Berta Sándor

Önkéntesek a kártevők ellen

Amikor az emberek többsége alszik vagy pihen, ők akkor dolgoznak. A Malware Crusaders nevű csoport tagjai a vírusokat készítők és terjesztők elleni küzdelemre áldozzák fel a szabadidejüket. Mindezt azért teszik, hogy mindannyian biztonságosabban internetezhessünk.

A csoport tagjai éjjel, hétvégén, vagy amikor éppen egy kis idejük van számítógép elé ülnek és keresik az új kártevőket, illetve a terjesztésben szerepet vállaló honlapokat. Azonban nem elégednek meg a vírusok és kémprogramok felkutatásával, hanem mottójuknak - Malware must die - megfelelően cselekednek is. A többségük napközben IT-biztonsági szakértőként, hálózati technikusként vagy rendszergazdaként dolgozik. Vannak köztük brazil, japán és német szakemberek, sokan családapák és fáradtságot nem kímélve végzik a tevékenységüket.

Az egyik aktivista névtelenségét megőrizve osztotta meg a tapasztalatait a közvéleménnyel. Elmondta, hogy nagyon jó érzés volt, amikor az egyik botnet felderítésében és megsemmisítésében vett részt. Ez volt az eddigi legbonyolultabb akciójuk, mert a támadó úgy programozta be a számítógépek megfertőzésére használt kártevőt, hogy az felismerte az úgynevezett honeypotokat, vagyis a támadások felismerésére kialakított rendszereket. Az elkövető ráadásul állandóan módosította is a vírust. Az utolsó ötletük az volt, miszerint hagyták, hogy a kártevő megfertőzze a számítógépeiket, két héttel később sikerült elemezniük a programot.


"Névtelenek akarunk maradni, hogy a munkaadóink ne tudjanak meg semmit sem a tevékenységünkről. Én mindig éjjel ültem a számítógép elé, amikor a gyermekeim már aludtak. Megpróbáljuk a bűnözőket a saját fegyvereikkel leküzdeni" - hangsúlyozta az aktivista. Gyakran hajtanak végre DDoS-támadásokat és hackerakciókat a vírusterjesztő portálok ellen, illetve alaposan elemezik az egyes kártevőket. Mindez igazi próbatételt jelent a számukra, hiszen egy rendkívül hosszadalmas és unalmas munkáról van szó.

A biztonsági cégek fejlesztőivel már nem dolgoznak együtt, mivel közülük csak néhány hajlandó az együttműködésre, mások egyszerűen semmibe veszik a jelzéseiket vagy saját eredményeikként hozzák nyilvánosságra az információkat, hogy ők arathassák le a babérokat. Ehelyett a sikereiket a Twitteren keresztül hozzák nyilvánosságra. Azt szeretnék, ha mindenki elolvasná a Twitter-üzeneteiket, tájékozódna és támogatná a csoportot. Azt szorgalmazzák, hogy a hatóságok lépjenek fel erélyesebben a kártevőket terjesztő oldalakkal szemben, és sürgetik, hogy a felhasználók ennek kapcsán nyomást gyakoroljanak a politikusokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!