Berta Sándor

Komoly létszámleépítés előtt az AMD

Több hírportál is arról számolt be, hogy akár több ezer dolgozó is elveszítheti a munkahelyét. Arról ugyanakkor megoszlanak a vélemények, hogy az intézkedés pontosan hány embert érinthet.

A Cnet arról írt, hogy újabb tömeges elbocsátások előtt áll a társaság, amelynél akár az alkalmazottak 20 vagy 30 százalékát is kirúghatják. Minderre a rossz üzleti eredmények és kilátások miatt kerülhet sor, a harmadik negyedévben közel 10 százalékkal kisebb árbevételre számít az AMD. A hírre azonnal 10 százalékot zuhant a részvényárfolyam. A várható bevételcsökkenést a cég közleménye a rossz gazdasági környezettel indokolta.

A kaliforniai cég jelenleg világszerte több mint 11 000 embert foglalkoztat. A konszern már hosszú ideje gazdasági problémákkal küzd, ezért már tavaly novemberben bejelentette, hogy elküldi a dolgozók 10 százalékát. Ez a lépés azonban egyáltalán nem javított a helyzeten. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a cégnek az Intel és az Nvidia mellett a PC-eladások csökkenésével is meg kell küzdenie, de a gyártó eddig nem jelentkezett mobil stratégiával sem, így nem lehet tudni, hogy pontosan mik a tervei ezen a piacon.


A vásárlók PC helyett tableteket vesznek, amire nem reagált jól az AMD

A bejelentésben azonban a vállalat szempontjából az a legaggasztóbb, hogy a vevők a PC-k és laptopok helyett inkább a táblagépeket veszik. Az AMD vezetése korábban mínusz 2 és plusz 4 százalék közé várta az árbevétel elmozdulását ebben a negyedévben. Az árbevétel csökkenése miatt a harmadik negyedévben a bruttó fedezet 31 százalékra csökkenhet, ami jóval alacsonyabb a korábban várt 44 százalékos szintnél. A forgalom visszaesése mellett az alacsonyabb eladási árak is erodálják az árbevételt és egy 100 millió dolláros leírás is hozzájárult a profitfigyelmeztetéshez. A közelmúltban az ágazat más cégei − köztük a Hewlett-Packard és az Intel − is csökkentették bevételvárakozásukat, tehát érthető a befektetők aggodalma.

A Reuters gazdasági hírügynökség arról tudósított, hogy a leépítés a munkatársak 10, legfeljebb 20 százalékát érintheti. Az All Things Digital ezzel szemben azt közölte, hogy a lépés részeként minden ötödik alkalmazottat bocsáthatnak el és így 2200-3300 személy kereshet magának új munkahelyet. A Bloomberg szerint viszont minden tizedik munkahely szűnik meg, de akár 2340 dolgozó is az utcára kerülhet. Az AMD egyik esetben sem kommentálta hivatalosan a hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #5
    A készreszerelt gépekről van szó. Enek a piaca csökkent. Jó ez nálunk nem volt divat, de az USA-ban igen és az ráadásul nagyobb piac is, szóval az a márvadó.

    A másik: sajnos ma már az AMD procijai nem jobbak, mint az Intelé, de nem is rosszabbak.
  • abdul alahmed #4
    az amd nem aludta át a piaci trendeket, csak az intel mindig az ellenkezőjét diktálja :) meg hát az mindig is megvolt, hogy a buta tömeg akkor is intelt vesz ha az amd mindenben jobbat ad olcsóbban (p4 vs athlon64), és erre még az intel rá is segített a kedvezménymegvonás ha amd-t árulsz akciójával.
  • who am I 7 #3
    az igaz..Másrészről, az nv-nek legalább a tegra ott van.Bár nem gondolnám, h olyan nagy meló lenne az amd-nek összehozni valami ilyesmit?meg valami alacsony fogyasztású proci..saját tábla.Na mind1, ami biztos, hogy nem terveztek a tab szegmensre semmit.Nem is gondolták szerintem, h ennyire rákapnak.
  • perwollalmosva #2
    A tábla tartalom fogyasztásra jó, tartalom előállításra jobb a pc.
    Csak hát előbbi userek jóval többen vannak. Az AMD lesz a következő Nokia? ('hogyan nézzük be / aludjuk át a piaci trendeket' c. történet)
  • who am I 7 #1
    hogy lehet pc helyett táblát venni?bár, akinek csak faceezésre kell gép megértem..akinek meg játékra, még nem vesz ilyet..másrészről, kell hozzá még egy monitor, egér és bill...meg, ha elég erős lesz benne a vga meg proci, akkor játékra is mehet, de sztem sosem éri utól a pc-t ebben.Szerkesztgetni ugye, elég vicces virtuális bill-en :D