MTI

Egészségkártyát kapnak a zalaegerszegi iskolások

A legfontosabb egészségi és személyes adatokat, valamint a hozzátartozók elérhetőségét tartalmazza az a kártya, amelyet valamennyi zalaegerszegi általános iskolás diák megkap - mondta el a város polgármestere csütörtökön.

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) közölte: életmentő funkciója is lehet a kártyának, mert azon sürgősségi vagy mentőellátás esetén minden szükséges adat megtalálható, amelyeket a szülők vezetnek rá a négyoldalas, bankkártya méretű papírra. Egyelőre a városban tanuló 4577 általános iskolás diák kapja meg a kártyát, köztük az a több mint 700 tanuló is, akik nem helyben laknak, de Zalaegerszegre járnak iskolába.

Az önkormányzat 1,8 millió forintos hozzájárulással csatlakozott ehhez az egészségügyi programhoz, amelyet a középiskolásokra és a felsőoktatási hallgatókra is kiterjesztenének. Szeretnék, ha a zalai megyeszékhely cégei is csatlakoznának azzal, hogy dolgozóik számára megvásárolják a kártyákat - tette hozzá a polgármester. Magyar Attila, a programot elindító Dr. Card Kft. alapítója a sajtótájékoztatón azt mondta: a zalaegerszegi önkormányzat a negyedik - a pécsi, a hódmezővásárhelyi és az óbudai mellett -, amely csatlakozott az önkormányzati egészségprogramjukhoz.

Az általuk 400 gyerek körében elvégzett felmérésre hivatkozva elmondta: a diákok 20 százaléka minden nap szed valamilyen gyógyszert, tíz százalékuk ismeri csak a vércsoportját, minden harmadik gyerek pedig nem tudja szüleinek elérhetőségeit. A gyors és pontos orvosi ellátást segítheti tehát az egészségügyi kártya, amelyhez terveik szerint egy interneten elérhető, betegadatokat részletesen is tartalmazó e-karton is csatlakozik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!