Gyurkity Péter

Jövő év elején frissül a Windows Phone 8

A Microsoft új mobil platformja egy hónapja jelent meg, 2013 első negyedévében azonban máris megkapja első nagyobb frissítését. A WP 7.8 eközben idő előtt befuthat, a cég pedig minden erővel népszerűsíti szoftverét.

Az operációs rendszer két új verziójával kapcsolatban egyszerre több hír és nemhivatalos értesülés is felbukkant a napokban, ezeket foglaljuk most össze. Elsőként a Windows Phone 7.8 korai megjelenése merült fel komoly lehetőségként, amelyre a forrás szerint már a hét közepén, a szerdán esedékes befektetői konferencia alatt sor került volna. Ez végül nem így történt, a cég ezt a változatot is a jövő év elejére ígéri, ráadásul nem minden korábbi készülékre szánva azt (az LG Optimus 7 például biztosan nem részesül a jóból).

Várhatóan nagyobb visszhangot fog kiváltani az eredetileg Apollo kódnévre hallgató Windows Phone 8 első fontosabb frissítése, amely egy eddig megbízhatónak bizonyult forrás szerint valamikor az első negyedév folyamán jelenik majd meg. Azt még nem tudni biztosan, hogy milyen további fejlesztéseket kapunk az új verzióval, a Twitter-bejegyzés mindössze annyit tartalmaz, hogy az illetékesek Apollo+ kódnévvel illetik azt. Mások eközben úgy vélik, hogy kisebb-nagyobb kiegészítéseket vehetünk majd a kezünkbe néhány hónapon belül, úgy mint javított WiFi és VPN támogatás, valamint jobb hangzás.

Bárhogy is legyen, a Microsoft láthatóan mindent megtesz, hogy jelentős mértékben növelje a platform népszerűségét, erre pedig jó példa a tengerentúlon folytatott reklámhadjárat. A Meet Your Match névre keresztelt kampány célja, hogy mindenki tisztában legyen a szoftver előnyeivel, amelyek révén a cég szerint a riválisoknál jobban illeszkednek a felhasználói igényekhez. Az elmúlt napokban a szülőket igyekeztek megnyerni, mégpedig a WP 8 megjelenésekor ismertetett Kids Corner funkcióval, amellyel korlátozhatjuk gyermekeink hozzáférését.

Hogy a fenti törekvés mennyire lesz sikeres, azt majd az elkövetkező hónapok adatai mutatják majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HM #1
    "A WP 7.8 eközben idő előtt befuthat, "

    A lényeg, hogy ez látszódjon a főoldalon, mégha nem is igaz....