Gyurkity Péter

Geek néven jön a ZTE okostelefonja

A kínai gyártó az Intel rendezvényén mutatta be legújabb fejlesztésének prototípusát, amely természetesen Atom processzorral és egyéb kellemes jellemzőkkel jelenik meg.

A hivatalos közleményben nem indokolják meg az érdekes névválasztást, ám kiemelik, hogy az immár hetedik éve Pekingben megrendezésre kerülő IDF az Intel egyik legfontosabb eseménye, itt pedig nemcsak a címben szereplő készülék, hanem az általuk elsőként Atom chippel piacra dobott Grand X IN okostelefon, valamint a V98 tábla is bemutatkozott.


A Geek külsejét tekintve nem is közvetlen elődjére hasonlít, hanem inkább a Grand S letisztult dizájnjára hajaz (az indoklás szerint egyébként is a Grand család sikerére szeretnének építeni). Ezúttal egy - manapság egyre divatosabb - 5 hüvelykes érintőképernyő áll rendelkezésünkre, 1280 x 720 pixel felbontással, 1 GB RAM és egy 8 GB-os belső tároló kíséretében, 8 megapixeles hátoldali és 1 megapixeles elülső kamerával, valamint egy 2300 mAh-s akkumulátorral. A processzor feladatait az Intel 32 nanométeren készülő Atom Z2580 chipje látja el, amely az illetékesek szerint a maga 2 GHz-es órajelével az általános számítások terén éppen kétszer gyorsabb az előző generációnál, míg a grafika esetében háromszoros gyorsulást hoz magával.


A legfőbb attrakció maga a Clover Trail+ chip, amely egyébként a Lenovo K900 okostelefonjában is megtalálható, míg a teljes listán WiFi, Bluetooth 4.0 LE, GPS, vezetéknélküli töltés, illetve UMTS 900/2100 elérés szerepel (ez utóbbi az Intel XMM 6260 chip révén). Az előzmények alapján várható, hogy az európai piacra is nagy hangsúlyt helyeznek majd, hiszen a Grand X IN elsőként bukkant fel Intel chippel zászlóshajóként a kontinensen, Ausztriában kifejezetten jól szerepelve.


A Geek a vállalat 2011-ben elfogadott stratégiájához illeszkedik, eszerint a jövőben is igyekeznek majd a gyorsabb, felső-középkategóriás megoldásokra koncentrálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sippie #4
    +1
  • who am I 7 #3
    lehet, de csak gagyik...szívesen vennék egy Xperia Z formájú,tulajdonságú telót 4.3 collba..de nincs.
  • zola2000 #2
    Nyugi, a jövőben is lesznek 3-4 collos telefonok is.
  • who am I 7 #1
    nem akarok 5 incset mobilnak, rohadjatok már meg.Szuper lesz, ha már 1-2 év múlva senki sem csinál 4-4.3 incses cuccokat, meg fejleszt rá.Csak ilyen 5 incses vackokat, tudathasadásos makiknak.