MTI

Oktatási együttműködésre szerződött az IT Services

Hosszú távú oktatási és kutatási együttműködésben állapodtak meg a Pécsi Tudományegyetem, az IT Services Hungary Kft. és a pécsi önkormányzat képviselői szerdán a baranyai megyeszékhelyen.

A Bódis József rektor, Bőthe Csaba és Jürgen Grunert ügyvezetők, továbbá Páva Zsolt fideszes polgármester által aláírt dokumentum szerint az egyetem speciális informatikai és idegennyelvi képzéseket szervez hallgatóinak, akik ennek köszönhetően könnyebben helyezkedhetnek el a Magyarország legnagyobb informatikai szolgáltatójaként működő IT Services-nél. A cég cserébe szakmai gyakorlati és álláslehetőségeket kínál, részt vesz az oktatók továbbképzésében, a hallgatói tudományos munkában. Bőthe Csaba az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az IT Services a világ 22 országában 60 ezer munkavállalót foglalkoztató német T-Systems International magyar leányvállalata. A cég Magyarországon 3200 embert foglalkoztat, ebből 104-et a pécsi telephelyén.

"A terv az, hogy a pécsi alkalmazottaink számát idén további 100-150 emberrel növeljük, és kedvező piaci környezet, továbbá elegendő megrendelés esetén 2015 végére 600-800 fős kapacitásunk legyen a baranyai megyeszékhelyen" - fűzte hozzá. Megjegyezte, munkatársaik közé informatikai, vagy más szakokon tanuló, illetve végzett, de idegen nyelveket, elsősorban a németet, magas szinten beszélő fiatalokat várnak. Az egyetemmel és a várossal kötött megállapodás jelentőségét hangsúlyozva elmondta, hogy az informatikai és telekommunikációs tanácsadási szolgáltatások széles köréből az informatikai megoldások menedzsmentjére, kiszervezésére, fejlesztésre, rendszerintegrációra összpontosító vállalat folyamatosan fejleszti budapesti, debreceni és pécsi telephelyét, de ez a munka kevésbé az építkezésről, inkább a megfelelően képzett humán erőforrás megtalálásáról szól.

Bódis József arra mutatott rá, hogy a felsőoktatási intézményeknek a társadalom és a gazdaság hosszú távú és azonnali igényeit egyaránt ki kell szolgálnia. Szavai szerint felértékelődött azoknak a képzéseknek a szerepe, amelyek résztvevői az egyetemek falai közül kikerülve gyorsabban tudják hasznosítani ismereteiket. Páva Zsolt azt mondta: Pécs immár két évtizede folytat komoly küzdelmet gazdasága fellendítéséért. Ebben a munkában voltak kisebb-nagyobb eredmények, áttörést még nem sikerült elérni, viszont jelenleg is folynak tárgyalások pécsi befektetésekről, és hamarosan megnyílik a város új ipari parkja.

A politikus reményét fejezte ki, hogy az IT Services pécsi megjelenése és működése éppen annak a jól képzett munkaerőnek a megtartásához járul hozzá, amelynek képviselői megfelelő állások hiányában eddig elhagyták a várost.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)