Berta Sándor

Még tovább csökkennek a PC-eladások

A következő esztendőkben is azzal lehet számolni, hogy egyre kevesebb asztali számítógépet adnak majd el a kereskedők - legalábbis erre számít Ben Reitzes, a Barclays munkatársa.

Az elemző szerint az idén világszerte 353 millió darab PC-t adnak majd el, 2015-ben azonban ez a szám csupán 312 millió lesz. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a táblagépekből idén várhatóan 182 millió darabot fognak értékesíteni, míg 2016-ben ez a szám már 300 millió lesz. Az utóbbi területen - 60 százalékos piaci részesedésével - továbbra is az Apple lesz a piacvezető.

A Forbes magazin cikkében Reitzes több okra vezeti vissza a PC-eladások csökkenését. Az egyik a Microsoft új Windows 8 operációs rendszerével kapcsolatos bizonytalanság, míg a másik a táblák fokozatos elterjedése. Egyáltalán nem valószínű viszont az, hogy a fejlődő országokban átlagosan minden lakosnak lesz egy asztali számítógépe. Ezekben az államokban az okostelefonok és a tábla PC-k sokkal gyorsabban elterjednek, s ez csökkenti a PC-k számának növekedését.


A számítógépgyártókat váratlanul érte a lassulás

Mindez azt jelenti, hogy a táblagépekkel kapcsolatos kereslet közel sem fog csökkenni, sőt: a felhasználók és IT-alkalmazottak új generációja másként használja a mobil eszközöket és a számítási felhőt, mint azok, akik 1990-es években kezdték elsajátítani a PC használatát. Szintén a táblák elterjedése mellett szól, hogy a hardverekkel kapcsolatos követelmények közel sem nőnek olyan mértékben, mint néhány esztendővel ezelőtt. Ezzel a vállalatok PC-beszerzési ciklusai akár 1-2 évvel is kitolódhatnak és mindez azt jelentheti, hogy 2015-ig 50-100 millió darabbal kevesebb készüléket adnak majd el.

Ez a folyamat már most komoly problémákhoz vezetett, de úgy tűnik, hogy az ágazat legtöbb szereplője még mindig nem akarja látni, hogy mi történik, s nem léteznek vészhelyzeti tervek sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #24
    Te már csak tudod :)
    Akit én ismerek azok évek óta nem vettek Pc-t. Akkor most mivan? Nem hiszem, hogy ismeretségi körökből kéne kiindulni.
  • frensys #23
    Hagyják már ezt a nevetséges szánalmas állandó hírkeltést!! Egy nagy túrót csökken, sőőt...akárkit ismerek pc-t vesz, vagy laptopot, de semmiképp a többi kis idióta kütyüt, hiába akarják ránk tukmálni hogy ez a jövő, ez csak marketing hogy rémhíreket keltsenek a világban és a tőzsdéjük is csökkenjen..nem csökkent semmivel!
  • narumon #22
    Itt a tabletop ipad szoftver amit én még nem próbáltam de azt mondják, hogy jó... a video is alátámasztja lehet hogy majd kipróbálom
    Tabletop Ipad
  • narumon #21
    Zeneileg ez van közelebb hozzám
    Fl Studio Ipad + más mobil
  • narumon #20
    Itt a zene béna, de talán mad mind is kap egy kis képet róla, hogy jó ha egy ilyen van egy zenésznél bármikor.
    Fl Studio Ipad
  • narumon #19
    van :)
    Ipadra legalábbis nagyon sok zeneszerkesztő van, FL Studio Ipad verziója pl meglepően jól használható (ha nem is tud ugye annyit mint az eredeti de nem is ez a célja)
  • sanyicks #18
    nem nyakkimélőbb a tv mert ezt lehet mozgatni is. Szemkímélőbb sem valószínű, mert a tablet közelebb van.

    Szintizéssel meg az a gáz, hogy egy fostos alap usbs szinti annyiba kerül mint egy közepes tablet... holott csak néhány gomb. Na meg érintőkijezlőt egyéb dologra is lehet használni. Lökdösni a virtuális potikat meg csavargatni, bár nem tudom van e már értelmes szekvenszer tabletekre amin bohóckodáson kívül lehet értelmeset is csinálni, de előbb utóbb lesz.
  • narumon #17
    "Ágyban filmnézésre egy 10colos izé? Miért nem TV? 32-40 col sokkal szemkímélőbb, és pláne nyakkímélőbb mint egy 10 colos izé."

    Azért mert az ágyban filmnézés az nekem azt jelenti, hogy már mindenki alszik csak én éjjeli bagolykodom - éjszaka szoktam megnézni többek között a foci összefoglalókat amikor a feleségem mellettem már édesen szuszog. Ha ő is fent van és közösen filmezünk akkor azt a nagyszobában tesszük és nem a hálószobában. A hálószobában max közösen a híradót vagy valami esti álmosító műsort szoktunk megnézni.

    "Zenét én inkább szintivel csinálok az is kényelmesebb, mint izén kopogtatni."

    Látom neked tényleg nincs minimális fantáziád felhasználás ügyileg. Képzeld én is szintivel csinálok az asztali gépen. Csak hogy az nincs mindig nálam. Lehet, hogy te hurcolod mindenhova magaddal a szintit meg a gépet - én még soha nem vittem magammal a tablet ellenben szinte mindig nálam van. És bizony nem egyszer előfordul, hogy van egy jó ötletem amit bepötyögök, vagy pár hete éppen egy Német hotelben voltam kénytelen "elütni" az időt és bizony előszedtem este és a német tévéadók helyett SG-t olvastam majd, elkezdtem egy számot ami tetszett is így itthon felahsználtam az alapot.

    "Nem vitatkozom azon, hogy hasznos lehet, de igazából semmit sem vált ki."

    NÁLAD! Mindig és mindig ugyanaz a hiba. Csak és kizárólag magatokra tudtok gondolni - ha te nem szereted a paradicsomos húsgombócot akkor már olyan kaja ne is létezzen hiszen nyilván senki nem szereti hiszen te nem szereted. Ez a legnagyobb gond és a mai világban mindenhol ezt veszem észre. A mai fiatalok (tisztelet a kivételnek) csak magukból tudnak kiindulni azt hiszik ők a világ közepe - ha szerintük egy film jó akkor mindenki más hülye aki szerint nem, ha megvesznek egy telefont akkor mindenki más hülye aki nem olyat vett - ráadásul az agyát is nyilván átmosták, ha kitalálják, hogy a tablet szar és semmire nem jó akkor az nyilván így is van akárki állít bármi mást róla. Nem biztos, hogy jó az ilyen világszemlélet...
  • mad mind #16
    Ágyban filmnézésre egy 10colos izé? Miért nem TV? 32-40 col sokkal szemkímélőbb, és pláne nyakkímélőbb mint egy 10 colos izé.
    Zenét én inkább szintivel csinálok az is kényelmesebb, mint izén kopogtatni.
    Nem vitatkozom azon, hogy hasznos lehet, de igazából semmit sem vált ki.
  • lammaer #15
    "csilli-villi játékokhoz meg inkább a konzolok használatosak már"

    Nem akarok konzol vs PC háborút, de a most piacon lévő konzolok rég nem a csili vili játékokról szólnak, harverügyileg eljárt felettük az idő. Sztem az pont a PC területe jelenleg - amíg ki nem jön az új konzol generáció.

    De tény, én nemrég cseréltem le még a gazdasági válság idején 38.000 HUFért vett 4850es kártyámat, de csak azért mert untam szöszölni a grafikai beállításokkal. A mostani full HDben visz mindent full grafon, jólesz megint 5 évig.