Napi Online

Egyre kevésbé keresnek börzén állást a diákok

A válság nyomán egyre kevesebb munkalehetőséget kínálnak az egyetemek állásbörzéin kiállító vállalatok. Ráadásul a netes álláskeresést a fiatalok többsége hatékonyabb és gyorsabb megoldásnak tartja.

Az újdonságok, a többletszolgáltatások ellenére is mindössze a tavalyi látogatók nagyjából kétharmada látogatott el a Budapesti Gazdaságtudományi és Műszaki Egyetem (BME) idei őszi állásbörzéjére − mondták a kiállító cégek. Ezúttal összevonva tartották a műegyetemi állásbörzét és külügyi börzét. A közös szervezés nyomán mintegy 150 kiállító állásajánlatai, szakmai gyakorlati lehetőségei és külföldi ajánlatai közül válogathattak a látogatók − mondta lapunknak Igaz Máté, a BME hallgatói és külügyi testület elnöke. Előbbin a korábbi kiállítók zöme jelent meg, míg utóbbin alapítványok, nagykövetségek, nemzetközi diákszervezetek és ösztöndíjbizottságok.

Igaz szerint a gazdasági válság jelei jól érzekelhetők: akadnak olyan kiállítók, amelyek azért nem jöttek idén, mert nincs szabad álláshelyük. Mindezek ellenére sikeresnek ítélte az idei rendezvényt, szerinte mindössze pár százalékkal kevesebb munkahelyet kínáltak a kiállítók az elsősorban a BSc-s hallgatóknak. A BME-n a cégek ajánlatai nagyrészt az informatikai, valamint a gépész- és villamosmérnöki végzettséggel rendelkezőknek szóltak, de a kiállító cégek 30-35 százaléka gazdasági végzettségűek jelentkezését is várta.

Míg tavaly moccanni sem lehetett a helyszűke miatt, addig idén 30 százalékkal kevesebb az érdeklődő − mondták a Konica Minolta standájánál. Tapasztalataik szerint a hallgatók nem tudatosan érdeklődnek, inkább "csurran-cseppen" alapon válogatnak a vállalat által kínált állásokból. Ezek közé tartozik idén például az üzletfejlesztési tanácsadói állásuk, illetve műszaki gyakoroki programjaik.

A növekvő munkanélküliség miatt meglepődve látjuk, hogy csökkent az érdeklődők száma − mondta Fábián Péter, a Teva Magyarország Zrt. toborzásvezetője, aki szerint az állásbörzéknek Magyarországon továbbra sincs kultúrájuk, a legtöbb fiatal inkább az interneten keresztül keres és talál munkát. Standjuknál elsősorban az alsóévesek fordultak meg, akik nyári táborokról, diákmunkákról faggatták a cég képviselőit. A Teva ajánlatai között szerepelt a számviteli, a controlling it-munkatárs, a termelésirányító, a belső auditor, a minőségbiztosítási munkatárs és a fejlesztő technológus. A Bosch standjánál a korábbiakkal megegyezően azt mondták, a "nagy egymásra találások helyszíne nem a börze", elsősorban a netes álláskeresés számít népszerűnek.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jóval a vizsgaidőszak kezdete előtt, november 20−22-én tartja online virtuális állásbörzéjét. (A virtuális börze felülete egy saját weboldal, amelyet egy hagyományos kiállítói tér mintájára standokkal töltenek fel.) A cégekkel kapcsolatban "vegyes elképzelésekről" számolt be az intézmény karrierirodája, amely elsősorban a bölcsész-, a természettudományokat hallgatóknak és a gazdasági területen elhelyezkedni kívánóknak biztosít lehetőséget, a remények szerinti tavalyi 60 kiállító közreműködésével.

A cégmegkeresés nem regionálisan történt, a hallgatóknak viszont fontos lehet, hogy a munkahely közel legyen az intézményhez − amennyiben folytatni akarják tanulmányaikat. Alap- és mesterképzésben tanuló diákokra egyaránt számítanak. Az előző évek tapasztalatai alapján vegyes a látogatói kör: főként az alapképzésen már végzett, mesterképzést folytató hallgatók az aktívak. A külföldi munkalehetőségek iránt is egyre nagyobb az érdeklődés.

Szakértők szerint a börzék látogatószámát az is csökkenti, hogy a nagyobb felsőoktatási intézmények "egymásra licitálva" egyre hamarabb tartják meg a maguk eseményét, amelyre a zárthelyik időszakában kevesebb hallgató látogat el. Állásbörzék a közeljövőben
  • November 5−6. Széchenyi István Egyetem
  • November 11−13. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  • November 17. Szent István Egyetem
  • November 20−22. ELTE (virtuális)
  • November 20. Dunaújvárosi Főiskola
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • sbuci #1
      Azért azt sem ártana megemlíteni, hogy az "állásbörzén" tapasztalataim szerint java részt csak gyakornoki pozíciókat kínálnak a multik, ami nem más, mint a tehetséges vagy legalábbis törekvő egyetemisták törvényes lerablása... Idő kérdése volt csak, hogy a komoly érdeklődők (végzősök) elpártoljanak a börzétől.