Napi Online

Már a másodéves mérnökhallgatók is kelendőek

Már az IT- és mérnöki szakokon hallgató diákokra is "lőnek" az egyetemekkel kapcsolatot ápoló nagyvállalatok, a kereslet-kínálati egyensúly felborulása miatt a fiatalok legalább bruttó 310 ezer forintos kezdő fizetést sem szégyellnek elkérni − mondta Zsédely Krisztián, a Profession.hu kereskedelmi vezetője.

A portál reprezentatív, őszi mérnökkutatásából és a korábbi tapasztalatok alapján az is kiderült, hogy ebből a szempontból a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) a felsőoktatási intézmények "Mekkája", majd ezt követi a Külkereskedelmi Főiskola, ahol az igényszint meghaladja a havi 302 ezer forintot. Zsédely szerint az is gyakran előfordul − ezt támasztják alá az őszi állásbörzék tapasztalatai is −, hogy az egyetemekkel évek óta szoros partneri viszonyt ápoló multinacionális cégek már a másod- és harmadéveseket is megkeresik gyakornoki, később pedig tényleges álláslehetőségekkel, míg korábban csak a végzősök iránt "érdeklődtek".

Ezzel is jobb versenyhelyzetbe próbálnak kerülni, ami persze csak része a sok cégnél tapasztalható tudatos koncepciónak, ami az önmagukról kialakított vonzóbb munkaadói képre irányul. A tendenciából látszik, hogy a vállalatok abba invesztálnak, ami munkaerő-piaci szempontból érdekükben áll, azaz a tehetségek megtalálásába. Súlyos problémát jelenthet viszont a multiknál való elhelyezkedés során a nyelvtudás hiánya, a felmérés szerint a megkérdezettek 60 százaléka kevesli saját nyelvi képességeit, akik pedig elégedettek ezen tudásukkal, sokkal magabiztosabban jelentkeznek egy-egy állásra vagy fogadják el az ajánlatokat.

Az it- és a mérnökszakmák mellett keresettek a pénzügyi szektorban később elhelyezkedők, ezen belül is leginkább a könyvelők, a pénzügyi, számviteli közép- és felső vezetők. Az egykor a Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló szakemberek kezdő fizetésként 204 ezer forintot jelöltek meg, míg a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján 221 ezret. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az intézmények hallgatói iránt a nagyobb könyvvizsgáló és adótanácsadó cégek érdeklődnek, azaz a BIG 4 (KPMG, Ernst and Young, Deloitte, PwC) innen "csatornázza" be leendő dolgozóit, akár már az alsóbb évfolyamokról is. Zsédely szerint a legtöbb marketing-, kontrolling-, pénzügyi szakembert kereső cég e top iskolákban találja meg a legtehetségesebb diákokat, akiket szeretne megfogni és házon belül kinevelni adott esetben a jövő vezetőit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!