Berta Sándor

Az Androidot és a Chrome OS-t is támogatja a jövőben az AMD

A Computexen tartott sajtótájékoztatón jelentette be Lisa Su, az AMD alelnöke és a globális üzletágért felelős ügyvezető igazgatója, hogy a társaság a jövőben a Windows mellett ezt a két operációs rendszert is támogatni akarja.

A hír azért érdekes, mert az AMD eddig elsősorban a Windows operációs rendszert támogatta és a termékeit is erre készítette fel. Ugyan volt egy bizonyos szintű támogatás a Linux fejlesztői közösségnek, de a jövőben azonban teljes körű támogatást kap az Android és a Chrome OS is. Su közölte: nagyon elégedettek a Windows 8-cal és hiszik, hogy egy nagyszerű operációs rendszer, ugyanakkor látják, hogy az Android- és Chrome OS-eszközöknek is van piacuk. Vélekedése szerint mind a két platformnak helye van az olcsó táblák és laptopok piacán.

Az AMD már együttműködik a szoftverfejlesztőkkel azért, hogy az Android API-t optimalizálják a Temash APU-ra. Mindez azt jelenti, hogy belátható időn belül rendelkezésre állhat az AMD processzoros tábla PC-k Android-támogatása. Jelenleg már elérhető a BlueStacks Player, amely lehetővé teszi az Androidra készített programok futtatását Windows és Mac OS operációs rendszereken. A szoftvert többek között az AMD segítségével alkották meg.

Az AMD már tavaly decemberben jelezte, hogy bár a jövőben nagy hangsúlyt helyez az ARM-chipek fejlesztésére, kitart az x86 platform mellett. Idén januárban pedig a cég bemutatta a legújabb koncepcióját, amelyet kifejezetten a tábla-notebook hibridekhez dolgozott ki. A cél a két készüléktípus előnyeinek egyesítése és az üzemidő növelése. A Turbo Dock technológia a Temash-sorozatú System on Chipekben mutatkozott be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Estal #5
    "Minden nagyon egyszerű, amíg nem értünk hozzá."
  • sanyicks #4
    nem tűnt fel hogy az amd egy ideje gpu-val együtt építi a processzorait? Mert azoknak kell driver...
  • Vol Jin #3
    Itt a támogatás szó egy vicc. Mit kell egy processzornak támogatni egy operációs rendszert? Fogják a forráskódot, és betöltik a fordítóba.
  • The Seer #2
    Jó lenne már valami értelmes támogatás igen.
  • sola #1
    Jól hangzik a dolog. Emiatt valószínűleg tovább erősödik majd az AMD-s desktop Linux támogatás is (a ChromeOS például X-et használ).