Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Nokia Asha 210

A Nokia egy QWERTY-billentyűzettel ellátott mobiltelefont mutatott be, amely kedvező áron érkezik. Német kutatók eközben a megszokott kiosztást cserélnék le a KALQ névre keresztelt saját megoldásukkal.

A finn gyártó már a hét elején jelezte, hogy valami újjal készül, az akkor bemutatott rövid teaser alapján pedig következtethettünk egy fizikai billentyűzettel ellátott mobiltelefon érkezésére. Ez be is következett, szerdán ugyanis befutott az Asha 210, amely közvetlen elődjére hajaz.


Az új példány egy 2,4 hüvelykes QVGA LCD-kijelzőt kapott, ezt egy 2 megapixeles hátoldali kamera, GSM 850/900/1800/1900 (GPRS/EDGE) elérés, legfeljebb 10 MB felhasználható memória, microSD támogatás, valamint a tavaly ősszel bemutatkozott Asha 205 esetében is szerepet kapó Series 40 kezelőfelület egészíti ki. A készülék pontos mérete 111,5 x 60 x 11,8 mm, súlya 99,5 gramm, a billentyűzeten helyet kapott egy külön WhatsApp gomb az azonnali üzenetküldő futtatásához, míg a Nokia Slam a különböző tartalmak Bluetooth kapcsolaton keresztül történő gyors megosztásáért felel. Több eltérő szín közül választhatunk majd, amikor a telefon néhány hét múlva megjelenik, 72 dolláros induló áron.

A QWERTY-billentyűzet kapcsán érdemes megemlíteni, hogy német szakemberek egy teljesen átdolgozott billentyűkiosztással álltak elő, amely szerintük a táblákon és egyéb hordozható készülékeken felgyorsítja a gépelést. Az egyes gombokat ugyanis olyan sorrendben helyezték el, hogy a legtöbbször használt kifejezések karaktereit egyszerre két hüvelykujjal, gyors egymásutánban tudjuk bepötyögni, ebből az új kiosztásból jön a KALQ név is.


A megoldás beépített hibajavító funkcióval érkezik, az új kiosztás segítségével pedig az eddig mért adatok szerint percenként 20 helyett akár 37 szót is begépelhetünk. Az illetékesek a májusban esedékes CHI 2013 konferencián mutatják majd be a fejlesztést, amely Android alatt lesz ingyenesen letölthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #10
    Nagyon nem kell kapaszkodnom Vol Jin, van aki a nokiát szereti, egészségére. Akinek csak telefonálni, meg SMSeket pötyögni kell, annak elég, ebben egyetértünk. Viszont ez a telefon közösségi qwerty mobilnak van kikiáltva!

    Azt nem értem, hogy a régebb a minőségi telefonjairól ismert nokia miért képtelen az alsó vagy akár a középkategóriás telefonjait jobban felszerelni. Szerintem sokkal rosszabb egy funkció gyenge megvalósítása, mint a funkció hiánya (pl. a gyenge kamera).
  • kvp #9
    A series 40 buta telefon rendszer volt mar regen is. A series 60 es a series 80 volt az okostelefon rendszer. Mondjuk az utobbit csak ericsson es sony ericsson termekekben lehetett latni, a uiq grafikus felulettel. (a nokia valamiert nem vette at) A 10 MB memoria ugy jon ki, hogy ennyi hely maradt a telefon cpu-ba integralt belso flash-eben a szoftver utan. Ez nem bovitheto, viszont valami helyet hagyni kellett, ha masra nem a csengohangnak es a felhasznaloi beallitasoknak. Azt nem lehet, hogy ha eppen nincs sd kartya a telefonban, akkor ne lehessen vele telefonalni. (a cimjegyzek is tipikusan a belso flash-en van)

    Ehhez kepest ma mar egy buta telefonra is erdemesebb android-ot rakni. Ha meg nagyon sporolni akarnak, akkor induljon eleve az sd kartyarol, mint pl. a raspberry, ahol a boot meghajto az sd kartya elso particioja. (mint egy normal pc-ben)
  • Ferrer #8
    Azért az mennyire durva már, hogy ami még pár éve a de facto okosteló oprendszer volt (Series 40), ma alsó kategóriás rendszerré züllött..
  • Kovász #7
    Sztem annak, aki tényleg csak telefonálásra és SMS-ezésre akarja használni a telót, annak tökéletes: androidból az olcsó telók szarok, winphone-ból meg iphone-ból meg nincs kifejezetten olcsó darab. Akinek nem kellenek az "okos" fícsörök, annak ez is bőven jó.
  • who am I 7 #6
    ocsmány (és buta) egy darab, a nokia vissza akar menni az időben?vagy afrikai gyerekeknek szánják kenyér helyett?érthetetlen
  • Vol Jin #5
    Eddig mindegyik telefonomhoz járt memóriakártya, amelyik lekezelte. Ez a cikk a telefonról szól, és nem a dobozról, amiben árulják, így felesleges a háborgásod...
  • Vol Jin #4
    Kapaszkodj meg, nekem egy buta nokiám van. Pont tudok vele telefonálni. A fészbúkozás nem érdekel, így pont elég telefonálni. Rádió, kamera van benne, így lefényképezhető, kamerázható bármi, ami útközben felmerül, és lehet rajta zenét is hallgatni.
  • AgentKis #3
    Szerintem azért szégyen, mert ha microSD-ből a 32 gigás kiskerben 10.000Ft akkor a 10MB az 3,12Ft. Ehhez képest nem is olcsó a telcsi. Viszont ha 630-Ft-tal drágább lenne, lehetne benne 2 giga és akkor mehetne róla az MP3. Marketing szempontokról nem is beszélve meg arról, hogy ők biztosan olcsóbban veszik a memóriát, mint én a sarki boltban artistajussos matricával. A 10 mega az 5 éve is nevetséges volt, akkor is ha nincs kamera. Barátnőmnek SMS-e több van... :D
  • esemve #2
    Van egy asha 302 -m. Hidd el nem szégyen ha figyelembe veszed, hogy nincs mivel megtölteni.

    Zenét hallgatni midennképpen raksz bele sd kártyát, fotózni hidd el, hogy nem akarsz ilyen minőségű kamerával, az appok nevetségesek de cserébe néhány kb-osok csak, más helyfoglaló dolgot pedig nem nagyon tudsz csinálni vele. :D

    A telóval amúgy full elégedett vagyok, van mellette egy tab-om, arról netezek stb, az asha-ról csak sms és telefonálás megy, ezekre meg remek.
  • mortep #1
    Értem hogy ócccó, de 2013-ban még leírni is szégyen, hogy egy telefonnak 10MB tárhelye van. Ezt még megfejeli a qvga kijelző...
    Ezek fényében, nem csodálkozom, hogy a Nokia lecsúszott.