Berta Sándor

Egyedi megoldás vírusos PC-k ellen

Érdekes esetre derült fény a mecklenburg-elő-pomerániai tartományi számvevőszék jelentéséből. Az IQMV tanárképző és -továbbképző intézet egyedi módon oldotta meg a vírusos számítógépek problémáját.

A vizsgálat szerint az IQMV schwerini, rostocki és greifswaldi létesítményeiben lévő konfigurációkat 2010 szeptemberében megfertőzte számos vírus, köztük a Conficker. Az illetékes vezetők miután észlelték a problémát leválasztották az intézetet a belső hálózatról, majd nem próbálták meg eltávolíttatni a kártevőt, nem kértek segítséget sem, hanem úgy döntöttek, hogy nemes egyszerűséggel kidobják a részben teljesen új PC-ket. Ezután pedig 170 darab új számítógépet vásároltak, a nem mindennapi beszerzés 187 300 euróba került az adófizetőknek.

A tartományi számvevőszék a döntés miatt élesen támadta a helyi oktatási minisztériumot, mondván nem lehetett látni, hogy az új konfigurációk beszerzése mellett komolyan megvizsgálta volna a lehetséges alternatívákat. A minisztérium képviselői azzal érveltek, hogy az új hardverek és szoftverek beszerzése, valamint a vírusirtás 130 000 euróba került volna, ezért választották az új PC-k megvásárlását. A beruházás ugyanakkor teljesen értelmetlen volt, hiszen a fertőzött számítógépeket olcsón és gyorsan meg lehetett volna tisztítani a Confickertől. A lépés különösen azért érthetetlen, mert az érintett szervereket viszont megtisztították a kártevőtől és minden érintett konfigurációról lementették a fontos adatokat.

A szaktárca érve már csak azért sem állja meg a helyét, mert a világhálón már 2009 óta megtalálhatók a Confickert eltávolításához szükséges ingyenes védelmi szoftverek. A Conficker Working Group munkájában pedig számos ismert IT-konszern és -szervezet részt vesz, többek között az AOL, a Cisco, az ESET, az F-Secure, a Facebook, az IBM-ISS, az ICANN, a Kaspersky, a McAfee, a Microsoft, a Sophos, a Symantec, a Trend Micro és a Verisign.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #18
    :) mágjára a fertőző gépekkel!

    egyébként meg de, hülyék. Ott is a lé határozza meg a tudatott, és nem a racionalitás.
  • coolpet #17
    Nemertetek hozza!

    Ezek a virusok ma mar olyanok, hogy belefeszkelik magukat a hardverelemekbe, egyszeruen beleragjak magukat mint szu a faba!

    Biztos igy vettek eszre, hogy virusos, hogy a hazakban kis vajatok voltak, mert ette oket a virus!

    A nemetek sem hulyek, hogy ennyi penzt kidobjanak az ablakon, tuti fertozo volt es ezektol csak ugy lehet megszabadulni, hogy ha elegetik oket!
  • nextman #16
    Ez a legtobb helyen (nalunk) a rendszergazda feladata, es semmilyen plusz koltseggel nem jar:)
    LOL.
  • Macropus Rufus #15
    namost én a gépek után a rendszergizdát is a kukába dobnám.
    Ponotsan annyi tér a tudása. Biztosan nem a diri találta ki, hogy cserélni kell, ő túl hülye ehhez. Az IT meg szitén ui. azt állította, hogy egy gép írtása drágább mint egy új gép beszerzése+op konfigolás+egyéb programok telepítése...
    IGazán okoks ember lehet.
    Gyorsan megnéztem, hogy a cégünk rendszerében mi a legkissebb és legolcsóbb gép. HP 83000 Elite 614€ A cégünk német, Tehát az árak kb. stimmelnek.
    614€/gép vírusírtás eléggé kibaszottúl drága.
  • Balage74 #14
    Én mondtam nekik, hogy ki kell dobni a gépeket mert nem működnek rendesen.
    aláíráás : a Lomis:D
  • Vol Jin #13
    A német kakaóbiztos számítógépek esete, vagy egy hülye vezető csak annyit értett az egészből, hogy elromlottak a számítógépek.

    Mellesleg miért kellett volna újra megvenni a programokat? Az új gépekre meg nem kellett? Totál idiotizmus...
  • csimmasz #12
    Nincs itt semmi enigma, egyszerű hütlen kezelés szarul leplezve, ami engem megdőbbent az az, hogy nem a rendőrségi vizsgálat folyamatáról tályékoztat a hir.
  • wraithLord #11
    Legrosszabb esetben is max. újra kellett volna telepíteni a rendszert. Azt pedig elég egyszer, aztán klónozni mindegyik gépre...
    Ha csak úgy simán kidobtak mindent, akkor gondolom az adatmentés nem volt lényeges... , ha pedig nem kell a vinyók tartalmával szórakozni, gyerekjáték újra "talpraállítani" a gépeket. Leradír, feltelepít+beállít mindent, klónoz. Kb. Ennyi. X)
  • KopaszIsten #10
    Nos vagy a németek nagyon hülyék, vagy eljárt felettem az idő. (Esetleg korruptak.)

    Legjobb tudomásom szerint elég lett volna formázni a hátértárakat egy boot/install lemezről, ha már nem akarnak vírusirtással bíbelődni.

    hungi: a lementés/visszamásolás nem biztonságos. Átviheti a fertőzést egy fertőzött fájl, vagy a memóriában futó vírus fertőzhet másolásnál.
  • moikboy #9
    Egyáltalán nem újkeletű a dolog: már Vágási Feri is szervizbe vitte a gépet ha az lefagyott!