MTI

Veszélyben a székesfehérvári geoinformatikai kar

Székesfehérvár és a város ipara számára fontos a Nyugat-Magyarországi Egyetem geoinformatikai karán nyújtott képzési lehetőség, ezért az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a képzést valamilyen formában a városban tartsa.

Az önkormányzat kommunikációs központjának közleménye szerint az egyetem rektora eddig nem adott tájékoztatást a kar Sopronba költöztetéséről, és lehetőséget sem adott arra, hogy az önkormányzat megpróbáljon segíteni a kialakult helyzet megfelelő rendezésében, a kar fehérvári jövőjének biztosításában, pedig ezt a segítséget a város már tavaly felajánlotta. A Nyugat-Magyarországi Egyetem elképzeléseiről a város vezetői a geoinformatikai kar dékánjától értesültek, ő tájékoztatta az önkormányzatot az áthelyezés tervéről. Így merült fel az együttműködés lehetősége az Óbudai Egyetemmel.

A szerdai Magyar Nemzet számolt be arról, hogy több száz millió forintos adósságállománya miatt nem tudja tovább finanszírozni Székesfehérváron működő geoinformatikai karát a Nyugat-magyarországi Egyetem, ezért az oktatók és dolgozók többségét elbocsátják, a képzést pedig Sopronba költöztetik át. Faragó Sándor rektor azt mondta, hogy az átszervezésre azért van szükség, mert az intézmény állami támogatása 60 százalékkal csökkent, és nincs pénz a kari infrastruktúra működtetésére. Mint a lapnak nyilatkozta, a kar adósságállománya már meghaladja a 300 millió forintot, ezenfelül az állami és a magánszféra együttműködésével PPP-konstrukció keretében megvalósuló mintegy 120 milliárdos beruházásból adódó fizetési kötelezettsége is van.

Az intézményvezető hangsúlyozta: Sopronban minden hallgató azonos feltételekkel folytathatja tanulmányait, sőt a diákok a mostaninál színvonalasabb kollégiumi ellátást kapnának, az oktatókat viszont nem tudják maradéktalanul átvenni. A fehérvári kar fenntartásához nagyjából 200 millió forintra lenne szükség, de ennek csak a fele van meg. Az alkalmazottak és a diákok inkább az Óbudai Egyetem fehérvári intézetéhez csatlakoznának. Kártyás Gyula, az Óbudai Egyetem oktatási főigazgatója a napilapnak megerősítette, hogy felvetődött az egyesülés ötlete. Mint mondta, a tárgyalások már elkezdődtek az érintett karok között, de csak hetek múlva dőlhet el, hogy át tudnák-e venni az intézményt. A geoinformatikai karral kapcsolatos elképzeléseket az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyása után kezdhetik el megvalósítani - írta a Magyar Nemzet.

A nap folyamán az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) reagált a lapban megjelentekre és közölte: a Nyugat-Magyarországi Egyetem összesen mintegy 1,5 milliárd forintos többlettámogatást kap az idén. A szaktárca közleményében kiemelte: az Emmi felsőoktatási államtitkársága és az egyetem közötti - folyamatban lévő - szerződés megkötése után a minisztérium a nyári hónapokban a Nyugat-Magyarországi Egyetemnek 365 millió forintot utal át a 1,5 milliárdos többlettámogatásból. Az intézmény tavaly 7,3 milliárd forintos támogatást kapott, idén ez az összeg 5,1 milliárdra csökkent, amelyet a hallgatói létszám csökkenése indokolt. Az egyetem a struktúraváltási alapból megítélt 1,5 milliárd forintos többlettámogatást belső szerkezetének racionalizálására fordítja - közölték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!