SG.hu·

Táblaszámítógépe egyediségét keresi a HTC

A tajvani vállalat eddig elsősorban okostelefon-gyártóként számított meghatározónak, azonban a közeljövőben változtatna ezen és újabb táblagépekkel jelentkezne.

Bár a társaság továbbra sem tett le arról, hogy a táblapiacnak is meghatározó szereplője legyen, azonban jelenleg nehéz helyzetben van. Már számos különböző koncepciót akartak megvalósítani, de ezeket egy idő után mind elvetették, ugyanis egy olyan tábla PC-t szeretnének megalkotni, amely jelentős mértékben különbözik a konkurens modellektől. Kouji Kodera, a konszern termékfejlesztésért felelős vezetője elmondta, hogy a közelmúltban 6-7 táblagép-koncepciót dolgoztak ki, majd ezek mindegyikét el is vetették. A menedzser hangsúlyozta, hogy továbbra is érdekli őket ez a piac, azonban még nem sikerült igazán egyedi koncepcióval és eszközzel kirukkolniuk.

Kodera hozzátette, hogy belátták: jelenleg nem tudnak elég erős készüléket piacra dobni. Attól tartanak, hogy egy új modellt nehezen tudnának értékesíteni, amennyiben ugyanis nem lennének olyan különleges funkciói, amelyek megkülönböztetik a konkurens termékektől, akkor a vásárlók aligha kapkodnának érte.

Peter Chou, a HTC első embere tavaly novemberben még úgy nyilatkozott, hogy 2012-ben új táblagéppel akarnak jelentkezni, de egy olyan készüléket akarnak bemutatni, amely szinte minden tekintetben különbözni fog a konkurens eszközöktől. Júniusban viszont a Microsoft gyakorlatilag kizárta a társaságot a Windows 8-as táblák fejlesztéséből. Az amerikai vállalat a döntést azzal indokolta, hogy a HTC nem tudna elég Windows 8-as tábla PC-t eladni és ráadásul nem rendelkezik kellő tapasztalatokkal a táblagépek tervezése és készítése területén.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© csimmasz2012. 12. 19.. 17:39||#2
Ugye, hogy nem is egyszerû az iPad tól jelentõsen eltérõ megoldást kínálni?
Egyik oldalon a képernyõ dominanciája a másik oldalon a kompaktság megõrzése ami korlátokat szab.
© 123462012. 12. 19.. 08:47||#1
Amúgy ez olyan bonyolult? Ilyen vad igények vannak, vagy csak ezek pöcsölnek? A szokásos netezgetõsdi mellett nekem pl az bõven elég lenne, ha tévéhez, hifihez hozzá tudnám kötni. Hifinél legfõképp fm-en keresztül. És mindezt nem százezeré.