Gyurkity Péter

Bemutatkozott a második LG Optimus G Pro

A dél-koreai gyártó első körben hazai pályán dobja piacra a sorrendben második Optimus G Pro változatot, amely nagyobb kijelzővel és egy új Snapdragon chippel jelenik majd meg.

Az okostelefon érkezését a cég először a Facebook oldalain keresztül jelezte, ott igyekeztek minél nagyobb érdeklődést kelteni a fejlesztés iránt, most azonban hivatalos közleményt is kiadtak, így még a barcelonai MWC előtt megtudhatjuk az összes fontosabb hardveres és szoftveres részletet.

A második Optimus G Pro a korábbi megszellőztetésnek megfelelően nagyobb, egészen pontosan egy 5,5 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amely legfeljebb 1080p, vagyis HD-felbontást támogat, 400 ppi pixelsűrűség mellett. Ehhez a Qualcomm új Snapdragon 600 processzora társul, amely a CES alatt bemutatott új család középső tagja, négymagos felépítéssel és 1,7 GHz-es órajellel. A chip Krait 300 magokra, az Adreno 320 grafikus vezérlőre, valamint LPDDR3 memóriára támaszkodik, ez gyakorlatilag a jelenleg használt Snapdragon S4 Pro továbbfejlesztett változata.


A listán emellett 2 GB RAM, 32 GB-os belső tároló, microSD, 13 megapixeles hátoldali, illetve 2,1 megapixeles elülső kamera, továbbá egy cserélhető, 3140 mAh-s akkumulátor található, míg a szoftveres oldalon Android 4.1.2 Jelly Bean fut, a cégtől megszokott kiegészítőkkel, úgy mint QSlide, Live Zooming és Quick Memo - a Dual Recording funkció révén pedig mindkét kamerával egyszerre készíthetünk videót. A készülék pontos mérete 150,2 x 76,1 x 9,4 mm, így éppen csak elmarad a Galaxy Note II-től.

A dél-koreai megjelenésre még a héten sort kerítenek, azt egyelőre nem tudni, hogy a további piacokon mikor bukkan fel a telefon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!