SG.hu

Sok pénzt kérnek az álláskereső informatikusok

Milyen fizetéssel lennének elégedettek az álláskeresők és mely cégeknél dolgoznának legszívesebben? Van-e reális karrier perspektíva a bölcsész szakemberek számára is? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az idei HVG Állásbörze kiállítói és látogatói körben végzett felmérése.

Igencsak megoszlik a HVG Állásbörze résztvevőinek munkabérigénye. A felmérés négy szektort vizsgált meg, öt tapasztalati szinten. A területek a következőek voltak: mérnöki/műszaki, IT, gazdasági és elsősorban nyelvtudást igénylő állások. Tapasztalat szerint szakmai gyakorlat, pályakezdő, tapasztalatot igénylő, vezetői és senior pozíciók kerültek megkülönböztetésre.

Az összesített eredmények alapján a nettó fizetési igények átlaga 179 ezer forint, ám területenként és tapasztalati szintenként is figyelemre méltó különbségeket találhatunk. Alapvetően minden szektor kapcsán elmondható az, hogy a legalacsonyabb fizetési igénnyel a szakmai gyakorlatot keresők rendelkeznek, míg a legmagasabb bért a vezető és senior szakemberek várják el. Összességében az IT szektorban találhatóak a legmagasabb fizetési igények, ezen belül is a vezető pozíció található a lista élén nettó 392 ezer forintos bérigénnyel. Ezt követi a senior pozícióban elvárt fizetés, ami 379 ezer forint. A legalacsonyabb fizetési igényeket a jó nyelvtudást igénylő és gazdasági szektorokban adták meg szakmai gyakorlati szinten: 147 ezer, illetve 133 ezer forint összegekkel.

A legnagyobb különbségek a tapasztalati szinteket tekintve az IT és gazdasági szektorokban figyelhetők meg. Az IT területen a 2 legmagasabb fizetési igényt több mint 100 ezer forintos ugrással követi 257 ezer forinttal a tapasztalatot igénylő pozíció, majd ismét hasonló csökkenéssel a pályakezdő (166 ezer forint) és a szakmai gyakorlat (151 ezer forint). A gazdasági terület senior pozíciója a fizetési igények listáján 3. helyen szerepel 345 ezer forinttal, megelőzve ugyanezen terület vezetői pozícióiban elhelyezkedni akaró álláskeresők elvárását (310 ezer forint), ezután viszont nagyobb ugrást láthatunk: a tapasztalatot igénylő pozíciókban 224 ezer forintot várnak el, pályakezdő munka esetében 155 ezret, végül szakmai gyakorlaton 133 ezer forintot kérnének.


A mérnöki/műszaki területen látható a legkisebb eltérés a tapasztalati szintek bérigénye kapcsán. E szektorban a senior és vezető pozícióba jelentkezők fizetési igényeit (326 ezer és 317 ezer forint) 246 ezer forinttal követik a tapasztalatot igénylő állásoké, majd 173 ezer forintos elvárással a pályakezdő munkáké, és végül 154 ezer forintra számítanak a potenciális munkavállalók szakmai gyakorlat vállalása esetén.A legkiegyensúlyozottabb megoszlás a jó nyelvtudást igénylő munkák esetében látható. Az elsősorban jó nyelvtudásukkal érvényesülni akaró álláskeresőket alkalmazó SSC (shared service center = szolgáltató központ) szektorban a legmagasabb fizetést igénylő vezető pozíciót keresők (313 ezer forint) bérigényét 306 ezer forinttal követi a senior szakemberek elvárása.

A legnagyobb eltérés ez utóbbi és a 216 ezer forintos átlagos elvárással a tapasztalatot igénylő munkakört keresők között látható. Pályakezdőként nettó 163 ezer forintot kérnének a jelentkezők, és szakmai gyakorlatért nettó 147 ezret. Összességében elmondható az adatok alapján, hogy a legkisebb mértékű emelkedés a pályakezdő és a tapasztalatot igénylő pozíciók között vannak, a legnagyobb ugrások pedig a tapasztalatot igénylő és a vezető szintek között láthatóak.

Az állásvásár kiállítóinak több mint harmada olyan álláslehetőségeket kínált, amelyek esetében a legfontosabb elvárás a folyékony nyelvtudás, ami legtöbb esetben az angolt és egy másik idegen nyelv magabiztos tudását jelentette. Ezek a munkahelyek nagy részben az ún. shared service centerekben, azaz szolgáltató központokban érhetőek el. Itt az elvégzendő munkához szükséges tudást a cég biztosítja az újonnan felvett munkaerő számára, így ezek a pozíciók a legtöbb esetben nem igényelnek előzetes szakmai tapasztalatot. A szolgáltató központok legfontosabb jellemzőiként tartják számon a versenyképes fizetést, és a folyamatos szakmai továbbképzéseket. Fontos megemlíteni azt is, hogy ezek a szolgáltató központok a napjaink sokat vitatott bölcsész/humán képzési területen végzettek számára is reális karrier perspektívát jelenthetnek éppen a nyelvtudás miatt, ahogyan ezt számos példa mutatja.

Az elmúlt évek trendjei nem változtak számottevően: 2012 őszén is a mérnökök és az informatikusok voltak a legkeresettebbek, a helyszínen a kiállítók különleges standokkal, a szervezők pedig számukra érdekes programokkal szólították meg a teljes látogatói létszám több mint 1/4-ét kitevő műszaki/informatikai szakembereket. Jelentős igény mutatkozott a jó gazdasági szakemberek iránt is: a kiállítók több mint fele kínált ilyen területen lehetőségeket, és a látogatói preferenciákat tekintve is még mindig ez a diplomások körében legnépszerűbb szakterület: a látogatók 29,07% keresett gazdasági, pénzügyi területen álláslehetőséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • safranek50 #1
    "Sokat pénzt kérnek.." naná, majd keveset, azt is homokban... Bravo.