször elmondtuk, Kína az egyik legnagyobb áldozata a hackertevékenységnek és a kibertámadásoknak, s határozottan támogatja a kiberbiztonságot" - hangoztatta Hua, jelezve, hogy országa a kérdésben nemzetközi párbeszédet tartana helyesnek.

A szóvivő megerősítette, hogy Kína "a kölcsönös tisztelet és bizalom alapján" kész konstruktív együttműködésre különböző országokkal, beleértve az Egyesült Államokat is. Utalt arra, hogy a kínai elnök felvetette aggodalmait a témában Barack Obama amerikai elnöknek múlt hét végi találkozójukon. Emlékeztetett arra is, hogy a két fél megállapodott egy, a területet jellemző problémákat kezelő, közös munkacsoport létrehozásában. Edward Snowden korábban elmondta, hogy az NSA által végrehajtott évi több mint 61 ezer globális hackerműveletből százak irányulnak szárazföldi kínai és hongkongi célpontokra.


Pekingi diplomáciai körökben kétségesnek tartják, hogy Peking közvetlenül beavatkozna a helyzet kezelésébe, mivel viszonyát az Egyesült Államokkal távlati szempontból kezeli, s nem szívesen vállalna fel nyílt konfrontációt ebben az érzékeny kérdésben. Bizonyos, hogy Peking esetleges beavatkozási kísérletét a szabadságjogokat széleskörűen biztosító Hongkongban a közvélemény sem fogadná el. Hongkongi civil szervezetek, emberi jogi aktivisták és ismert demokráciapárti politikusok szombat délutánra szimpátiatüntetést szerveznek az Egyesült Államok helyi konzulátusa elé.

A kínai online közösséget továbbra is élénken foglalkoztatják a történtek, s kommentek tömege tartja napirenden a témát. Többségük lényege, hogy az Egyesült Államok sem "különb". Az egyik sokat továbbított bejegyzés például úgy szólt, hogy "ha Edward Snowden kínai lenne és a kínai nemzetbiztonsági ügynökségnél dolgozott volna, (Barack) Obama (elnök) valószínűleg már meghívta volna vacsorára a Fehér Házba és jelölte volna a következő Nobel-békedíjra". Li Kaj-fu, a kínai Google korábbi főnöke, akit rendszerbíráló internetes bejegyzései miatt többször ítéltek már szilenciumra, csaknem 44 millió követővel rendelkező mikroblogjában azt írta, hogy csodálja Snowden "elveit és értékeit". A PRISM-botrányról úgy vélekedett, hogy az "komolyan lejáratja" az Egyesült Államokat, amely az emberi jogok, a magánszféra tiszteletben tartását és a tisztességes eljárás fontosságát hirdeti.

A Global Times című kínai napilap mai száma szerint Pekingnek magyarázatot kell kérnie az Edward Snowden által hangoztatott állításokra, és az Egyesült Államokkal való jó kapcsolatokra irányuló törekvéseknek nem kellene meggátolniuk a pekingi vezetést abban, hogy erőteljesen, a tényekre koncentráltan lépjen fel egy, a nemzeti érdekeket érintő különleges konfliktusban. A vezércikk szerzője arra bíztatja az illetékeseket, hogy szerezzenek be mind több helytálló információt, és azokat bizonyítékként használva tárgyaljanak Washingtonnal. A lap az Egyesült Államokat képmutatással és arroganciával vádolja, s egyúttal arra figyelmeztet, hogy Kínában a számítástechnika, az internet területén technológiai fejlesztésekre kell törekedni.


A címlapokon foglalkozik az üggyel a kínai média

A közvélemény a központi kormány és a hongkongi kormányzat ellen fog fordulni, ha úgy döntenek, hogy Snowdent visszaküldik. Kínának bizonyítania kell, hogy Hongkong egy olyan hely, ahol a hasonló "Snowdenek" menedékre találnak - véli a lap, amely kommentárjában pozitívan mutatja be Edward Snowdent, a titkos adatgyűjtést leleplező amerikai informatikust. Snowden esetleges kiadatásáról a Global Times szakértői úgy vélekedtek, hogy Pekingnek ebbe nem lenne szabad beleszólnia. Pekingi és hongkongi szakértők egyaránt úgy fogalmaztak, hogy a legjobb döntés, ha az ügyet a különleges közigazgatási övezet illetékeseire bízzák. Cseng Haj-lin, az ázsiai és csendes-óceáni tanulmányok hongkongi központjának igazgatója szerint a város kormányzata "ellen tud állni a szólásszabadság mindenek feletti tiszteletét hirdető" Amerika nyomásának.

Hongkong törvényhozói közül többen jelezték, hogy szívesen meghallgatnák Edward Snowdent. "Szeretném tudni, hogy mennyire kiszolgáltatottak a számítástechnikai rendszereink, kérdéseket tennék fel Snowden úrnak, állításainak bizonyítását kérném" - jelentette ki James To Kun-szun, a helyi törvényhozás tagja. To Kun-szun úgy ítéli meg: joguk van tudni az "igazságot", ezért megfontolandónak tartja Snowden meghívását a törvényhozásba. A South China Morning Post cikkében elkezdték találgatni, hogy melyek azok a kiemelten fontos informatikai célpontok, amelyek értékes információkkal szolgálhatnak külföldi hírszerző ügynökségek számára. Arra máris utaltak, hogy a CUHK kampusza ad otthont az információtechnológiai szolgáltató központnak.

A város belső - az Egyesült Államokat elkerülő - internetes adatforgalmát lebonyolító rendszer állomásai több mint száz hongkongi szervezettel vannak kapcsolatban, köztük vonalas és a szélessávú távközlést szolgáltató vállalatokkal. A kampusz területén van egy olyan állomás is, amely a műholdakról fogad, majd dolgoz fel távérzékelési adatokat. Az amerikai Központi Hírszerző ügynökség (CIA) és az NSA volt alkalmazottja május 20. óta tartózkodik Hongkongban, jelenleg ismeretlen helyen, valószínűleg egy magánszálláson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nagydög #21
    "Legközelebb egy kicsit jobban is ügyelhetnél a helyesírásra..."

    Ugyis mint...?

    "Abból a szempontból értettem, hogy pont egy olyan helyre ment, ahol talán manapság a legnagyobb esélye van megúszni a retorziót."

    Elballagott kinai fennhatosag ala. Hat... A capak elol a krokodil medencejebe rejtozni egy nagy szelet veres hussal a honod alatt...
  • Nagydög #20
    Lehetetlen bebizonyitania az USA-nak, hogy ok nem is turkaltak ellenorzes nelkul masok cuccai kozott. Ez logikailag is keptelenseg. Raadasul a Prism egy letezo rendszer, es meg ha nem is arra valo, amire az urge allitja, ahhoz biztos eleg titkos, hogy ne teregethessek ki. Szoval, ha ez csalas, akkor ugyes. Egyszeruen keptelenseg hitelt erdemloen kimosakodni belole..
  • emile zola #19
    Legközelebb egy kicsit jobban is ügyelhetnél a helyesírásra, mert nem egyszerű olykor kivenni, hogy pontosan mit is írsz. Főleg így ékezetek nélkül...
    Abból a szempontból értettem, hogy pont egy olyan helyre ment, ahol talán manapság a legnagyobb esélye van megúszni a retorziót.
    Persze abból a szempontból egy idióta, mert szembeszállt a világ jelenlegi legerősebb hatalmával, de ha egyszer nem bírta a gyomra...
  • kvp #18
    Lehetosegek a pali viselkedesere:
    -idealista es naiv, nem gondolta vegig mi lesz a vege
    -van valami sajat terve az uggyel
    -valaki masnak dolgozik (ez lehet kina, europa, akarki)

    Az a gyanus, hogy felvettek es kb. 3 honap utan minden altala elerheto adattal meglep. Kb. ennyi az atvilagitasi ido, tehat ennyi ideig nem kap semmilyen uj ember hozzaferest a bizalmas adatokhoz. Gyakorlatilag amint megkapta meglepett. Ez lehet azert volt, mert rajott, hogy mi folyik es nem birta a lelkiismerete, lehet azert mert eleve azert kuldtek oda, hogy kideritse vagy nem jott be neki a munkahely es mellette hires akart lenni.

    Ha naiv volt akkor nagyon belenyult, ezen jo ideig poroghetnek minden erintett fel kormanyai. Ha pedig valaki kuldte, akkor esetleg kideritheto, hogy ki es miert. Gyakorlatilag most mindenki szeretne vele elbeszelgetni es a legtobb beszelgetest nem valoszinu, hogy meguszna elve.
  • Nagydög #17
    "okos fickó ez az Edward Snowden"

    Gondolod? Kinank jol jon, hogy aztatja az USA-t, de nagyon nem akarja osszerugni vele a port, szoval nem szetseg, hogy megvedik a fickot. Na meg az hogy hasznos, az nem azt jelenti, hogy szeretni is fogjak, sz'al ha nem eleve a kinaiaknak dolgozik, lehet, hogy erdemes toluk is tartania. Mondjuk, lehet, hogy amugy is. Kirobbantotta a nagy botranyt, aztan mindorokre eltunik, igy nem derulhetnek ki utobb kenyelmetlen reszletek.
  • emile zola #16
    idézet a linkből:
    "Hongkong 1997 óta Kína különleges igazgatású területe. Alaptörvénye (Basic Law) értelmében nagy fokú autonómiát élvez, csak honvédelmi és külügyi kérdésekben függ a kínai kormánytól. Az Egyesült Királysággal aláírt átadási egyezmény szerint Hongkong 1997 után még legalább ötven évig fenntarthatja kapitalista gazdasági rendszerét, és Kína nem vezethet be szocialista rendszert ez idő alatt."
    okos fickó ez az Edward Snowden
  • emile zola #15
    azért nem teljesen Kínába...
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Hongkong
  • The Seer #14
    Nem tört fel ő semmit, hanem egy szaros katona gyerek szivárogtatta ki neki a dolgokat...
  • zsoltioregon #13
    a rag javítás az OK

    Assagne maga is hacker

    .
  • nlght #12
    imho nem Assange törte fel az usa szervereit, hanem vki a szervezetéből... én úgy tudtam eddig, hogy Assange csak egy egoista arc a mögötte álló sok tíz esetleg száz hackernek, aktivistának, nem véletlen h az a német gyerek kilépett mögüle és írt az egészről egy könyvet...

    btw nem "ellen" hanem ELŐL
    (a "demokrácia fellegvárának" tartott USA ellen Kínába menekül valaki)