Gyurkity Péter

Nokia Lumia 925 és Sony Xperia ZR

A Nokia néhány napon belül már negyedik új készülékét jelentette be, ám a Sony sem maradt adós további újdonságokkal, a híradásokban két okostelefon is helyet kapott.

A Lumia család a napokban két újabb változattal bővült ki, ezek megjelenéséről mi is beszámoltunk. Amíg azonban a Lumia 928 a tengerentúlon válik elérhetővé az ottani vásárlók számára, a Lumia 925 már Európában is megvásárolható lesz, itt is a zászlóshajó szerepében.


A Londonban bejelentett példány az eddigiektől eltérően alumínium külsőt kapott, ez egyben vékonyabb megjelenést és kisebb súlyt tesz lehetővé. A készülék vastagsága mindössze 8,8 mm, ám alatta - a Lumia 920-hoz hasonlóan - egy 2000 mAh-s akkumulátor kapott helyet. A teljes listán ezúttal egy 4,5 hüvelykes AMOLED-kijelző szerepel Gorilla Glass 2 bevonattal, a közvetlen elődhöz képest változatlan felbontással (1280 x 768 pixel), ehhez pedig ismét egy 1,5 GHz-es ikermagos Snapdragon S4 Pro chip, 1 GB RAM, egy 8,7 megapixeles hátoldali és egy 1,2 megapixeles elülső kamera, valamint a Smart Cam funkció társul, amely segít az állóképek optimalizálásában (a mozgó részek kiszűrésével, akár több kép kombinálásával).


A Sony eközben az Xperia ZR okostelefonról rántotta le a leplet, ők pedig saját közleményükben a vízalatti fotózást emelték ki elsődleges funkcióként. A készülék másfél méteres mélységig vízálló, így itt is készíthetünk HD-videókat avagy 13 megapixeles állóképeket. A telefon 4,55 hüvelykes HD-kijelzőt (720p) kapott a Mobile BRAVIA 2 technológiával, ezt egy 1,5 GHz-es négymagos Snapdragon S4 Pro chip szolgálja ki 2 GB RAM társaságában, LTE és NFC támogatással. A pontos ár és a megjelenés menetrendje még nem ismert.


A cég háza tájáról még egy további példányról szivárgott ki néhány kép, eszerint az Xperia S39h az Xperia L dual-SIM változataként fut majd be, hivatalos információ azonban még nem áll rendelkezésünkre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gymnova1 #6
    Hihetetlen hogy mindenhol van egy Nokia utáló! Te DrFantastikus? Mond.. Neked mit ártott a Nokia? Talán kést szegez a nyakadnak hogy ha nem veszel Nokiát, akkor meghalsz? Tudod, ez a "szaros Nokia" ezzel az "ósdi hardverrel" is gyorsabb picit mint egy 4 magos kütyün az andriod szerintem.
    Hasonlóan egy másik fórumozóhoz én is olyan helyen dolgozom, ahol lehetőségem van kipróbálni nagyon sok régebbi és friss modellt is. Véleményem szerint az andriodnak tényleg több vas kell ahhoz hogy rugalmasan lehessen használni, ellenben a WP7/8-al.Miért olyan nehéz belátni hogy a WP8 jobban optimalizált rendszer?Gyorsabb és gördülékenyebb. Persze ettől még nem lesz jobb OS! Nagyon sok hiányossága van, amit ha sikerül pótolnia a WP OS guruknak, akkor sokkal sikeresebbek lennének. Tény ezzel szemben az is hogy az Andriodra sokkal több alkalmazás található, (bár a fele használhatatlan), és a rendszer témája(kinézete) sokkal jobban személyreszabhatóbb. Bár ha jól emlékszem WP-re is van egy olyan alkalmazás amivel meg lehet változtatni a csempés felületet.Ezt nem próbáltam még eddig, így erről nem tudok érdemben véleményt alkotni.
    Anyagöszetételét tekintve a Nokia tényleg igényesebb, strapabíróbb mint pl. a Samsung, vagy idesorolhatnám az LG-t is.A Sony mostanában már kezd odafigyelni az anyaghasználatra, még van mit fejlődnie ezen a téren. Dizájnban meg nem mondhatjuk egyikre sem hogy formabontó! Minden márkának megvan a maga vonalstílusa. Persze az ember vágyna már néha valami mást is látni ettől attól, sokszor meg kell elégednünk azzal amit látunk, veszünk, kapunk. Talán a HTC kellemes változást hozott a ONE-nal, külsőre az tetszik eddig a legjobban.
    Egyébként meg ha a gördülékenységtől eltekintünk, akkor meg most az hogy kinek melyik felülfet tetszik jobban, abszolút ízlés kérdése! Nekem momentán mind 2 tetszik, csak az egyikben ez a jobb, a másikban meg az. Össze kéne gyúrni a kettőt, dehát ilyen meg nem lesz sosem, azért reménykedek.....
    Jah, még egy kis szösszenet... Ha a Nokia rászánna még egy kis energiát arra hogy tovább fejlessze az új Asha rendszerét (ami majdhogynem ugyanaz mint a Nokia N9-ben lévő meego volt) akkor még a végén összejöhetne egy egészen jó kis rendszer. Megl,átjuk.....
    Szép napot mindenkinek!
  • DrFantastikus #5
    a Sony teloja fenyevekkel kulombb mint a szaros Nokia osdi hardverrel !
  • god25 #4
    thx. Végre 1 fémkeretes Nokia. :)
  • Pukkka #3
    Nem fém. Csak a keret.
  • god25 #2
    Végre egy fém Nokia. Még 3 év és lecserélhetem a régit. :)
  • Gauge #1
    NOKIA 925