MTI

Növeli a hatékonyságot az elektronikus közigazgatás

Az elektronikus közigazgatással hatékonyan és kevesebb pénzből működhet az állam, és ez hatással van az ország versenyképességére - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy csütörtöki budapesti rendezvényen.

Kontrát Károly a büntetés-végrehajtásban (bv) végrehajtott informatikai fejlesztési projekt záró rendezvényén azt mondta, a kormány határozott törekvése, hogy modern, a kor igényeinek megfelelő, az információs társadalom lehetőségeire építő fejlesztéseket valósítson meg. Jelentős lépésnek nevezte a büntetés-végrehajtás tevékenységét támogató informatikai rendszer megújítását, amely - mint mondta -, az elektronikus közigazgatás valamennyi törekvését megvalósítja.

A még 2008-ban, egymilliárd 232,5 millió forint támogatásból megvalósult projektről Csóti András, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának megbízott vezetője azt mondta: az informatikai fejlesztés jól illeszkedik az új szemléletű koncepciójukba. A vezérőrnagy közlése szerint korszerű alkalmazások valósultak meg a fogvatartottak ellátását biztosító pontos és naprakész adatkezelést és a személyi állomány nyilvántartását biztosító programok fejlesztésével.

Csóti András hangsúlyozta: jelentős eredményeket értek el a büntetés-végrehajtás belső ellátásában, a közmunkaprogramhoz csatlakozásukban, a fogvatartottak foglalkoztatásában, és nagy erőt fordítottak és fordítanak a személyi állomány képzésére. A Felelősen, felkészülten a büntetés-végrehajtásban elnevezésű informatikai fejlesztési projekt célja az volt, hogy kiváltsa a bv már elavult alkalmazásrendszereit, bővítse a lokális adathálózatát, és minőségileg fejlessze a szervereket és a végfelhasználói számítógépeket.

A fogvatartotti rendszer korszerűsítésével a fogvatartottak alapnyilvántartásán túl a letétkezelés, a foglalkoztatás, az élelmezés, a biometrikus azonosítás, illetve az egészségügyi alap-, és szakellátás informatikai támogatását is megvalósították. Új funkcióként jelenik meg az online adatszolgáltatási képesség, így a nyomozó hatóságok és bírói szervek képesek a törvényi felhatalmazásuknak megfelelő adatokat felhasználni. Az alkalmazásfejlesztés részeként megvalósult a humánerőforrás-adminisztrációt támogató integrált programrendszer korszerűsítése is, a szolgálatszervezést, a fegyelmi és büntetőügyek kezelését, valamint az egészségügyi-, fizikai-, pszichikai állapotfelmérés eredményeinek nyilvántartását is ebben a rendszerben valósítják meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!